GONDOLATOK

Ajánlom azoknak, akik tudják mit jelent az, hogy elveszíteni valakit.

Az élet egy olyan kincs, amit azután értékelünk igazán miután véget ért.

Régen történt már, mégis úgy emlékszem rá mintha most lett volna.
Sohasem hittem volna, hogy ilyen mélyen megérint. A történtek után
kezdtem értékelni igazán az együtt eltöltött időt. Az a higgadtság, az a
féktelen nyugalom, ami mindig is uralkodó hajlam volt a
természetemben most eltűnt. Nem tudom mi ez az érzés, ami belém
költözött. Talán a hiánya miatt támadt fájdalom? Félelem a számomra
fontos személyek újabb elvesztése? Bár az igaz, hogy már ilyen
személy nem él a földön. Amíg ő élt mindig figyeltem, hogy miként
viselkedik. Mindig váratlanul ért az a hatalmas jókedv, ami belőle áradt.
Amit szeretett volna csinálni, azt mindig megtette. Hiába mondtam neki,
hogy majd holnap, ő erre azt felelte, hogy nem. Egyszer rá is
kérdeztem, hogy miért akar mindent azonnal megcsinálni ami eszébe
jut?.
Ő erre csak azt mondta, hogy amit ma megtehetsz, azt ne halaszd
holnapra. Furcsa volt, mert akkor még nem értettem. Hiába de az
emberek dolgához ilyen téren nem nagyon értek. De még is…Tőle
tanultam és egyre inkább megértettem, hogy miért csinálja, hogy miért
csinálják ezt az emberek, tudják, hogy rövid idejük van élni. Ő volt az
első ember, akin segítettem. Nem is tudtam, hogy mi késztettet rá.
Talán azok a gesztusok, amiket felém mutatott, pedig nem is ismert és
tudta, hogy szellem vagyok. Hiába ijesztettem rá hiába, hiába mondtam
neki, hogy én nem magamhoz semmit…. De mégis mikor megéreztem a
vérének a szagát megkerestem és segítettem rajta. Utána velem
tartott mindenhova, igaz próbáltam kihagyni a veszélyesebb
helyzetekből, sohasem engedtem, hogy velem tartson az ilyen
helyekre. Mégis néhányszor utánam jött és megtalált és akkor nagy
veszélyben volt. Talán ekkor kezdődött az aggódásom. Fura volt ez az
érzés, ahogy a többi is. Olyan volt mintha a lányom lett volna. Igaz, az
apai érzéseknél nincs is furább dolog és az a furcsaság, amikor ilyen
érzések támadnak fel valakiben…..akárkiben. Most már részben
megértem apám érzéseit, tetteit, azt, hogy miért kellett meghalnia.
Lehet, hogy örök igazság, hogy bármit megértsünk először át kell
élnünk. De mindig lesznek olyan dolgok, amit sohasem tudunk
megérteni. Eddig nem is gondoltam rá, a származásommal kapcsolatos
dolgokat mindig kiváltság ként kezeltem és fogtam fel, de lehet, hogy
tévedtem. Az idő múlása, az életem hosszúsága lehet, hogy átok és
nem kiváltság? A számomra fontos személyek életét látom leperegni a
szemem előtt. Végig nézhetem, hogy nőnek fel és öregednek meg. Az ő
életét is végig nézhettem bár túl rövid volt…..
Furcsa dolog a tűz, mindent elemészt nem marad utána más csak
szürke hamu, amit a könnyed nyári szél egy fuvallattal elhord. Elpusztít
mindent, ami az útjába kerül. Nem kegyelmez senkinek és semminek.
Neki sem kegyelmezett, elvette őt ettől a világtól. Visszavenni már nem
tudom. Már nincs mit……
Miért mentél oda Rin??