Hi no Yari – Tűzlándzsa

by Seiya-san

1.      fejezet: Érdekes egy lány

-         Esküdni mernék, hogy egy ékkőszilánkot éreztem! – mondta Kagome.

-         Merre? – kérdezett vissza Sango.

-         Hát azt nem tudom pontosan, de mintha ott a fák között lett volna! – mutatott egy erdőre. A kis csapat éppen úton volt, amikor is, mint hallhattuk, Kagome egy ékkőszilánkra lett figyelmes. A társaság neki is vágott Inuyashával az élen, hogy felderítsék az erdő rejtelmeit. Hamarosan csatazaj hangja ütötte meg fülüket. A féldémon begyorsított, a többiek alig bírták követni, de kutyafülű barátunk hamarosan megállt, így a csapat nagyobbik része is lefékezett. Most már az ellenfeleket is látták. Egy hatalmas kígyódémon próbálta elkapni ellenfelét, egy feltűnően szépséges lányt. Inuyasha beleszagolt a levegőbe. Jól sejtette, a nő démon volt.

-         Inuyasha! Ebben a kígyódémonban van egy ékkőszilánk! – súgta oda Kagome a félszellemnek.

-         Hol? – kérdezte Inu.

-         A homlokán… Már ha van egyáltalán ennek homloka… - mondta Kag.

-         Köszönöm! – kiáltott le a démonnő, majd előretartotta kezét, amiben megjelent egy lándzsa. Két ujjával megfogta, és a többi segítségével megpörgette, majd elkiáltotta magát:

-         Tűzörvény! – erre a forgó lándzsából valóságos örvényként csapott ki a tűz, ezért is kapta ezt a megnevezést. Az örvény eltalálta a démont, aki hátra billent, majd el is esett. A lány kihasználva ellenfele tehetetlenségét, a lándzsát a földbe szúrta. A földön repedés futott végig a démonig, vöröses narancssárgás derengéssel, majd amikor elért a fekvő szellemig, az meggyulladt, és pillanatok alatt elégett. Csak hamu maradt utána, na meg persze az ékkőszilánk, amire most Kagome ráirányította a tekintetét. A démonnő odasétált az ékkőhöz, és felvette. A lándzsa a kezében eközben eltűnt. Inuyasha odakiabált:

-         Add ide azt az ékkőszilánkot, az az enyém! Állj ki velem! – és már elő is rántotta a Tessaigát.

-         Na de kérlek… Minek álljak ki veled, ezért a kis szilánkocskáért… Nincs rá szükségem! – mondta, majd egy jól irányzott dobással Kagoménak dobta, aki miután elkapta, csodálkozva figyelte.

-         Köszönöm! – kiáltotta az a lánynak.

-         Nincs mit. Te is segítettél azzal, hogy elmondtad, hol van a szilánk.

-         De én azt…

-         Tudom, nem nekem mondtad, de az nem érdekes… - mosolygott a nő, majd odasétált Kagoméhoz. Inuyasha még mindig… vagy már megint heveskedett:

-         Állj ki velem démon!!! – a lány ránézett a fiúra, majd újból elmosolyodott:

-         De aranyos kutyafülek… Kutyaszellem vagy, igaz? Mégpedig félig az, félig ember.

-         Ne gúnyolódj velem! – kiáltott vissza Inu.

-         Minek tenném? – nézett érdeklődve a nő.

-         Mert csak félig vagyok démon.

-         És? – kuncogott a lány.

-         Akkor is, állj ki velem!

-         Ó, Inuyasha… - sóhajtott Sango.

-         Mi van? – kérdezte dühösen Inuyasha.

-         Semmi… - mosolyodott el a taijiya.

-         Tehát, hol tartottunk? Ja, igen… Ott, hogy állj ki velem, démon! – kiáltotta ismét Inuyasha, a Tessaigát markolva.

-         Fekszik… - mondta Kagome, mire Inuyasha a földre teremtődött.

-         Köszönöm! – sóhajtott a lány - Már ideje volt…

-         Szívesen. – nevetett Kag.

-         Bocsánat a neveletlenségemért, még be sem mutatkoztam! A nevem Eriko, de hívjatok csak Erinek. 17 éves vagyok, és egy Naraku nevű félszellemet üldözök!

-         Narakut? Mi is! Hagy mutassam be a csapatunkat: Inuyasha, a féldémon, Kagome, aki a jövőből jött miko, Miroku… akit mi csak úgy hívunk, a perverz szerzetes, majd gondolom te is tapasztalni fogod ezt a tulajdonságát… Valamint itt van még Shippou a rókaszellem és Kirara, aki az én démonmacskám. Jómagam pedig Sango vagyok, és szellemírtó. Mind más ok miatt üldözzük Narakut. – mutatott végig a csapaton Sango.

-         Értem. Örülök, hogy megismerhettelek titeket! – mosolygott Eriko.

-         Mi is! – mondta Miroku, furcsa arckifejezéssel. Odalépett Erihez.

-         Széphölgy, lennél a gyermekeim anyja? – mondta, miközben megfogta a lány kezét.

-         Tehát ő Miroku? – nézett a dühtől majd felrobbanó Sangóra Eriko.

-         Igen…  - sóhajtott Shippou.

-         Akkor, viszlát Miroku! – mosolygott angyalian a lány, miközben a többiek, köztük a szerzetes meglepett arccal néztek rá. Eriko egy mozdulattal eldobta Mirokut. A szerzetes hangos sikítással elrepült a lány mögött lévő, egyik bozótosba, ahol egy nagyot nyekkent. A többiek, élükön Sangóval, dőltek a nevetéstől.

-         Most megkaptad! – kiáltott Mirokunak a taijiya.

-         Köszi! – nyögött a szerzetes valahonnan a bokrok közül. Erre még jobban elkezdtek nevetni. Viszont a széphölgy megnevezésen elgondolkodtak. Eriko valóban szép lány volt. Haja fekete volt, derékig érő. Szokatlan, szürkés színű szeme különös hatást keltett. Sango taijiya ruhájához hasonló, bordó színű ruhát viselt.

Lassan leszállt az est. Miroku is kitámolygott a bokrok közül, és most éppen táborhelyet kerestek. Eriko is velük tartott. Miután kiszemelték a megfelelő területet, a fiúk elmentek tűzifát keresni, Shippouval és Kirarával. Kagome a táskájában matatott ennivaló után, de nem talált benne semmit.

-         Most akkor mit fogunk enni? – kérdezte kétségbeesetten. Sango a lány vállára tette a kezét:

-         Majd csak kitalálunk valamit.

-         Én már tudom is, hogy mit együnk! – kiáltott Eri, miközben egy bokorban nézelődött.

-         Na, mit találtál? – fordultak oda a lányok.

-         Ezt! – jelentette ki Eriko, és elhúzta a bokrot, ami mögött egy lassú sodrású patakot találtak.

-         Tökéletes! – mosolyodott el Sango, és a patak felé húzta Kagomét. Eri egy ugrással a parton termett. A lányok éppen indultak volna a vízbe, de Eriko hangja megállította őket:

-         Várjatok! – kezében megjelent a furcsa lándzsa, majd a vízbe szúrta. Ismét elindultak a sekély patak fenekén a már jól ismert törések, miközben a víz tetején gőz szállt fel, és a légkör kezdett forrósodni.

-         Eri, most mit csinálsz? – fordult a lányhoz Kagome.

-         Ó, csak egy kicsit felmelegítem a vizet! – mosolyodott el Eriko.

-         Hogy mit csinálsz??? – nézett kétkedve Sango.

-         Csak figyelj! – nevetett a lány, majd nem sokára a víz felszínén halak jelentek meg, sülten… Eri kivette a lándzsáját a vízből, majd rögtön el is tüntette. – Na, mire vártok? – nézett Kagoméra és Sangóra.

-         Sülthalászat!!! – kiáltották, majd bevetették magukat a vízbe, és kifogták a halakat, majd visszavitték a táborhelyükhöz, ahol a fiúk éppen a tűz helyét készítették elő. Amikor meglátták a lányokat, felkiáltottak:

-         Ejha! Micsoda fogás! Hogyan sütöttétek meg őket, tűz nélkül? – kérdezte Miroku.

-         Eriko érdeme! – mosolygott Sango, majd miután Eri az ujja segítségével meggyújtotta a farakást, evés közben elmondták, hogy hogyan történt a halsütés. Mielőtt még nyugovóra tértek volna, Kagome Erikóhoz fordult:

-         Mondd csak! Nem akarsz velünk tartani? Mivel, ahogy Sango mondta, mi is Narakut üldözzük, és te is, ezért szerintem együtt könnyebb lenne… Nem? – nézett a többiekre.

-         Szerintem jó ötlet! – mondta Sango.

-         Szerintem is! Főleg, hogy ilyen gyönyörű nő társaságában lehetek. – vigyorgott Miroku, de Sango a Hiraikotsuval fejbe vágta. – Au!

-         Egyetértek! – nézte a jelenetet Shippou. – De persze nem Mirokuval! – nevetett a rókakölyök.

-         Inuyasha? – nézett kérdőn Kagome a félszellemre, aki törökülésben, kezét a feje mögött, egy fának támaszkodva ült.

-         Tőlem… - mondta félvállról, bár ő is szerette volna, ha a démonnő velük tart.

-         Na Eri? – nézett Kagome a lányra.

-         Kirarát se hagyjátok ki! – nevetett Eriko.

-         Ajj… - mosolyodott el Kag. – Kirara? – a macskadémon bólintott.

-         Akkor? – nézett kérlelő szemmel Miroku.

-         Rendben! – sóhajtott Eri.

-         De jó!!! – vigyorgott Miroku.

-         De nem miattad!!! – világosította fel a szerzetest a lány.

-         Akkor, hogy ezt megbeszéltük, aludjunk. – javasolta Kagome.

-         Még valami! – mondta Inuyasha. – Eriko! Ugye tűzdémon vagy?

-         Igen, az! – nézett  Inura Eri.

-         És miért üldözöd Narakut? – tette fel az újabb kérdést a kutyaszellem.

-         Majd holnap elmondom! Akkor élénkebbek leszünk! – ásított Eriko.

-         Rendben! Majd mi is elmeséljük, hogy mi milyen okból. – szólalt meg Sango.

-         Jó, de most már aludjunk! – mondta Kagome, majd belebújt a hálózsákjába.

-         Egyetértek Kagoméval! – Sango az átváltozott Kirarára hajtotta fejét. Miroku is, mint Inuyasha, az egyik fa tövében helyezkedett el, Shippouval maga mellett. Eriko felugrott az egyik fára, ami alatt Inuyasha ült.

-         Hát te meg ott alszol? – nézett fel Inu.

-         Igen! – sóhajtott Eri. – Szokásom, fán aludni.

-         Furcsa egy szokás… - hajtotta le a fejét Inuyasha. Eriko elhelyezkedett a faágon, de nemsokára átugrott egy vastagabbra.

-         „Ez így már sokkal kényelmesebb!” – gondolta, majd elfeküdt az ágon, és a csillagokat bámulta. – „Szép éjszakánk van!” – mosolyodott el. Mocorgást hallott maga alól. Lenézett. Inuyasha a maradék tűzifát, amit Mirokuval félrerakott, a tűzre dobta, majd visszatelepedett a helyére. Eriko visszafordult csillagai felé, majd miután belefáradt a csillagok nézésébe, körültekintett. Kagome és Shippou mélyen alszik, Sango kicsit éberebben, Miroku szintén, Kirara felületesen alszik, Inuyasha pedig még ébren van, csak becsukta a szemét…

-         „Hogy mennyire furcsa ez a társaság!” – mosolygott. Hátradőlt, és becsukta a szemét. – „Hm… Semmi különös!” – állapította meg érzékei segítségével. A közelben nincs veszélyt jelentő démon. – „Akkor én is alszok egy kicsit!” – és elkezdte felületes álmát…