|
VI. rész: A döntés
VI. rész: A döntés
Az élet lassan visszazakkant a régi kerékforgásba. Hónapok teltek el, mióta Tia visszatért szülővárosába. Keresett sminkelő volt. És hogy az apja nem más volt mint a nagy Thomas Vercetti így meg nem volt visszautasítás. Meg kell hagyni keresett volt. Az újabb bonyodalmak egy esős meleg reggelen kezdődtek. Az anyja kiabálására ébredt. Habár a szobája messze volt a szülei hálójától, mégis mindent hallott, persze az egész villa belecsengett.
Felült és eszébe jutott, hogy az anyja elméletileg nem volt otthon. Lassan kimászott az ágyából. Kilépett a szobájából. Az anyja viharzott be a szobába. Tommy utánna. Mercedesnek csak ennyi kellett. Úgy pakolta ki a kedves férjét a szobából, hogy az kiesett. Majd bevágta az ajtót.
- Mercedes! Hallgass meg. – hallatszódott kintről.
- Tommy, menj a pokolba. Megértem, hogy már nem izgatlak fel, de legalább a hálóból ne csináld meg az irodádat. És mondd meg annak a kurva Erikának, hogy maradhat, mert én megyek, de Tiával együtt.
- Anya, mi történt?
- Az apád a hálóban játszott azzal a ribanccal. Nem érdekelne, ha az irodában csalna, de nem ő pont ma, pont itt, és pont a hálónkban. És ha én arra gondolok, hogy pénteken én is ott feküdtem, abban az ágyban...apáddal, fúj.
- Anya gondold át.
- Átgondoltam. Válok. Felhívom Paolot, ő legalább foglalkozik felem, nem úgy mint az a görény, aki kint hallgatózik.
Tia az ajtóhoz ment, és kinyitotta, nem volt senki kint a folyosón.
- Látod anya. Nem hallgatózik, szerintem a kocsijában ül, és rója a kilómétereket. És reméli, hogy én lebeszéllek arról, hogy elmenj. De most téved. Anya menj el.
- De, Tia...
- Ha maradsz folytatja, ha elmész, megérzi a hiányodat.
- És, te?
- Tudod, hogy még négy nap, és kész a ház, addig meg csak kibírom. Menj, csak.
- Félek.
- Anya. Menj el. De ne Paolo-hoz, őt most hagyd. Ha hív lődd le a telefont, de ne vedd fel. Utazz el. Kapcsold ki a telefonod, és pihenj, lazíts. Ott a... yacht.
- De Tia?
- Semmi de, mióta a nagypapa elment az a yacht üresen áll. Vegyed fel a legjobb kapitányt és menj.
Mercedes-nek kicsordult a könnye, majd átölelte Tiát. Félt elmenni, de tudta, hogy meg kell tegye.
Ez alatt az öreg Vercetti tényleg rótta a köröket. Dühös volt, érezte, hogy ezt rendesen meg... de nem tehetett mást, csupán várt. És talán remélt. Hazaérve Tiához ment. De megtudta, hogy Tia kivitte Mercedest a kikötőbe. Utánna ment. De már csak azt láthatta, hogy Cortez ezredes yachtja kifut az óceánra. Vercetti utánna akart menni, de Tia elé állt.
- Apa, engedd el.
- De Tia, én...
- Nem megy el örökre. Csupán egy időre. Addig is gondold át a kapcsolatodat vele, és Erikával. És dönts. Ez a te döntésed.
- Nem, vissza kell jönnie, máskülömben is biztos az a mocskos Paul Kent is vele ment.
- Nem. És te se légy Erikával, vagy mással. Csak egy hétig, utánna, ha már nem bírod, hát tedd meg.
- Tia, te ezt nem értheted. Az anyád és én. Mi sose voltunk egy pár. Te voltál a kapocs. És te nemsokára elmész. De az anyád megelőzött. Gratulálj neki.
- Apa, nem anya ötlete volt. Az enyém volt.
- Persze. Mercedes Cortez Vercetti, ha még mondhatom így nem is úgy néz ki, mint akinek a lánya adna tanácsokat. Azt a hisztit is csak azért csapta, mert hozzám jött előbb, és nem Kent-hez.
Majd megfordult és magára hagyta Tiát. Tudta, hogy az apja ilyen, de hogy ennyire egoista azt nem hitte. Vagy nem is egoista, talán van benne némi igazság, de minek törje Tia a szülei dolgán a fejét, mikor van neki elég baja. Új ház, új élet, új munkatársak, és sok-sok munka.
Ahhoz fogott hát. Azt a pár napot amit még a villában kellett töltenie végül már éveknek érezte. Érezte, hogy készül valami. Az apja is elment. El se mondta hová, látszott rajta, hogy dühös Tiára, de ő nem hibás. Ugye?
Épp a haitiak elől vitte a kocsija a tengerpartra. Ott egy fehér rövidhajú nőt pillantott meg a parton. A vizet leste. Tia kiszállt. Odament hozzá. Nem tévedett. Sayori volt az. Most teljesen emberi alakban volt. ilyenkor, olyan nyugodtnak, és szelídnek tűnt. Tia leült mellé. A nő egy pillantást vetett rá. (gondolj egy Sesshy pillantásra, nagyjából úgy nézte a lányt, persze nem sok ideig). Hallgattak. Tia végül beadta a derekát.
- Látom, téged is bánt valami.
- Semmi sem bánt, te liba.
- Kérdezhetek valamit.
- Az emberek ostobán születnek, és még butábban halnak meg.
- Tehát igen.
- Mondd már, utánna tűnj el.
- Jó. Te már hatalmas tapasztalattal rendelkezel. Mondd a szüleim mért veszekszenek, és mért a másikat hibáztatják a bűneikért?
Sayori egy pillanatra Tiára nézett. Arca szinte a meglepettséget mutatta. De hamar másfelé nézett. Egy kis hallgatás után ezt válaszolta:
- Szerinted mi szellemek többet tudunk?
- Nállam biztos.
- Tévedsz. Összesen két személy volt az életemben. Az egyiket imádtam, a másikat lenéztem, de kívántam. Sőt az a disznó el is árult. És adtam neki két gyereket. Te most abban a helyzetben vagy mint az első fiam. A kedvesem gyűlölte azokat akik olyanok voltak mint te. Emberek. Majd megszületett In..., hisz a nevét is elvette. A pokolba is. És egy emberrel csinált gyereket. Az a hanyou és milyen neve van. Az a kutyák szégyene.
- Sayori...
- Mi van? Na figyelj te nagy marha, most mesélek egy kicsit, csak hogy érts valamit. Évszázadokkal ezelőtt az a disznó Inu no Taiso nem volt éppen az az embert védő szellem, sőt. Épp fordítva, a nyugati földekről kiírtotta az emberek nagyrészét. Épp csak annyit hagyott, amennyire szüksége volt. egy ilyen faluban éltem én. Engem szeretett, de mindig mondta, hogy hagyjam a pokolba az átkozott halandókat. Bárcsak hallgattam volna rá. Az első gyermekünk születésekor megtámadták a falut. Én kivoltam fáradva, és csupán a házam táját tudtam védeni, de a pici erős volt. akkor született meg de a házba betörő gyilkossal leszámolt. A neve Sesshoumaru lett. Megegyeztünk, hogy elmegyek a palotába, de rendszeresen látogatni fogom a falut, így is tettem. Nem volt semmi gond, de a fiunk felnőtt és látva az ellentétet kettőnk közt elhagyott minket. Újra teherbe estem, de akkor már pokoli volt a kapcsolatunk, elhagytam, ő örjöngött. Kellett neki a fiú. Megszületett a gyerekem, ekkor Inu no Taiso kutyaformában a falura tört, a nép azt hitte, hogy én voltam. Azután rámtört. Alig pihentem fél napot. Esélyem sem volt ellene. Ő végül a falnak lökött, melyből egy szeg állt ki, beleestem, láttam ahogy kiveszi a visító Inuyashát, majd elmegy. Alig bírtam felállni, és akkor jött a falu. Ő elmenekült, egy sárkányon, én meg a falut írtottam ki. Legyőzött. Végleg. Az lettem, ami akarta hogy legyek. Egy érzés nélküli, rideg, embergyűlölő szellem.
Ránézett Tiára, a lány maga elé nézett. Egy szót sem bírt szólni.
- Várj, Tia, ez csak az eleje. A drága kutya szellem pedig egymásra ugrasztotta a két fiát. Sesshoumaru győzött. Azt mondták. Nem is kerestem, századokon át, majd az egyik talpnyalójától megtudtam, hogy Sesshoumaru halt meg, de Sesshoumaru ölte meg. – újra Tiára nézett.
A lány tátott szájjal nézett rá.
- Érted?
A lány nagy szemekkel nézett rá.
- Pedig egyszerű. A második fiam, Inuyasha legyőzte az első fiamat Sesshoumarut, de időközben Inu no Taiso átkeresztelte Sesshoumarura Inuyashát, milyen söpredék. És most Sesshoumaru még csak rám sem hederít, lesziszegett, mikor elmondtam neki. Olyan makacs, mint a kedves apja, de örökölt belőlem is rendesen. Bizonyíték rá a kislány, meg az a Yaken. Megvédte, mikor megtámadtam.
- É-Érdekes. – majd felállt. – és akkor mi a bajod velem?
- Semmi. Ha a neved nem Tia Vercetti lenne még támogatnám is a kapcsolatotokat Stephanóval, de te beleszülettél a Vercetti klánba, így a fiam közelében meg nem tűrlek, halandó.
- Apám a bajod?
- Ki más.
Majd Sayori felállt, és elsétált. Tia utánna ment.
- Mi bajod Martdell anyjával?
- Lénával? Semmi, csak a két youkai fiamnak az apjából sikerült kihoznia azt, amit én nem tudtam. Más tényleg semmi. De ez nekem elég. Bőven. Most pedig Tia, tudnod kell, hogy én nem foglak elviselni, ha újra a fiam mellett talállak, akkor... meghalsz.
Tiában megfagyott a vér. Sayori mindvégig a szemébe nézett, és az ő tekintetéből vette ki, hogy ő is csak egy szimpla ember. Sayori éreztette, hogy ő nem egy szimpla szellem, hanem egy erős, és kiszámíthatatlan youkai.
*
A szél süvített akár az orkán, de Hugi nem állt meg, ment rendületlenül előre, az emlékei nem csaltak, minden úgy volt, mint aznap. Kikerülte Sesshyt és egyenest egy hatalmas barlangban találta magát. Rothadozó hús szaga csapta meg az orrát. Abba az irányba ment. A szíve majd kipattant a helyéből, mikor meglátta Kannát, mellette Kohakuval. Rengeteg szellem volt körülöttük. Úgy tűnt, hogy Naraku terve bejött. Ugyanis Kanna sértetlenül kisétált a barlangból, viszont Kohaku rengeteg sérüléssel ugyan, de harcolt. Valami erős zaj csapta meg a füleit. Hátra pillantott. Egy fekete dzsekis és fekete nadrágos nőt látott, aki a szellemekre lőtt. Számára ismeretlen fegyvert használt. A szellemek rengetegen voltak. Kohaku odaugrott a lányhoz, ketten erősebbek voltak. Hugi beleunt a nehezen lelőhető szellemekbe. Az elején ugyan hullottak, de a végén, mintha erősebbnél erősebb szellemek jöttek vona.
- Kohaku – szólalt meg – menj a kijárathoz.
- De... nem hagylak itt.
- Kuss legyen, hallgass rám, futás.
Hugi elrakta az autómatákat, és a hátától kihúzott egy kardot. Kohakunak feltűnt a markolata. Olyan volt, mint amilyet Sesshynél látott.
Futni kezdtek kifelé. A kijáratnál a lány megfordult. A kardot a bejárat felé fordította, a pengén egy vérvörös sáv futott végig. Hugi felemelte a kardot és lecsapott. A barlangba egy hatalmas vörös örvényszerű energiagömb csapódott be. A barlang összeomlott.
- Köszönöm – szólalt meg Kohaku.
- Máskor jobban figyelj, ügyelj magadra. Kohaku ígérd meg, hogy vigyázol magadra.
- Ígérem.
- Jó. Menj, jön Sesshoumaru.
A fiú elmosolyodott és futni kezdett. Nemsokára tényleg feltűnt Sesshoumaru. Hugi leült egy picit.
- Mit keresel itt? – kérdezte Sesshy, a beomlott barlangot nézve
- Csak jöttem már megnézni, hogy mi van veled, Sesshoumaru-sama.
- Pofátlan lettél.
- Igaz. De nem volt sose pofám, itt végig nézve, csupán Ah-Un rendelkezik pofával.
Sesshoumaru a lányra nézett. Végig mérte rideg szemeivel.
- Te csináltad?
- Nem, Naraku.
- Te lány, ne beszélj így a nagyúrral.
- Jó, Yaken-mester, de te se nevezz lánynak, a nevem Hugi. Na viszlát. Itt már nagyon fagyos a hangulat. Megyek szedek virágot. Rin, nem jössz.
- De – ugrott le az eddig halkan figyelő Rin a sárkányló hátáról, majd megfordult – Sesshoumaru-sama, elmehetek vele?
- Tégy amit akarsz.
- Igen. – és Hugi után futott.
- Vigyázok rá. – hallatszódott előlről.
Sesshy hátra nézett, Yakent látta, amint a két lány után bukdácsolt. Ő is arra indult. Hirtelen megállt.
- Ah-Un! – mondta hangosan.
A sárkányló követni kezdte. A réten meglátta amint a két lány virágot fűz. Hugi, szinte visszaalakult gyerekké. Meglátta Sesshy-t és Yakent. Intett Rinnek, hogy vigye hozzá a koszorút. A kislány odafutott. Sesshy egy pillanatra Rint figyelte.Yaken hangjára emelte fel a fejét.
- Az a halandó lány meg hová tűnt?
Sesshy pedig szótlanul elindult az úton. Persze sarkában Rinnel.
*
Inuyasha és Kouga egy újabb relikviát mutatott be a „verekdjünk meg Kagome miatt” nevű állandó műsorszámukból. A végén pedig Naraku pokoldarazsait vették kezelésbe.
Mint mindig a végén összefutottak Kagurával, aki segítette Narakut a szökésben, pedig ő szabad akart csak lenni. Majd szétváltak az útjaik. Inut a frász kerülgette, mikor Shippou egyik játéka fejbe verte. Utánna megkergette Shippout és elverte. Miroku Kirarával a kezében nézte ahogyan Kagome és Sango készülnek fürdeni, persze Inu elhúzta a fiút. Majd az éjjel mely semmit sem mutatott magából. Sötét volt és hideg. Másnap reggel Inu egy sziklán ült. Shippou futott mellé.
- Mit csinálsz?
- Olyan unalmas, Naraku állandóan meglóg. Nem tudom, hogy meddig tart még, és most tényleg megijedtem, hogy Kagome meghal.
- Inuyasha, te?
- Igen. Érzek valamit. De jegyezd meg nem vagyok bele szerelmes. Ezt jegyezd meg.
- Jó, jó. – mondta mosolyogva Shippou.
Magától értetődik, hogy estére már mindenki tudta, hogy Inu szereti Kagomét. Shippou feje bánta a döntését.
Még este Kagome visszament a saját világába. Két hétig nem is látták. Inu nem bírta tovább. Utánna ment. Otthon csupán Kagome nagyapját találta. Az elmondta, hogy Kagome úgy döntött, hogy leteszi a vizsgáit, amiből még van egy hete. Inu kiakadt. Sose volt mellette a tanulásnak. Őt csak az ékkőszilánkok érdekelték csak. Megvárta míg Kagome megjön majd mondta neki, hogy jöjjön vissza. Kagome felidegelte magát és egy FEKSZIKkel a földre küldte. Inu sértődötten vonult fel egy fa tetejére. A hét nehezen akart letelni. Minden nap Inu megpróbálta Kagomét meggyőzni, hogy menjenek vissza, és majd máskor elintézi az iskolát. Kagome minduntalan kifektette Inut. Az utolsó két napon már nem is beszéltek egymással. De eltelt, és Kagome boldogan mondta Inunak, hogy mehetnek. Át is mentek. Kaede anyó falujában meglátták Sayorit. Mindenkit meglepett. Shippou riadtan mászott Kagome biciklijének a csomagtartójának a fenekére.
Hirtelen feltűnt Hugi is a távolból. Csak úgy visított a biciklijének a motorja.
- Sayori! – hallatszódott messziről a hangja. Ideges volt.
- Nézd már a kis halandó. Tán nem vagy ideges.
- Szálj le Lenáról. Elég baja van neki a valódi Sayorival. Nem hiányzol te is neki.
- Hisz én vagyok a valódi.
- Sayori, ne idegelj.
- Mit képzelsz magadról, te idióta.
- Csak annyira vagyok idióta, mint te. És tűnj innen, míg jó kedvemben vagyok.
- Külömben, megölsz? – kérdezte szinte meglepett hangon Sayori
- Minek öljelek, hisz az minden vágyad. Unod már, ugye?
- Téged unlak csak.
Mindenki meglepetésére felszállt, és elrepült. Hugi már indult, Inu utánna akart menni, persze Kagome nem hagyta. Kaede sem tudta, hogy mit akart Sayori ott. Nem szólt hozzájuk egy szót sem. Csak nézett, akár Inu kedves bátyja. Mintha várt volna valakit. Fel is tűnt egy kis idő múlva, akit várt. A falu határa mellett, egy földúton Sesshy baktatott át a csapatával. Inu meglátta, és lett belőle egy szokásos kis testvéri bunyó. Igaz, ami igaz, most se nyert egyik sem. Kagome földre küldte Inut a szokásos FEKSZIKkel. Sesshy meg tovább ment. Még válaszolt Miroku kérdésére, miszerint „Mit akart az anyád a faluban?”.
- Nekem már születésem óta nincs anyám. Ezt tudhatná az a korcs öcsém is.
*
Egy átlagosnak mondható nyéri estén Rin figyelte Sesshoumarut. Yaken el volt menve. Majd megérkezett. Gyógynövények voltak nálla. Átadta Rinnek. Ahogy felnézett a hold megvilágította az arcát. Már nem mosolygott, és a pirospozsgás arca helyén lila foltokkal dúsított kisírt szeme árulkodott a változásokról.
- Miért tette. Azt hittem szeret. – kérdezte könnyezve.
- Rin, tudod a választ. Mióta visszatért Naraku egy újabb teremtménye legyőzése után megváltozott. Ezt te tudod a legjobban.
- De mért ölte meg Ah-Unt?
- Ne légy buta. Ismered a választ. Kicsi Rin, menj el. Neked az lenne a legjobb, és a barátod halála úgy értelmet kapna.
- Szerinted bántana?
- Cssst, még meghallja. Te voltál neki a legfontosabb, és az az átkozott Naraku tett vele valamit.
Yaken még folytatta volna de Sesshy felállt. Vészesen közeledett feléjük Yaken riadtan ugrott el a nagyúr elől. Rideg szemeiben Rin szemei tükröződtek. Megfogta a torkánál a lányt. Felemelte. Szegény alig kapott levegőt. Megfogta a karját, de a két méregcsík vörösleni kezdett, megégetve a lány kezét. Elengedte. Sesshy egy szakadék felé vitte Rint. A szakadékban egy kétfejű sárkányló teteme pihent. Behajította a szakadékba. A lány visítva zuhant a mélységbe. Becsukta a szemeit. Film szakadás...
Mikor kinyitotta a szemeit egy furcsa szobában volt. fel akart kelni, de egy fehérszőrú, csapzott szőrű kutya ráugatott. Riadtan esett vissza az ágyba. Az ugatásra egy nő lépett a szobába.
- Nyugodj meg kedvesem – mondta szelíd hangon a nő – a nevem Lena, ő pedig Martdell.
- Hogy kerültem ide?
- Csak pihenj. De mi a neved?
- Rin.
- Örülök Rin.
*
Tia az új infókkal együtt száguldott az új háza alakítása után végig Bloody Wife utcáin. A rideg házakban csendesen világítottak a lámpák. Az utca tele volt emberekkel. Pedig már fél tíz is elmúlt. A tömegből megpillantotta Stephanót. Máskor, ha meglátta, biztosan megállt, de most csak lassított, remélve, hogy majd a fiú, odamegy, de nem tette. Elvágta a fejét, és az első kanyarnál befordult. Tia sóhajtva lépett a gázra. Szeretett volna Stephano után menni, de tudta, hogy azt most nem lehet. Már szakítottak.
„Hiányzik, végre kiböktem, legalább magamnak valljam be, ha már mindenki más ellenünk van. Máskülömben is ő most gondolom éli világát...talán egy másik...nővel? Istenem, remélem nem. De miért is ne, megérdemli. Legalább ő legyen boldog. A francba a haitiak” – gondolta magában.
Nem tévedett. Az egyik utcába befordulva egy Voodoo (haiti autó) robogott a Boxter hátánál. Két utas ült benne. Az egyiknél egy puska volt. Kihajolt az ablakon és lőnni kezdett.
- A francba, ez az én formám. – majd egy kemény szitokozódás hagyta el a száját.
Legszivesebben vissza szeretett volna lőni. De nem tudott. Nem volt mivel. Így a vezetéstechnikájában bízott. Egy kanyar után úgy tűnt, hogy lehagyta üldözőit. Tévedett. Mikor a hídon ment keresztül, újra feltűntek. A löveések egyre pontosabbak voltak. A Vercetti villa felé hajtott. Bevette a kanyart a házhoz. Az apja testőrei azonnal felrobbantották a Voodoot. Mire Tia kellőképpen lehiggadt az emberek már elszállították a roncsot, a holttestekkel. Tia a kormányra dőlt. Felfogta, hogy végül is ez mi volt. Tommy tűnt fel hirtelen. A kilőtt hátsóablakú kocsihoz rohant.
- Tia, jól vagy? – kérdezte aggódva.
- Majdnem sikerült a terved. – mondta Tia és a szája mosolyra húzódott.
- Tessék? – kérdezte Vercetti meglepődve.
- Ne add nekem itt az ártatlant. Mindig ellene voltál annak, hogy elhagyjam a villát. És erre a haitiak nem jönnek. Ismerik a villát. Mennyit fizettél nekik.
- Tia! Hogy mondhatsz ijet nekem? Az apád vagyok, a világért gondolkozz már.
- Épp ez az, ismerlek apa. És tudom hogy mi a taktikád. A haitiak mostanában furcsán viselkednek. Hisz Paulette néni meghalt. És ezzel a haitiak biztonsága szerte foszlott.
- Bolond vagy, ha azt hiszed, hogy Paulette volt a góré.
- Apa, mindketten megjártuk vele, nem emlékszel rá. És köszönetképp egy bumm volt a szívbe szegény Stephano jussa.
- Megint nálla kötünk ki. Tia fogd fel végre, az apja egy átkozott áruló volt. Ő sem volt és nem is lesz jobb.
- Hihetetlen. A fiát bűnteted az apja bűnei miatt, akárhogy is apa, légy nyugodt, ma már az új házamban fogok aludni. Szia! Ja és köszi, hogy megmentettetek.
Tommy leesett állal nézett Tia kocsija után, ami kifordult a villából és egyenest a háza felé vette az irányt. Tia kinyitotta az ajtót. Belépett. Bezérta maga után. Csak nézte a falakat. Az ablakhoz ment. A part látszott, néhány szálloda társaságában. Emlékek sorozata övezték a tengerpatot. Hányszor játszott a szüleivel a parton. Olyan boldogok voltak. És hányszor sétáltak Stephanóval a puha homokon. Aztán eszébe jutott a nagyapja és az óceán, ja meg a yacht. Mindig ott töltötte a nyarat. És milyen fájdalmas volt az a nap. Az öreg Cortez mikor elhagyta az ő kicsi unokáját. Végleg. Egy halovány sápadtság ült Tia arcára. Nem akart újra emlékezni arra az estére. És az az esős délelőtt, mikor a koporsót se látta a könnyeitől. Már megbánta, hogy az apjával úgy beszélt. De nem merte felhívni. Félt attól, hogy Tommy csalódna benne. Hisz mindig egy erős, magabiztos gyereket akart.
Elment az ablaktól. lefeküdt az ágyra és behúnyta a szemeit. Tudta, hogy Stephano is egy közeli házban van. Talán rá gondol.
„Szegény Kenji, ha ő nincs én és Stephano sose találkozunk és sosem lettünk volna barátok. Azt a kaszinót sosem fogom elfeledni.” – majd lehúnyta a szemeit és elaludt.
*
A szél fújt, de csak hűtötte a betondzsungel felmelegedett járdáit. Egy lány sietett a hőségben. Imádta a várost de bántotta, hogy nincsenek barátai. A szél kifújta a kezéből a papírost ami nálla volt. egy kútba esett. Beugrott az üres kútbaa, melyben a papiros fehérlett. Mikor leért. Nem találta sehol a papírt. Felnézett és fákat látott, pedig egy szállodában volt a kút, és teteje is volt. Kimászott. Egy erdőben találta magát. Egy falut pillantott meg. Mire a faluhoz ért az már lángokba állt. Meglepődött. Aztán meglátott egy fekete hosszúhajú fiút és egy hatalmas férfit a szája mintha be lett volna hegesztve. Aztán meg egy nagyon ocsmány alakot, fehér ruhában. Az első egy hatalmas karddal aprította a népet, az ocsmány meg valami gázt engedett rájuk.
Szegény megijedt. Megfordult, de egy vaskarmokkal felszerelt furcsa arcfestésű férfi állt előtte. Le akart rá csapni, de szerencséjére sok filmet nézett és egy kupac homokot az arcába vágott. A férfi mondott valamit, amit inkább nem írok le. Addig a lány elmenekült. Az erdei ösvényen bandukolt. Majd zajra lett figyelmes. Lovasok tűntek fel előtte. Az egyik ezt mondta:
- Ez meg milyen lény?
- Én úgy látom, hogy ember – mondta a vezér.
- Szerintem a hetek bandájából van, nézd a ruháját.
- Ő lehet az a Jakotsu – mondta egy harmadik
- Öljük meg.
- Na nem bánom, a falunak már úgy is vége.
Szegény lányra rendesen rájárt a rúd. „a franc áljon abba a hülye receptbe. Ha nem zár be az a tetves gyógyszertár, biztos nem megyek arra.” – gondolta.
Riadtan hátrált. Majd becsukta a szemét. Ordítás hangzott. Azt hallotta, hogy lovak nyerítenek és, hogy valami dőlt össze. Kinyitotta a szemeit. A lovasok a lovaikkal holtan feküdtek a vérükben. A távolban egy furcsa felvágott ruhájú férfi volt, egy karddal. Az arca is sminkelve volt.
- Kérlek ne bánts. – mondta halkan.
De a férfi elindult felé, felemelve a kardját lecsapásra készen. A lány becsukta újra a szemeit. Érezte ahogy a kard éri a fejét, de megáll. Riadtan nyitotta ki a szemeit. Látta, ahogy a férfi elmegy. Majd a lányra nézett.
- Sayonara. Vigyázz magadra.
A lány mostmár nem értett semmit. Visszament a kúthoz. Miután kimászott, újra Bloody Wife-ban volt.
*
Kouga hű bajtársaival Kagome szaga után futott. Segítségre volt szüksége. Utánna nem messze a farkasai feküdtek holtan. A többi meg elszelelt. Kagura üldözte őket. Kouga meg volt sérülve. És fáradt volt, már az örvényre sem volt ereje, vagy csak a másik két farkasszellemet védte, nem lehet tudni. Kagura már kishíján utolérte, mikor megjelent Inu, a vörös Tessaigával. Kagurának nem volt kedve azzal harcolni, így lelécelt. Kagome Kougához rohant.
- Kedvesem, köszönöm, az életemet mentettétek meg.
- Te farkasok szégyene vedd le a kezed Kagoméről.
- Ha nem lennék ilyen fáradt kiverném a fogaidat, te palota pincsi.
- Nem semmi, elagyabugyált Kagura. – moslyodott el Inu
- Inuyasha, Kagura nem egy könnyű eset. – védte Kougát Miroku.
- Nem ő volt. ő már csak a végére jelent meg.
- Akkor? – kérdezték egyszerre.
- Egy hatalmas démon. Egy furcsa szilánkkal a homlokában.
- Érdekes, nem érzek szilánkot a közelben. – mondta aggódva Kagome.
- Nem is ilyes fajta ékkőszilánk volt. – mondta lihegve Ginta – hanem valami kékes zöld színű szilánk, amely átlátszóan tetszett ha a közelébe mentél.
- Érdekes. – szólalt meg Sango – nagyon is érdekes. Kagome szerinted egy ékkőszilánk lehet.
- Félek, hogy nem.
- Akkor meg mi? – kérdezte Inu.
- Hallottam meséket más ékkövekről is, de ezek tényleg csak mesék. – mondta Miroku.
A csapat hátra nézett. Amerről Kouga érkezett egy porfelhő jelent meg. Ginta és Hakkaku ereztek, hogy az a monstrum jön. Kisvártatva a dög meg is jött. Egy hatalmas barna démon jött feléjük. Az egész teste tiszta vér volt. gondolom nem az ő vére lehetett. Kagome még most sem érzett ékkövet.
A dög megtámadta őket. A harc semmi eredményre nem juttatta egyik bandát sem. Inu már nagyon fáradt volt. A démon kivédte Miroku Kazaanáját, és Sango sem tudta leverni. Kirarát pedig egy legyintéssel kiütötte. Szegény cica. Kouga is beszállt, de nem kellett volna. Úgy lökte Kirara mellé, mint a pinty. A távolban feltűnt Kikyo. Kagome mellé ment.
- Üdv. Azt hiszem ilyet még nem láttatok
- Tessék?
- Itt egy szilánk, több lélek gyűjtőm veszett érte oda.
Kagome nézte a szilánkot. Nagyon furcsa volt.
- Kikyo, - szólalt meg – hogy győzted le?
- Csapatmunkával. – majd elment.
- Inuyasha! Figyelj együtt győzhetitek csak le.
Amíg ezt mondta már elő is vette az íját. Egy nyilat lőtt a démon fejébe. A többiek is egyszerre támadták. A démon végül holtan rogyott össze. De Kouga is összeesett. Csak a fáradtság és kimerültség ütötte ki. Inu vizsgálva tekintette a démon homlokából kitépett szilánkot. Egy biztos. Erősebbnek tűnik mint a Négylélek Ékkövének szilánkjai. De minek a részei lehetnek? Inu szerint ez is Naraku egy újabb mocskos húzása ez is. Mielőtt még folytathatta volna megjelent Hugi.
- Azt add ide – mondta Inunak, miközben egy géppisztolyt tartott a kezében, Kagoméra fogva.
- Minek neked a szilánk?
- Miroku, kuss legyen. A szilánkot akarom, nem beszélgetni.
Inu átadta. Hugi elment.
*
Kagura épp a rendesen elrontott Kouga vadászat miatt ette magát, mikor egy furcsa légörvénybe került a tollán. Egy barlangban kötött ki. Ahogyan csöpögött a víz a falakról emberi léptekre lett figyelmes. Egy nő állt előtte.
- Te ki vagy? – vette elő a legyezőjét.
- Kagura, hát már fel sem ismersz. Megalázó. Egy tipp?
- Egy kislányra hasonlítassz. A neve Rin, de ő nem lehetsz.
- Már miért ne. Figyelj, te Naraku halálát akarod, ugye?
- Ezt is hallja, még a gondolataimat is ismeri.
- Ez a barlang nem egy normális barlang. Itt gyógyítgatta az a miko, Kikyo Narakut. Itt nem tud felügyelni.
- Dehogynem
- Pedig nem. Ezt biztosan tudom. De nem ezért hozattalak ide.
- Hanem?
- Segítened kell. A halálát akarom Narakunak. Miatta halt meg két olyan egyén, akik többször is megvédtek.
- A jövőben meghalt Sesshoumaru?
- Nemcsak ő. Nem róla beszéltem. Ki mellett vagyok folyton.
- Yaken.
- Ő nem halt meg.
- Akkor az a rusnyaság marad.
- Ah-Un, Naraku teremtménye okozta a halálát. De csak közvetítő volt.
- Egy buta jószág miatt akarsz bosszút.
- Nekem elég. Itt van ez a négy ékkőszilánk sokkal erősebbek mint a Szent ékkő szilánkjai. Add ezt négy olyan démonnak akik le tudják győzni Narakut.
- Miért nem Inuyashát kéred meg?
- Mert ismerlek Kagura.
Majd megfordult és otthagyta a gondolataival küzködő Kagurát.
*
Stephano épp kosárlabdázott pár haverjával. Feltűnt Sayori. Stephano rá se tekintett.
- Még mindig haragszol rám?
- Nem, Sayori, már nem. Bocsi fiúk, de nem hagyhatom a hölgyet magára.
- Menjél csak. Csákó.
Stephano felvette a dzsekijét és elment az anyjával. A parkba mentek. Sayori leült. Stephano nem követte példáját.
- Mi a bajod fiam?
- Értsd meg, egyszerűen nem bírom kiverni Tiát a fejemből.
- Tegnap találkoztam. Meséltem neki a féltestvéred Sesshoumaru apjáról.
- Apáról is mesélhetnél neki.
- Nem hinné el. Tommy az apja. És talán mi nem ismerjük az igazságot.
- Anya, tudod mit, mostmár nem értelek. Tia ellen voltál világéletedben. És most. Hirtelen kitálalsz neki mindent.
- Lefeküdt veled. Ugye?
- Hogy jön ez ide?
- Könnyen.
- Te – hallatszódott egy női hang a hátuknál – nem tudom ki vagy de tűnj a fiam mellől.
Sayori tűnt fel. Stephano riadtan ugrott el az űlő nő elől. A másik nő felállt és a jövevény elé állt.
- Miért tűnsz fel mindig pont a legrosszabkor.
- Ki a pokol vagy? És mit akarsz?
- Én te vagyok, csak jó pár évvel öregebb. Láttad ugye, hogy Tiát meglőtték, még régebben.
- Az nem te voltál.
- Így van, de én azzal a lánnyal érkeztem ide, aki rálőtt. Az a lány megölte Sesshoumaru fiadat a jövőben. Szomorú.
- Egy youkai.
- Nem, egy... halandó.
Egy újabb taggal bővült a kiscsapat. Lena tűnt fel.
- Nézd már. Léna. – szólalt meg, az öregebbik Sayori.
- Üdv. Itt vagy? Már azt reméltem Naraku kinyírta a saját teremtményét. De nem. Annyira nem okos. Te Sayori, tudod, hogy mi van „benned”?
- Semmi. Mi lenne?
- Akkor átvette az irányítást a tested felett.
- Soha.
- Látod, Sayori, mondtam, hogy ne játszadozz a tűzzel. Mért is mentél aznap a fiad kutatására. Az a valami jóvá tett.
- Engem aztán nem. – mordult fel Sayori, az öregebbik. - Azt se tudod mit beszélsz.
- Persze. Én ne tudnám. Mindent tudok. Rólad, Rinről, Sesshoumaruról, és a többi és a többi.
Sayori felkapta a vizet. Már majdnem felvette a szellem formáját, de egy csapat kamasz jött az úton, nem tette. Ahelyett Léna közelébe ment és annyit mondott, hogy: „Itt még nincs vége, te ember-szellem”. Majd elsétált.
A másik Sayori meg ott állt, és a fiával együtt várta Léna válaszát. De a nő nem akart Sayori közelében maradni. Még egy dolog Sayori emberi formában: rövid fehér haj, emberi fülek, nincs a homlokán a félhold, és a méregcsíkok is hiányoznak. Az átalakulását a prémjével tudja előidézni, amely, rövidebb formában ugyan de a derekán van, még emberi formában is. És mikor átalakul a prém befedi az egész testét. Démonként hosszú, fehér a haja. Miután pedig visszaalakul a szemei vörösen izzanak, amíg a teste át nem alakul. (szerintem ez hihetőbb mint mondjuk, pörög a levegőben és hirtelen pucér lesz majd feltűnnek rajta a cuccok).
Léna el se hitte, hogy Sayori nem esik neki, mint vak tehén a bornyának, csak áll és nézi, ahogyan elmegy. Stephano mindezt ölbetett kézzel nézte. Sayori egy Sesshys szemvégi pillantással a fiára nézett. A fiú leintette majd hátat fordítva anyjának elindult az otthona felé. Sayori meg érezte, hogy a nagy youkai keresésben elvesztette a másik fiát is. Hát igen csak hanyou volt. Mégis, mintha szomorúság került volna az arcára. Úgy döntött megpróbál beszélni Stephanóval. Abból viszont csak egy mennyei veszekedés lett, majd az egészért, kitudja milyen okból, de Inuyasha lett a hibás.
Köbetkező nap reggel Tia készült bezárni a háza ajtaját. A vakációját úgy döntött, hogy Kikyoval, esetleg, ha nem találja meg Kagoméval tólti. Viszont amint a kocsijához ment egy kéz fogta meg a karját.
- Tia, várj – szólalt meg egy hang.
- Stephano, mit keresel itt, és máskülömben is mit akarsz?
- Tia, én nem jártam még sosem ott, de most muszály átmenjek. Hogy tudnák átmenni.
- Látod, ott van egy zebra, kivárod míg zöldre vált a lámpa, utánna már mehetsz is.
- Tia, kérlek. Tudod, hogy miről beszélek. Ha én nem megyek, akkor Inuyasha barátod meg fog halni. Ezt vedd kész ténynek.
- Mi van? Mit ittál?
- Kérlek, fogd fel végre komoly, de nagyon a helyzet.
- Szállj be, de először a reptér helyett a Malibuba megyünk.
- Mért?
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
