5. fejezet: Ne hagyj el Ayame!


Gonosz erő burjánzott a levegőben. Hideg, nyirkos, ködös
pára gomolygott a sötét alak körül. Naraku érzelem nélküli
szemeivel rámeredt Kagurára:
-Nos?
-Nem sikerült...
-Hara ezek szerint sokkal kitartóbb, mint hittem.
-Nem ő.
-Ki áll még az utamban?
-A másik farkasfiú. Kouga.
-Kouga...Valóban olyan veszélyes lenne a számunkra?
-Nem árt az óvatosság...
-Rendben...Akkor térjünk vissza a gyökerekhez.-mosolygott
Naraku, miközben gonoszságtól kissé ráncos képére táncoló
árnyakat vetett a kezében ragyogó ékkőszilánk.

Ayame furcsa, derengő szemekkel meredt a földre. Tudta, hogy
ez lesz. Tudta, hogy el fogja hagyni őt. S nem ismeri
el...Nem ismeri el, hogy szereti. Oh, Kouga, miért vagy
ilyen makacs. A büszkeségeden csorba esett, hogy egy emberbe
lettél szerelmes, de ahhoz viszont túl büszke vagy, hogy
beismerd, mit súg neked ott, belül az a dobogó húscsomó...A
lány sétált, mellette loholtak farkasai. Hirtelen az állatok
fel kapták a fejüket, hátukon is a szőr csomókban állt fel,
szájuk pedig vad, fenyegető grimasszá torzult. Ayame is
érezte...Valami közeledett...

Kouga ösztönei felvillantak. Szája megfeszült a dühtől,
mégis, egy apró, elégedett mosoly látszott ajkainál, amint
rápillantott a karjára, ami villogni kezdett:
-Naraku...

Ayame reszketett. Érezte, amint megcsapja a kegyetlen
szellő, mintha valami nagy szált volna el felette, a tömzsi,
fekete árnyék egy pilanatra rávetült, de szinte azonnal el
is tűnt. Suhogást hallott. Szárnyak suhogását... A farkasok
hirtelen fájdalmasan felvonyítottak, fröcsögő vér záporával
telt meg a levegő, miből az állatok tetemei hullotak alá.
Óriási csáp vonaglott elő, végén a háromfele nyíló, nyáladzó
pofával, ami a lány fele vicsorgott. Ayame megrémült, de nem
vesztette el a fejét. Penge leveleivel ketté szelte a
szaftos kart. Újabb csápok rontottak elő, mindegyik a lány
fele csapott, de ő ügyes, kecses ugrásokkal kitért a
csattogó állkapcsoktól. Az egyik kar mögötte rontott elő,
becsapva Ayame minden érzékszervét és ösztönét. Hirtelen
Kouga bukkant fel, szinte a semmiből és tekergő cafatokká
tépte szét a támadó csáptengert.
-Jól vagy Ayame?
-Kouga...
Újabb karok jelentek meg, de elmúlt a meglepetés ereje. A
fiú könnyedén elintézte a nyáladzó csápokat.
-Kouga...Van itt valami a karokon kívül...Érzem...
-Én is...-kapta fel a fejét a fiú.
Az eget már elöntötték a mérgező darazsak, köztük ott
mosolygott Kagura is.
-Kagura! Hol van Naraku?
-Naraku? Ne viccelj, mit keresne ő itt, ha még velem sem
tudsz elbánni?
-Gyáva féreg Naraku, ha olyan hatalmas, miért nem áll ki velem?
-Ugyan már, nem lennél te neki méltó ellenfél...De én tudok
neked adni.
Újra hallatszott a suhogás. A darazsak fátyola mögül
hatalmas, fekete massza vált láthatóvá, mi egyre tisztult.
Először az óriási, denevérszerű szárnyak tűntek fel, aztán a
borotvaéles, gyilkos karmok, majd a hatalmas száj, melyben
óriási, gigantikus agyarak villogtak, miközben mögöttük
nyálzápor hullott alá. Kouga arca eltorzult. Ayame fejében
emlékek villantak fel. Egy paradicsommadár volt, de a
szokottnál sokkal ocsmányabb, mintha keresztezték volna
valamilyen denevérrel, és darázzsal, ez Naraku legújabb
visszataszító terentménye volt. Kagura mosolygott:
-Ne mond, hogy Naraku nem bőkezű, ezt a kis aranyost direkt
neked teremtette meg. Benne van a szent ékkő egy darabja,
ahogy a te két lábadban is van egy-egy. Most látom, hogy van
egy újabb az egyik karodban, egy nagyobb darab. Érdekes harc
lesz...
Kagura magasba emelte a legyezőjét:
-Őld meg mindkettőt!
A paradicsommadár leereszkedett, úgy cikázott a levegőben,
akár egy villám. Kouga alig eszmélt fel, a támadás is csak
akkor villant fel a fejében, mikor a vér melegét érezte a
mellén. A lény lesapott...Kouga öklével hatalmasat súlytott
a madárra, mire az meghátrált és tett egy kört a levegőben,
mint egy éhes keselyű. Szárnyait újra kitárta, karmai akár
valamilyen gyilkos szerszám, nyíltak ki. Kouga tompa ütést
érzett magán, ezúttal csak a szárny csapta meg, de hirtelen
megérezte a húsa a karmokat is. A kezén...A madár kitépte a
kezéből az ékkövet. Mintha ez egyszer már megtörtént
volna...A gonosz lény elmosolygott miközben elnyelte a
szilánkot.
-Kouga!-sikítozta Ayame, de több szóra nem volt ideje, mert
fel kellett vennie a harcot az éhes csápokkal.
-Lássuk, hogy állítod így meg a madarat.-nevetett Kagura.
Kouga arcát megcsapta a szél, amint újra megütötte a madár.
Fejét oldalra vetette:
-Átkozott...
Ayame nem bírt a fenyegető karokkal, azok megállíthatatlanul
tátogtak feléje. A fiú elszökkent a földről és a lányhoz
vetette magát. Átkarolta Ayamét és máris futott vele, el
innen, a szörnyektől.
-Utánuk...-adta ki az utasítást Kagura.
A madár kitárta hatalmas szárnyait és máris repült áldozatai
után. Kouga érezte, amint rájuk vetül a hatalmas árnyék, de
nem fordult meg. Ayame látta, hogy a ragadozó közeledik,
ahogy alatta fájdalmasan megnyikordulnak a fák, valamelyik
gyökerestül ki is szakad az irdatlan szárnyak miatt. Ayame
szorosan átkarolta a fiút. A madár hirtelen valahogy eléjük
került, karmait fenyegetően kimeresztve rájuk. Kouga tett
egy erős kanyart. Irányt változtatott. Sebesen futott a
lánnyal a karjában az erdő fás, kacskaringós útvesztőin,
mögöttük süvítettek a gyikos szárnyak. Hirtelen burjánzó
csáptenger öntötte el útjukat, mik máris tátogtak feléjük.
-Nem érek rátok dögök!-ordította Kouga és átszaladt a
nyálkás rengetegen. Ayame egyre erősebben szorította a fiút.
Fejét lassan felemelte és Kougára tekintett. A fiú
rámosolyott. Apró, de szeretettel teli mosoly volt ez, mitől
Ayame arca pír vörösségbe borult. Hátra fordultak:
-Leráztuk...
-Nem hiszem!-sikította a lány.
A madár felettük volt. Kouga újabb kanyart tett. A súlyos
test pár centivel mellettük csapódott a földbe. Miután célt
tévesztett a hatalmas test újra a magasba emelkedett.
-Mindjárt vége Ayame.-suttogta Kouga.
A fiú a sűrűbe rontott bele. Ekkor ráeszmélt, hogy ez nem
volt túl jó ötlet, mikor felnézett, nem látta az eget, sem a
madarat, mert a sűrű lombkoronák elvették a kilátást.
-Hol van?
A szörny pontosan mellettük rontott elő a sűrű farengeteg
közül, amit a fák fájdalmas, sipító recsegése kísért. Már
egészen a földhöz közel repült a gonosz lény, szárnyai, mint
a pengék, hasították fel a fákat és egyre közelebb került a
menekülőkhöz. Kouga hirtelen megállt. A madarat ez váratlaul
érte, időbe telt, mire hatalmas szárnyait megállította és
lelassult. Utána tett egy utolsó, fenyegető kört és a két
szellem felé fordult. Kouga letette Ayamét:
-Menj innen. Ezt be kell fejezni.
A fiú kezén feszesen kidudorodtak az erek. A madár néhány
másodpercig farkasszemet nézett Kougával, majd kitárta
hatalmas szárnyait és megindult. Óriási pofája kinyílt,
karmai halálos pengék záporaként szétterült a levegőben.
-Gyere csak...
-KOUGA!-sikította Ayame.
A lányt a szellő vetette hátra, miközben a levegőbe
szétszóródó por is megütötte az arcát. A madár majdnem
Kougához ért, de nem kapta el. Földre ereszkedése nem volt
már más, mint megállíthatatlan zuhanás. A fiú orra előtt
csapódott be. Kagura értetlenül figyelte a magasból a
füstölgő krátert, melyben a halott terentmény karmai
élettelenül, görcsösen nyújtózkodtak az ég fele.
-Mi történt?-remegett Kagura egyik szeme.
-Térjünk vissza a gyökerekhez...-mosolygott Kouga.
-Mi?
-Emlékszel az első találkozásunkra, mikor lemészároltad a
falkámat? Kegyetlenül becsaptál. Elhitetted velem, hogy
ékkőszilánkot raktam a karomba, de igazából méreg volt.
Nevetséges, hogy a saját csapdádba estél bele. Ilyen könnyen
felejtesz? Tulajdonképpen megmentettél most. Ha nem tépi ki
belőlem a madár azt az áll ékkövet, én pusztultam volna el.
-Ez lehetetlen...
Ayame kitárta a karjait. Apró, szeretettől forró mosoly
áradt gyönyörűséges, csillagokkal borított arcáról,
csodálatos, vörös haja lobogott, miközben gyengéd ujjait
vágyakozóan Kouga felé nyújtotta. A fiú arca is szikrázni
kezdett, ő is készült kitárni a kezeit, de...
-Én győztem...-suttogta Kagura.
...már nem érte el, nem tudta. Ayame rózsaszín felhőben
fürdött, ami hirtelen vérvörössé vált. A lány fájdalmasan
felnyögött. Teste írtózatos görcsbe rándult, alsó teste
kegyetlenül kidudorodott, majd szétrobbant. Egy csáp főtte
át a lány testét. A gonosz szörnyeteg Kouga fejéhez
tekergett, mintha meg akarta volna csókolni, de helyette az
állkapocs éhesen kitarult, olyan torzan, hogy némi gúnyos
mosoly vegyült bele. Kouga kettészelte a bestiát, majd Ayame
fele nyúlt. A lány még mindig mosolygott és szerelemtől
szelíd szemekkel meredt rá a fiúra. Olyan gyorsan és
váratlanul történt az egész, annyira hihetetlen volt...Kouga
szemei derengeni kezdtek amint átkarolta a lányt, ki még
mindig őt nézte. Úgy tűnt, nem érez fájdalmat, semmit sem
érez, csak Kougát...Az ő Kougáját...Pedig sebesen patakzott
a hasából a vér, mi vörössé festette a fiú bundáját.
-Milyen szánalmas...-mondta Kagura, azzal kinyitotta a
legyezőjét-Pen...-de szemei hirtelen kigubbadtak.
Szája csalódott fintorra torzult, amint egy ragyogó csík
száguldott el mellette. Nem találta el a szent nyílvessző,
de nem kockáztathatta meg. A nő újabb pillantást vetett a
párra, aztán magukra hagyta őket, amint el száguldott a
széllel. Kouga felkapta a fejét és a fák közé tekintett.
Ismerős szagot érzett. Kagome? Meg is látta az alakot. A fák
közt állt, kezében az íjjal. De nem egészen olyan volt a
szaga, s az arca sem, bár hasonlított rá. Nem Kagome
volt...Az idegen más ruhát viselt. A nő rátekintett Kougára,
furcsa, üveges szemeivel, aztán sarkon fordult és eltűnt a
ködben a körülötte tekergő, fehér, kígyószerű lényekkel
együtt. Nem is nagyon izgatta a fiút. Hálás volt az
illetőnek, hogy megmentette a boszorkány pengéitől, de nem
tudott köszönetet mondani. Ayame még mindig őt nézte. A lány
szemei derengetek, gyenge ajkai lassan szakadtak el egymástól:
-Ol....ya.....n szép vagy
Kouga szemei is féktelen hullámzásba kezdtek:
-Te is.
-Mi a baj?
-Semmi...Nem lesz semmi baj...-azzal szorosan átölelte a
haldokló lányt, hogy védje az elragadó haláltól, de érezte,
ahogy a forró vér mögött belül dobog Ayame szíve, enyre
gyengébben és lassabban, mint egy megállni készülő óra.
Dobb....dobdobdobbbb....Dobbb .dobbdobb...
Ez a szív érte dobogott. A fiú könnyei a lány pír arcára
hullottak, onnan le, fájdalmasan csobbantak meg a nedves földön:
-Ne hagyj el...
-Sikerült...
Kouga remegni kezdett amint belenézett a lány halványuló
szemeibe, mik kedztek kifakulni, amint a tél fosztani kezdte
a zöldellő lombok leveleit. Ayame mosoya nem hervadt le:
-Mégis cs...ak az enyé.....m lettél.
Kouga viszonozta a mosolyt. Keserű mosoly volt, vidámnak
próbált tűnni, de...
dobbb.....dob............dob.......dob...dobb...
Ayame ajkai megrándultak:
-Olyan vicces vagy, mikor féltékeny va...gy.
Kouga halkan elnevette magát miközben lassan ereszkedni
kezdett, le a lányhoz. Ajkuk lassan összeforrt, Ayame
szempillái átölelték egymást, miközben remegő kezei Kouga
nyaka köré fonódtak.
Dobbbb.........................Dob.............Dob................................D
A fiú a csók után a lányra tekintett. Ayame gyönyörű volt.
Szeretett volna újra megmártózni a szépséges szempárban, de
már nem tehette.
Dob......................................................................................................
Ayame már nem nyitotta ki a szemeit...
Kougából a könnyek zápora tört elő...

-Nem sikerült...-mondta csalódottan Kagura.
-Nem baj, majd máskor, most van valami más, ami miatt
nyugtalankodom. Valamit érzek...Valami közeleg...Valami
veszélyes...
-Inu-yasha?
-Nem, valami más...
Naraku arca nem volt riadt, sem izgatott, mégis, szemeiben
rejtzött valami elfolytott érzés. A holdra pillantott, mi
ezüstösen ragyogott. Néhány másodpercig mintha ujjakat,
természetellenesen hosszú, karmokban végződő ujjakat látott
volna meg benne egy lilán ragyogó szempárral. Naraku
elmosolygott...De a tekintete, a tekintete, valahogy más
volt, mintha a mélyén félelem rejtőzött volna.

Kouga nem sírt. Nem engedte meg magának. De amint remegő
kezeire pillantott, gondolatait elöntötték a kellemes
emlékek Ayame iránt, mik mégis derengőssé tették szemeit.
Meghalt... Hirtelen ismerős szagot hozott felé a szél. A fák
közt meglátta az ezüst hajtengert, majd a hozzá tartozó
félelmetesen higgadt arany szempárt.
-Sesshomaru....-majd szemét más pontra irányította.





-Tensaiga.....

6. fejezet: Tennyo a tükörben

Sesshomaru arany, rebbenés nélküli szemeivel figyelte
Kougát. A farkasfiú határozott arccal a démon mély
pupillájába nézett, miközben kissé kihúzta magát, hogy
nagyobbnak és erősebbnek tűnjön a nagyúr szemében, ám
fehérlő fogai mögül a szavak inkább fenyegetően hangzottak,
mint kérőnek:
-Segítened kell!
-Miért kéne?
Sesshomaru nem vette le félelmetesen higgadt szemeit a
fiúról, ki szinte morgott idegességében, mert nem tetszett
neki az a hideg fény a démon szemeiben, mi csendesen
szikrázott.
-Kagura megölte a falkámat és most végzett egy számomra
kedves lánnyal is. Nem történhet meg még egyszer, hisz, most
máshogy is alakulhat.
-Egyszer mindenki meghal...-azzal elfordult és folytatta útját.
-Ne fordíts hátat!
-Miért ne?-állt meg Sesshomaru-Mi hasznom lenne abban, hogy
feltámasztom?
-Mondjuk vissza kapod a kislányt.-mosolygott el Kouga.
Sesshomaru hideg tekintetét Rinre vetette. Vetette volna...A
lány ugyanis már nem volt ott, és mikor hátra pillantott a
farkasfiú helyett is csak gomolygó, kavargó port látott meg.
Sesshomaru szája nem mozdult meg, szokás szerint fagyott,
lelketlen grimaszba torzult, szemei viszont kissé
megrebbentek, higgadtan és kimérten, miknek mélyén mégis
féktelen harag burjánzott.

-Bántani akarsz?-kérdezte Rin a fiútól.
-Nem. Eszemben sincs bántani téged. Te vagy az egyetlen, aki
képes meggyőzni Seshomarut, hogy támassza fel!
-Szereted azt a lányt?
Kouga nem válaszolt. Futott tovább Rinnel a karjaiban.

Sesshomaru arca merev volt, mégis, vad karja, melyben
végződő karmokról halálos kaszaként csapott fel a fényes
ostor, árulkodott zaklatottságáról, mit próbált elrejteni.
Egy pilanatra megállt, amint ismerős szagot érzett.
Tekintetét felkapta, s megpillantotta, csupán néhány
másodpercre Kagurát, amint sejtelmes, ravasz tekintet
kíséretében rámosolyog a darazsak hullámzó fátyola mögül.
Nem érdekelte Kagura. Csak egy valami izgatta. Hogy vissza
szerezze Rint.

Kouga letette Rint:
-Megérkeztünk.
A döbbenet, a sokk majdnem letaszította a fiút lábairól,
amint borzalmas dolgot vett észre, olyan kegyetlen és
váratlan esemény olvasztotta le arcáról a derűs
határozottságot, hogy remegő szemei azt sem vették észre,
hogy a megijedt Rin kicsúszik ujjai mögül és elszalad az
erdőben. A szép, virágokkal díszített sírhely helyén
lerombolt, óriási vájatokkal széttépett romhalmaz volt
látható. Kouga a földre rogyott, dühtől csattogó fogain a
keserű könnyek folytak végig.

Amint Kagura meghallotta a vérfagyasztó, fájdalmas vonyítást
hátra tekintett, miközben vörös szemeiben lobogott az égetve
maró gonoszság. Valami volt nála. A boszorkány tolljáról Kék
Írisz hullott a földre.

Sesshomaru féktelen karja lenyugodott, amint tekintetét
oldalra kapta a zaj iránya felé. Rin rontott elő és sírva a
démon lábába kapaszkodott. Sesshomaru arany szemei a
távolból morajló, féktelen vonyítás felé szegeződtek.




Naraku gonosz, romlottságtól írtózatos mosollyal figyelte az
eseményeket Kanna tükrében, amint Kouga kínjában üvöltözik
és remegő öklét a földhöz csapkodja letarolva vele a környék
fáit. Utána a gonosz kezét peckesen meglendítette, mintha
eleget szórakozott volna:
-Elmehetsz...
Kanna bólintott. Elment Naraku mellől és végigsétált az
egyik sötét, nyirkos folyosón. Hirtelen tükre vibrálni
kezdett, majd lilás fényvihar robbant elő a reszkető
tárgyból. Kanna üres szemeivel a tükörre meredt és a benne
lévő alakra pillantott. A tükörben lévő nő gyönyörű volt.
Hosszú, ében haja kecsesen lobogott, furcsa, érzékien lágy
szemeiben ragyogott valami nyugtalanító sötét is. Furcsa
díszt viselt, fejének két oldalán óriási, pikkelyszerű
nyúlvány ragyogott, lila rúzsa tökéletesen illett egész
lényéhez, mivel ebben a színben fénylett egész teste. Kanna
megszólalt üres hangjával:
-Kaguya tennyo.

7. fejezet: Naraku karmaiban

Kouga eszeveszett futásba kezdett. Haja ádázul lobogott a
dühödt szélben, miközben hátra zúdultak elfojtani akart, de
mégis előtörő könnyei, mik ragyogtak a borús időben. A fiú
arca a féktelen méregtől torzan vicsorgott, amint elméjében
kavarogtak a tépő gondolatok:
-Naraku...Te szemét, széttéplek, szétszaggatlak.
Lemészároltattad a családomat, nem fogsz az újjal végezni.
Kouga a magasba tekintett, mi vibrált a pokol darazsaitól.
Mutatták az utat Narakuhoz. A fiú tudta hogy csapda.
Ösztönei tomboltak libabőrös testében, de nem engedett az
óvó hangoknak. Dühödt vígsággal futott bele a vérvörösségbe.

Az erdőt férfi járta barna farkasbundában. Hara mélyet
szippantott a levegőbe:
-Naraku...Ayame?

A palota udvarának sötét, gomolygó romlottságában fehér alak
körvonalai rajzolódtak ki. Mellette vörös szemű nő csapkodta
türelmetlenül legyezőjét a kezére:
-Naraku. Biztos hogy eljön érte?
-Amit Kanna tükrében láttam nem kétséges. A farkasfiú
szereti ezt a lányt. Eljön érte. Légy türelmes Kagura. A vad
mindjárt becsusszan a hálómba.
Naraku mosolygott. Hirtelen robbanással betört a kapu.
Naraku a hang irányába tekintett elégedett szemeivel. A
gomolygó füst folytogató burjánzása mögül Kouga rontott elő
vadállati elszántsággal és kegyetlenséggel, kitátva száját,
miből dühödt üvöltés tört elő, mintha el akarná harapni a
gonosz torkát:
-NARAKU!!!!!!!!!!
Kouga kinyújtotta izmoktól majd szétrobbanó kezeit, de útját
hirtelen acsargó szellemek hada állta el. Kettécsapott a
fenyegető hullám közt, ám mire végzett velük Naraku már
eltűnt. Kouga véres tekintetét a tető fele szegezte. Ott
volt a szörnyeteg, ki vicsorogva mosolygott rá a jelmez mögött:
-Mégis csak eljöttél?
-Te féreg.
-Intézzük ezt el nyugodtan és békésen.
-Ne nevettess, te és a békesség. Hol van Ayame?
-Az a lány?-azzal kinyitotta egyik kezét.
A másik Kék írisz csillogott mergező ujjai közt. Kouga
felmordult:
-Mit akarsz tőlem?
-Ne légy nevetséges. Mit akarnék tőled? Az ékkőszilánkokat.
-Tégy le róluk. Mást ajánlok. Add vissza Ayamét és akkor
gyors és kíméletes halált adok neked!-üvöltötte Kouga azzal
elindult Naraku felé vadul, veszetten, nem törődve életével.
-Kellene valami pajsz, ugye Kagura?-mosolygott a gonosz.
Hirtelen Ayame jelent meg Naraku előtt. A fiú fájdalmában a
földre rogyott. A lány piszkos volt, gyönyörűséges arcán a
föld repedezve hámlott le a vörös, mocskos bundájára, mi
csomókban meredezett, miközben üveges, halvány szemeivel
,miben alig szikrázott valami élet, a fiúra meredt és száraz
ajkai mögül kétségbeesett nyögés hallatszott:
-Kouga...
Ayamét láncok tartották, mik kegyetlenül fonódtak teste
köré. Ayame szeme derengeni kezdett. Szempilláira hatalmas,
sós buborék hízott, melybe langy vörösség tekergett bele, s
eközött a kegyetlen burjánzás közt ott ragyogott a fiú
sápadt arca is. Kouga nyelt egyet. Azt hitte megfullad,
annyi minden dülemlett fel benne. Kagura zombiaira gondolt,
de Ayamén látszott hogy nem csak egy üres, foszladozó báb,
hanem él. Naraku kimérten mondta ki a szavakat:
-Egy ékkőszilánk tartja életben. Ha kiveszem belőle, azonnal
meghal.
Kanna is megjelent a háttérben. Kouga fogai remegni kezdtek
a dühtől:
-Te szörnyeteg.
Könnyei sebesen öntötték el arcát.
-Add ide az ékkőszilánkjaidat Kouga és vissza adom a testét.
Ha nem...
A sötéből előtekeregtek a csápok, tátogva, éhesen, készen
arra, hogy egy mozdulattal széttépjék a lányt.
-Nos?-vigyorgott Naraku.
-DÖGÖLJ MEG!-ordítozta Kouga.
-Rossz válasz...
Kanna tükre lilás fénnyel felvillant...
A csápok leterítették a fiút. Kouga már semmit sem látott,
csak a mindent elöntő zöld testeket és a nyáladzó fogakat,
aztán már azokat se, csak a tekergő, bűzlő sötétséget. Ugyan
ebben a pillanatban Ayamét is elöntötték a karok. Naraku
mosolygott, ám az elégedett grimasz hirtelen ráfagyott az
arcára. A csápok saját magukat macangolták szét fröcsögő
húshalmazzá változtata egymást.
-Mi? Hova tűntek?
Kanna hátra fordult és elindult a palota fele. Tükre újra
felvilant, ezúttal azonban a vakító fényvillanásban egy
szempár körvonalai is kivehetők voltak.

8.fejezet: Kaguya karmaiban

Kouga érezte, amint elöntik a nyálkás csápok a testét, ahogy
az izmos, kegyetlen karok körülcsavarják mindenét, levegőért
„sikítozó” szájába pedig a förtelmes bűz hulláma hatolt.
Szinte érezte a húsába hatoló csipkés agyarakat, de...
Virágszirom hullott a vállára. Amint felkapta a fejét,
furcsa derengést érzett, látóterét pedig elöntötték egy
fáról lehulló szirmok, mik isteni, lilás fény fátyolában
ringtak. Körülnézett. Már nem Naraku kastélyában volt. Egy
másik helyen...Ám ez nem volt fenyegető. Gyönyörű tér
bontakozott ki előtte a rózsaszínes hóesés mögül egy tóval.
Megpillantotta Ayamét. A vízben feküdt. Lágy hullámok
simogatták testét, mi csendesen ringott a selymes hullámok
közt. Érte nyúlt volna, ám szemei máson akadtak meg. Egy nőt
látott meg. Lila kimonót viselt, ében haja szinte a földig
ért, fejének két oldalán furcsa, lila, csipkézett díszt
viselt. Kouga közelebb lépett az alakhoz. A nő egy tükör
előtt állt. A fiú egyre közeledett az ismeretlen alakhoz.
Újabb lépéseinél vált számára láthatóvá a tény, hogy a nő
nem a tükör előtt állt, hanem magában a tükörben.Kouga hátra
pillantott. Nem volt itt senki. A lila ruhás alak nem
visszatükröződés volt. A fiú tudta, a nő megmentette őt és
Ayamét, de bizalmatlan hangon mordult az idegen felé:
-Ki vagy?
-A nevem Kaguya. Miért ilyen a hangod? Lehetnél kedvesebb
is, ha nem teleportállak ide titeket elevenen felfaltak
volna titeket azok a szörnyek.
-Köszönöm. De ura voltam a helyzetnek.
-Azt láttam...-mosolygott-De azért mégis besegítettem.
Semmit sem bízok a véletlenre.
-Mit akarsz? Nem hinném, hogy csak azért mentettél meg
minket, hogy meglegyen a napi jócselekedeted. Nem hinném,
hogy az őranngyalom vagy.
-Nem vagyok angyal...
-De ember se, akkor...
-Nyugodj meg, nem vagyok démon. Tennyo vagyok.
-Tennyo?
-Igen. Én vagyok Kaguya, a mennyek királynője.
-Tennyo, mi a szándékod?
-A lányt a szent ékkő egy darabja tartja életben. Ha
kiveszik belőle, meghal és ez sajnos elég valószínű. Gonosz
démonok szomjaznak az ékkő hatalmára, ilyen csábító céltábla
nem maradna sokáig érintetlenül. Nekem meg van a hatalmam
ahhoz hogy teljesen visszaadjam életét.
Kouga Ayaméra nézett. Mintha aludt volna a lány. Kaguya
elmosolygott, ujjait kinyújtotta, miközben haja szétterülve
meglobogott. A tükörből lilás fényvihar tört elő, mi
eltalálta a lányt.Kouga majdnem felüvöltött, de a szavak
visszafolytak a szájába. A fényes, ide-oda cikázó karok
visszavonaglottak a tükörbe. Ayame hirtelen hatalmas levegőt
vett, miközben szemhéjai eltaszítoták egymást. Kouga oda
futott hozzá és átölelte, melengetve karjaival a borzongó
Ayamét, ki pír arccal a fiúra meredt. Kaguya elmosolygott:
-De semmi sincs ingyen...
-Mi?-kérdezte a fiú.
-Segítened kell nekem. Ez csupán hatalmam töredéke, mi csak
teliholdkor teljesedik ki. Egy gonosz szerzetes bezárt ebbe
a tükörbe. Mély álmomból a szent ékkő egy darabja ébresztett
fel, mi valahol ide fúródott bele. Az ékkő közelsége miatt
felébredtem, hatalmam egy apró része visszatért, de én magam
nem tudok kijutni ebből a börtönből.Ha újra szabad lehetnék,
vissza kapnám teljes hatalmam és nyomomban békesség teremne.
Olyan eszméletlenül óriási erő lapul meg ujjaim közt, mivel
az olyan általad hatalmasnak tartott szellemekkel is
végezhetnék, mint Naraku.
-Meg tudod ölni Narakut?
-Ha kiszabadulásom után visszakapnám a talárom, könnyedén.
-Mit kell tennem?
-Öt dolgod kell összegyűjtened és beledobnod a Fuji öt
tavána.A sárkány ékszerét a Yamanaka tóba, az ékszerekkel
feldíszített Hourai ágat a Shouji tóba, a tűzpatkány
kimonó-ját a Motosu tóba, a Fecske Cowrie kagylót a Sai tóba
és a totot a Kawaguchi tóba. Ha sikerrel jársz kiszabadulok.
-Megteszem.-hajtott fejet Kouga, majd felemelte Ayamét és
elindult hátat fordítva a nőnek.
Mintha szél kezdett volna el süvíteni a csillogó tükörben,
Kaguya hosszú, ében haja lengeni kezdett és úgy terült szét,
mint ezerfele nyúló kéz, miközben felvillanó szemeire sötét
árny borult, amint ragyogni kezdtek. A tennyo ajkai mögül a
szó kimérten süvített ki.
-Hazudsz...
Kouga megállt. Nem nézett hátra Ayaméval. Néhány másodpercig
állt, majd újra elindult, azúttal gyorsabban. Hallotta,
ahogy Kaguya sziszeg:
-Hazudsz...Büszke vagy ahhoz, hogy rám bízd Naraku
kiiktatását. Lemészárolta a falkád ezért bosszút akarsz
állni. Hálás vagy, amiért feltámasztottam a lányt, de sose
térnél vissza és nem szíbídítanál ki. Ugye?-kezdett el teste
körül gonosz, lilás aura fényleni.
Kouga futásnak eredt. Kaguya szemie izzottak, erejének
hulláma miatt szétterülő haja elborította szinte az egész
tükröt, miből fényes csápok robbantak elő. A farkasfiú
látta, ahogy körülötte szántják fel a földet az izzó karok.
Nem állt meg. Ide-oda cikázott az őt szorongató Ayamével,
miközben teste körül marták a földet a fenyegető fények.
Kaguya hangja hideg volt, szeme dühtől torz és ráncos:
-Nem menekültök. Feltámasztottam a lányt!!!
Úgy tűnt, el tudnak menekülni, de...Az egyik fénycsóva
eltalálta Kougát. A fiú a földre esett. Remegő kezei Ayame
fele tapogattak, de a lány már nem volt mellette. Vicsorogva
a tükör fele nézett. Ayamét máris gyökerek hálózták be,
mindenét elborítva. A szorító tenger mögül csak a fejét
pillantotta meg. A lány remegő szemeiben tükröződött a fiú,
ketten pedig Kaguya fenyegető pupillájában látszottak. A fiú
ordítozva elrugaszkodott a földtől a lány fele, de egy
fénycsóva elsüvített az arca előtt. A fiú érezte magán a vér
melegét, amint lassan folyik le az állára, majd a bundája
alá hatol. Kaguya csalódott arcot vágott:
-Próbáltam kedves lenni...De te mindent elrontottál.
Megmentettelek Narakutól. Megmentettem a lányt. És mi a
hála? Itt hagytál volna...
-Mit csinálsz?
-Nem engedem, hogy elmenjen a lány, amíg nem teszed meg,
amit mondtam. Öt apró tárgy, öt tó...És végre szabad leszek.
A következő teliholdig lesz időd, tehát holnap
estig...-mosolygott.
-Holnap...
-...is telihold lesz. Én vagyok Kaguya, a mennyek királynője
és az örök éjszaka ura...
-Miért?
-Vártam ezt a kérdést...Miért pont egy nyomorult, rühes
farkassal végeztetem ezt a munkát? Mert akár teljesíted
kérésemet, akár nem, én nyerek.
-Hogy?
-Ha beledobod a Fuji öt tavába az öt dolgot kiszabadulok a
saját testemmel. Viszont ha nem, a következő teliholdkor,
mikor a legfényesebben ragyog és legközelebb van a földhöz,
kénytelen leszek Ayame testébe bújni és úgy kijutni ebből a
börtönből.
-Miért ő?
-Nem emlékszel? Éjszaka volt, még szivárvány is látszott, és
te a hold, az én holdam fényénél megígérted neki, hogy az
asszonyod lesz. A holdnak is tettél ezzel egy ígéretet
Kouga, a holdnak, tehát nekem. Valóban az asszonyod lesz
Kouga és vele együtt én is, ha már az ő testébe kell belebújnom.
-A hold...Ez a kapcsolat...
-Köztem és a lány közt? Igen, okos kis ordas vagy te.
-Ígérd meg, ha teljesítem azt, amit kértél, elengeded és nem
bántod.
Kaguya peckesen rámeredt a fiúra, ajkain parány mosoly
ragyogot. Kouga folytatta:
-Nem akarsz ugyebár egy bolhás farkas testében élni. A
saját, szép testeddel együtt akarsz kiszabadulni.
Ayame a háttérben felmordult:
-KOUGA! Én, bolhás, csak szabaduljak ki!
A fiú nem figyelt Ayame rikácsolására. Csak a nőt nézte.
Kaguya tekintetében volt valami kegyetlenség, valami
kiszámíthatatlan rosszindulat, higgadt, megalkuvó mosolya
mögül a szavak furcsán tekeregtek ki. Volt bennük valami
nyugtalanító hidegség:
-Ígérem.
-Rendben. Megteszem, amit kérsz, csak ne bántsd.
-Ne pazarold az idődet. Gyors vagy, hát legyél még gyorsabb,
tudván, hogy lábaid függenek ettől a testtől.
Kouga izzadt. Ez a nő ebben a percben még Narakunál is
gonoszabbnak tűnt. Higgadtan beszélt, még akkor is, mikor
feldühödött. A fiúban megfogalmazódott a gondolat, hogy
lehet, hogy Kaguya nem is igazi tennyo és a szörnyű
felismerés, hogy cseverből vederbe esett. A nő nem azért
mentette meg Ayamét, mert megszánta volna. Nem...Mert a
teste kellett neki. Kouga a lányra pillantott és bólintott.
Kaguya szemei felvillantak...