Kagome sikoltani készült, mert a nyakát emésztő nyáltenger
öntötte el, miközben bőrét kegyetlennül fel is vágták a
csipkézett, borotvaéles agyarak, vérrel öntve el elméjét, de
a kétségbeesett és kínok közti halálhörgés visszabukdácsolt
torkán és helyette csak meglepettség hagyta el száraz
nyelvét. Inuyasha mellette állt, Sango és Miroku pedig
oldalt, dühösen nézve farksszemet a kút előtt álló Ashkával,
kinek tépő ujjai közt csendesen lengett a talár. A lány
megkönnyebbülten felsóhajtott és könnyesen Inuyashára nézett:
-Mégis sikerült....-gondolta Kagme-Elértük a fényt és vissza
vitt minket az időben. Ki jutottunk a jövőből és túléltük
azokat a borzalmakat. Inuyasha szemén látom, hogy ő is
emlékszik a történtekre, de Sango és Miroku nem. Hét persze,
ők meghaltak... Azok a hangok...Még mindig hallom azt a
vérszomjas csámcsogást és a Kazanaa kétségbeesett süvítsést,
amint eltűnt a felemésztő, roppant agyarak mögött. Sango
haláltusáját, amint tehetetlenül a bestiák elé veti magát,
mint valami élő húst, hogy megmentse Mirokut.
Szereti...Mindig is láttam rajta. Nem élték túl a
találkozást. Ez egy olyan borzalmas hatalom, melyet még
senki sem látott, és ha össze is futna valaki ezzel az
őrült, mindent elpusztító erővel, biztos nem mesélné el,
mert azok a a törhetetlen fogak, az a feneketlen,
telhetetlen szájak elevenen felfalnák. De nekünk sikerült.
Visszavitt a talár a múltba. Mikor elkezdődött ez az egész.
A lényünk, ami a jövőből érkezett a testünkbe tért vissza a
tapasztalattal és a tudással, a tudattal, hogy nem szabad
használnom a szent nyílvesszőt, mert akkor az idővihar
elragad minket. Ez fog történni ha használom. De most, hogy
nem fog időalagút létrejönni, mi fog történni? Mit akart Ashka?
Csak most jutott eszébe, hogy önző módon csak magukat
mentették meg a horror jövőből. Ayurét ott hagyták. Kagome a
torkában fojtogató gombócot érzett, amint borzalmas képek
villantak fel elméjében, miken az ártatlan Ayure állt, kinek
igaszságot kereső szemeiben saját vére és széttépett teste
csillogott, mit mohón megzabáltak azok a férgek. De így
kellett történnie...Ha nem sietnek és emghaltak volna, nem
tudnák megváltoztatni az egészet. De így vaj esélyük. Miroku
és Sango is itt van, és élnek, nyilván Ayure is hamarosan
fel fog bukkanni.
Ashka fenyegető kezei nyikorogva kitárultak amint leejtette
a kútba a tekergő talárt, mely vibrálva hozzáért a fénylő
falakhoz. A levegőt torz sikoly öntötte el, mely rekedten
végigsüvített a téren, majd a kútból bugyborgó, fekete habok
spricceltek elő, melyek áramló kaput robbantottak ki
magukból. Az új átjáró megnyílt. Ébenen tátongott a csapat
fele egyre hízva és nagyobbodva, mintha egy nyikorgó,
kitáruló ajtó lenne, mely szabadjára fog engedni valamit. Ez
nem az időalagút volt. Az nem jött létre, hisz a szent
nyílvessző ereje kellett volna hozzá, de helyette
kibontakozott egy másik, mely sötét, terebélyesedő
végtagjait széttárta a sercegő levegőben, mintha egy
kinyíló, fekete virág lett volna.
Kagome hirtelen valami zvaró, csiklandozó dolgot érzett meg
a nyakán. Tenyerét rácsapta. Ujjai közt Myouga vacogott, ki
hatalmas, kétségbeesett szemeivel próbálta túlharsogni a
levegőt betöltő robajt:
-Te ostoba! Miért nem avatkotál közbe? Most mind meghalunk!
-Hogy?-azzal a sötét habok fele tekintett, melyek szilajul
hullámoztak a levegőben. A szurkos taréjok mögül hirtelen
barnás pontok alakjai váltak láthatóvá, majd a tekergő és
füstként hullámzó „ajtó” mögül, mely egyre kezdett
kitárulni, felcsillantak a csattogó fogak is.
Kagome fuldokolni kezdett a rémülettől...
A hang már szabad volt, nekicsapódva az elmélyüknek.
A gyilkos, csámcsogó acsargás...