"Legújabb, eléggé kemény ficem az Elfen Liedről.
Figyelmeztetlek, eléggé brutális."

Elfen Lied-Az első...

A vértől vöröslő pára fagyosan kavargott a romlott
téglafalak közt, megfagyasztva a mocskos vízcseppeket, mik
haldokló csillagokként gyöngyözték az ereszt. A kocsik
fenyegető robajlással rengették meg a nyirkos aszfaltot, min
a sár dermedten tört meg és kavart rázkódó köröket az
elmosódó kavicsok völgyeiben. A magas alak hosszú, fekete
bőrkabátja tompán recsegett lépései közt, miközben kemény
kalapján a fenyegető halálfej gonosz vicsorral meredt a
vigyázban álló tömegre. Arca sápadt volt, bágyadt ráncok
kocsonyásodtak képén, bőrkesztős, vastag ujjai közt pálcát
szorongatott. Fekete napszemüvegén gonosz fintorral bámulta
a mocskos embereket, kik remegő, csontoktól érdes
végtagokkal nyikorogtak az omladozó, penész szagú ház előtt.
Hirtelen a tömeget egy férfi zavarta meg. Fiatal volt, de
öregebbnek tűnt, amint mocskos, besüppedt szemeivel, mik
alatt lilás foltok híztak, meredt rá a fekete alakra, kinek
gumicsizmája várakozó fröcsögéssel a sárba mélyedt. A vacogó
tömeg ijedten nézte a férfit, ki türelmetlenül előtört a
szürke, arctalan sokaság rengetege mögül. Kabátján foltok
tarkállottak, csontos ujjai közt egy piszoktól csíkozott
papírdarabot tartott:
-Herr...Itt valami felreertes van-nyögte ki-Nezze meg Main
Herr. Ne Neze meg. En munkaerö vagyok. Potolhatatlan
munkaerö. Van vegzetsegem es tudok he he hegedülni.
A fekete ruhás személy rideg arccal rámeredt. Ujjai ropogva
megmozdultak és a magsaba emelkedtek. A pisztolycső hideg
szürkeséggel villant fel, mint egy gyilkos szem, mely mögül
halálos kattogással vibráltak fel a lenéző szavak:
-Halts Maul...-azzal dörrenés szakította fel a levegőt.
A tolakodó szája meglepetten kitárult. Ajkain forró vörösség
kezdett gyöngyözni, miközben csodálkozó szemei bágyadt
fehérséggel elkerekedve meredtek fel homlokához, a bugyogó
vérfolyóra szegeződve, mely öklendező hízással kezdett el
fejéből ömleni. A tömeg szeme meg sem rezzent. A halott a
földre esett, mire a Standertenführer intett kezével. Két
katona jelent meg, kik mozdulatlan képpel megfogták a jéggé
dermedő testet, mely feketedő vércsíkot húzott maga után.

Egy selymes és ápolt férfikézben a toll fekete pöttyöket
öklendezve formázta meg a szavakat:
„A mai napom is a szokásos rendszerességgel telt. Utam a
Zell-am-Seebe vezetett. Frau H mindig nagyon kedves velem,
meg se kellett szólalnom, máris tudta, hogy mit hozzon
nekem. Csodálatos, mindig lenyűgöz a kék szemeivel.
Tökéletes példány, kár hogy másé. Tudta, hogy a szokásosat
rendelem. Kávét. Erőset. Valami sajtosat. Utána még egy kis
kávét. Nehéz napom lesz. Mint mindig. Magda fehérneműt akar
tőlem. Szereztem igazi Olaszt. Nagyon drága volt, de
megérte. Mindent neki, megérdemli. Úgyis nagy luxus ez
mostanság, mikor a fejadag is pont elég. Még szerencse hogy
spóroltam és sikerült megtakarítanom egy kis pénzt. Helix
elitta az övét. Pénzt akart kérni, de nem adtam neki. Kemény
napom lesz.”

A két katona dolga elvégeztével Standertenführer mellé
lépett egy vigyázba állva tisztelegve kinyújtották kezüket:
-Herr commandent, Standertenführer.
A férfi bólintott, utána lassan a tömeg közé lépett. Mintha
élő és szuszogó gyomok közt sétált volna, miket
végigméricskézett üveges szemeivel, majd előrántotta a
pisztolyt, melynek hangja robajló sistergéssel tövestül
szakította ki a gazt. Merev arcán a vér maszatosan
csillogott, miközben a pisztoly újra és újra dörrent, addig,
míg ki nem ürült a tár. Utána az üres fegyvert hozzá vágta
egy verejtékző öregember fejéhez, kinek szilánkokra törő
koponyájából a forró agyvelő vérrel keverve spriccelt elő. A
férfi átlépett a hullán. Hirtelen szemei megakadtak valamin,
mely vakító és egető figyelemmel lógott ki az arctalan és
szürke tömeg könnyező soraiból.

„Helix szerint le kellene szoknom. De nem tudok. Ő iszik,
én cigizek. De sportolok is. Mielőtt elmennék otthonról,
futok egy-két háztömböt. Jó izmos a lábam. Tökéletes. A
napjaim olyan szürkék.”

A Standertenführer lépései fenyegetően kopogtak a fagyos
aszfalton. Hirtelen ropogó ujjai kinyúltak és megragadtak
valamit az élő szürkeség közt. Egy lányt rángatott elő a
bűzös sűrű folytogató felhője mögül, kinek mocskos, szakadt
ruhája mögül csábító gyengédséggel dudorodtak ki húsos
mellei a kemény és vöröslő bimbóival együtt. A férfi ropogó
ujjai rideg durvasággal megérintették a teremtés formás
fenekét, kinek combján a keserű, sárgás folyadék ezüstös
gyöngyöződéssel csorgott végig . A Standertenführer fekete
szemüvege mögött tekintete zavartan villant fel, amint a
remegő lányra nézett, ki piros szemeivel megszeppent
gyerekként meredt rá, miközben elfojtott könnyei félelemtől
remegve hatoltak ruhája alá. A teremtés haja rózsaszínes
kócokban omladzott a tapogató ujjak közt. A
Standertenführer megszagolta. Rideg arcán csodálkozó grimasz
torzult el, amint megpillantott két kis szarvat a lány
fejéből kinőlve.

„A Standertenführer megint tisztogatott. Még éri meglepetés
az embert. A tömegben egy furcsa lányt talált. Ijesztő volt,
ugyanis a lány haja közt furcsa kinövéseket vett észre, mik
szarvakhoz hasonlítottak, mintha nem is ember lett volna,
hanem valamilyen szép torzszülött. Bevallva, megkeményedtem,
mikor a Standertenführer kidobta a tömegből. Sosem láttam
még ilyen zaklatottnak. Rólunk, árjákról mormogott valamit.
A lány furcsán viselkedett én nem beszélt a nyelvünkön.
Valószínűleg külföldi, de nem találtunk nála semmilyen
iratot. Rejtély hogy hogy kerülhetett a tömeg közé,
valószínűleg elkeveredett. Nem tűnt zsidónak. Feltűnően szép
és mocskos volt. A Standertenführernek szólnia kellett
volna a felsőbb tiszteknek, ugyanis nem minden nap
találkozik az ember szarvas emberrel, de bölcsen rájött,
hogy ezzel csak a saját munkáját növelé meg, ezért
megparancsolta nekem és Helixnek, hogy lőjük le a lányt,
majd tüntessük el a hulláját. Én Helixre hagytam. Azt
mondta, meg akarja először dugni. Felajánlotta, hogy utána
én is meghághatom, de nekem Herr K-val van találkozóm. Pedig
milyen jó lett volna...”

Helix a mocskos sikátorok közt húzta a lányt. Utána vad
durvasággal a földre hajította. A sár gyönygözve csapott fel
a levegőben. A lány ijedt, könnyektől homályos szemeivel a
felette álló férfira meredt és könyörgő kezeit maga elé
kapva védeni próbálta magát a vaskos karmoktól. Helix
röhögve arcon csapta a lányt, kinek orrából a vér sugárban
spriccelt elő és keveredett össze a sárral, miközben
sikítozó, rimánkodó szavakkal nézett rá. A férfi nem értette
a szavait. A lány könnyektől fuldokolva hadarta szétfolyó
szavait, de Helixt hidegen hagyta a két kéz, mik könyörögve
körülcsavarták a lábait. A férfi újra eltaszította a
teremtést és kigombolta a nadrágját. Férfiassága húsosan
lüktetve ágaskodott ágyékánál a feszes erek hálójában.
Megragadta a lányt és magához rántotta, kinek piros szeméből
az ezüstös buborékok remegő sikoly kíséretében buggyantak
elő. Helix vadállati ütemmel mozogni kezdett benne, miközben
ujjait a lány nyaka köré fonta, körmeit belemélyesztve
bőrébe és fejét hátra vetve üvöltözni kezdett a görcsbe
rántó kéj miatt. A teremés fájdalmasan eltaszította magától
a férfit. Combjai közt vére cuppogott, miközben remegve a
földre bukott. Helix dühödten hörögni kezdett:
-Kis kurva...-azzal pisztolyáért nyúlt.
A fegyver dörrenése vad villámként hasította fel a levegőt.
Helix szemei értetlenül izzani kezdtek, amint a lányra
meredt, kinek kócos haja fekete arcába omlott, melynek
mélyéről vörösen izzó tekintet villant fel, olyan gyilkos
indulattal, melynek éles látványától a férfi forró
nedvességet érzett meg az ágyékánál. A golyó halkan a lány
előtt úszott a levegőben, majd egy fémes koppanással a
földre esett és odagurult a férfi csizmájához. Helix
szemgolyói szinte kilövődtek a fájdalom miatt, amint a
kezére meredt, mely kicsavarodott, végül recsegve kiszakadt
helyéről vörös vérpettyeket szórva szét a levegőbe
cafatokban derengő húsával együtt. Nem tudott felüvölteni.
Füleiben tisztán és fenyegetően beleömlött a derengő
suhogás, mely belevájódott gyomrába. Szája kitárult, miből
elborzadt, barnás hányás robbant elő, miközben görcsbe
ránduló teste recsegő hangok kíséretében eltorzult.
A falakra a vér forró zuhataga ömlött a kifacsart belsőségek
bűzös kocsonyáival együtt...

A sikátorok közt katonák meneteltek. Lépéseik egyszerre
kopogtak a rideg aszfalton. Hirtelen a ködből egy lány
lépett elő. Vérző szemeivel az emberekre tekintett, majd
dühödt fintort ejtve teste görcsbe rándult. Az egyik katona
hörögve a magasba csapódott, amint érezte a húsába
belemarkoló ujjakat. Sikoltozva vonaglott a beleibe
csimpaszkodó derengés gyűrűi közt, miközben kezével
elgyengülten próbálta letépni magáról a láthatatlan
hullámot, melynek vonagló és kígyózó árnya megcsillant a
lámpák fényében. Teste vízként loccsant szét vörös esőt
ontva, mely forrón viharzott társaira. A többi katona
üvöltve előrántotta fegyverét és lőni kezdtek, ám a golyók
nem érték el a lányt. A lény testéből újabb, sziszegő
hullámok robbantak elő. Egy másik férfi megérezte a torkánt
körülcsavaró ujjakat, de nem tudta lefejteni magáról őket,
mert feje recsegve kitört helyéről. A maradék ember
könnyezve meredt rá a furcsa idegenre, ki rájuk szegezte
véres szemeit. A fegyverek fémes sikollyal a földre
zuhantak, a katonák pedig hátat fordítva menekülni kezdtek.
A levegőben suhogó árnyak kígyózva fodrozódtak, majd süvítő
nyílként előre csapódtak.
Vér töltötte fel az aszfalt barázdáit, melyekből lassan
kiöntött...

„Nem bírok megszabadulni a képtől...Az osztagot valaki
kegyetlenül kivégezte. A kép nagy port kavart. Meg volt
csonkítva a testük. És megtalálták Helixet is. Vagyis azt,
ami megmaradt belőle...Árja vagyok. Ugyan nem kék a szemem,
de az vagyok...És felette állok, mert az a lány nem árja.
Még csak nem is szőke, de én igen. Ráadásul ott volt a fején
az a két szarv. Mit jelenthet ez? Muszáj minél több dolgot
leírnom róla. Nem volt nála se fegyver, se papír, semmisem,
mégis több mint 20 embert ölt meg. Biztos ő volt az... A
Standertenführer is eltűnt. Én tudom mi lett vele. Nem merek
kimenni az utcára. Én látta...”-azzal az írás görcsösen
megszakadt.
A tinta vérrel keverve öntötte el a papírt és mosott el
minden betűt...

vége