Inuteshio végig nézett apján. Anyja oly sokáig abban a hitben tartotta, hogy meghalt egy csatában, és most itt állt elõtte az a valaki, akivel nem rég olyan jóba lett. Titokban remélte, hogy InuYasha talán közelebbi rokona lehet, hisz annyira hasonlítottak, még akkor is, amikor a kisfiú „emberi” alakjában mutatkozott. Hosszú fekete haja és sötét kék szemei voltak, mint amikor a hanyou újhold-kor átváltozik. A fiú, miután gondolatok tömkelege zúdult végig a fejében, elrugaszkodott anyjától és InuYasha karjaiba vetetette magát, majd keserves sírás közepette beszélt hozzá…

-Apa!! Apa!! Te vagy az??!! Eljöttél!! Visszajöttél!- a fiú csak ilyen értelmetlen mondatokban tudott beszélni, még mindig nem fogta fel, hogy halott apja visszatért.

Kagome is a sírás határán volt. Könnyei már gyûltek szemeiben. Halványan elmosolyodott, ahogy végig nézett azon a két alakon, akiket a világon a legjobban szeretett. Halkan azonban õ is megszólalt:

-InuYasha…- erre a hanyou füleit mozgatni kezdte. A férfi nem értette miért lepõdött meg mindenki ennyire. Erre csak egy valaki tudott választ adni…

*

InuYasha szúrást érzett a nyakán. A hanyou egy gyors mozdulattal „leteremtette” áldozatát, ami a földre hullott. Myouga nagy sóhajok közepette állt fel.

-InuYasha, úrfi! Hogy vagy?- Kagome dühösen a bolhára pillantott. Köztudott volt, hogy a nagy „bátorságáról” híres Myouga, amióta InuYasha eltûnt egyszer sem látogatta meg õket, hogy segíthessen nekik némi információban.

-MYOUGA!- kiabálták dühösen a kunyhóban, mire az, rémülten Kagomera nézett

-Öhm..én…el akartam jönni….igazán…csak…

-Csak megijedtél, mint mindig! Pedig, tájékoztathattál volna minket arról, hogy InuYasha életben van!- Kagome ekkor már tajtékozott a dühtõl. Inuteshio döbbenten nézte mérges anyját

-Anyu, te tudtad hogy õ az apukám?- a kisfiú könnyes szemekkel meredt InuYashara, aki nem gyõzött ide-oda figyelni, mert semmit sem értett a jelenlevõk beszédeibõl

-Na álljunk meg egy kicsit! Hogy hogy nem tudta a fiúnk, hogy én vagyok az apja?? Kagome?

-Nem emlékszel semmire sem?- Miroku a hanyou mellé sétált

-Mire kéne?

-Hát, hogy elvesztetted az emlékeidet és nem is tudtál rólunk! Azt hittük meghaltál…hogy Kikyou megölt..

-MI?- a hanyou megrökönyödve nézte szerelmét

-Így volt..és a fiaddal nem rég találkoztatok, ahogy velem is. De te ugye nem ismertél minket..- a nõ lehajtotta fejét

-Én arra emlékszem, hogy te átmentél a te világodba, és addig rendben van, hogy Kikyouval az erdõben voltam, és arra is emlékszem, hogy megakart ölni, de ez nem sikerült neki és onnantól minden kiesett…

-Ezt nem értem…- Kagome feje egyre jobban fájt az új „információktól”

-Öhm, engednétek, hogy én is beszéljek?

-Ha már egyszer 8 évig nem tetted meg..- Sango rosszalló pillantásokat vetett Myougara

-Nos…khm…miután InuYasha elvesztette az emlékeit, azt hitte, hogy egy egyszerû fél szellem, barátok és család nélkül. Tiszta lappal indult. Miután Kikyou elvette tõle az emlékeit, az õ lelkei kiszabadultak és õ végleg távozott. Addig te Kagome, ugye a világodban vártad a gyermeked születését. InuYasha szerencséje, és ez a tiétek is, hogy az ékkövet Kaedenel hagyta.

-Ezt eddig mi is értettük… amúgy te honnan tudod ilyen részletesen mi történt InuYashaval?- Miroku rezzenéstelen arccal tekintett a bolhára, aki tovább folytatta:

-Hát, az egyik bokorból néztem végig…

-Remek…

-Annyit még árulj el, miért kaptam vissza az emlékeimet? - InuYasha is bekapcsolódott a beszélgetésbe, miután megértett mindent nagyjából…

-Azért mert a tessaiga visszakerült hozzád! Apád szelleme látta, mi történt veled, így miután Kagome át akarta adni fiának a kardot, az észrevett téged és hozzád repült. Hát ennyi lenne…- ekkor a hanyou rátaposott a bolhára

-Heh, és ezt nem tudtad volna Kagomeeknak elmondani?? És hadd javítsalak ki! Nem a fiának, a fiúnknak!- erre a férfi megölelte értetlenül pislogó kisfiát, aki örömmel fogadta apja ölelõ karjait.

Kagome mosolyogva nézte õket, ekkor Miroku, Sango, Shippo és Kaede felállt és magukkal vitték Myougat is. Tudták, hogy a kis családnak még sok megbeszélni valójuk van.

*

Inuteshio sokáig apja ölébe volt. Végre biztonságban érezte magát. A kisfiú ott aludt el, apját ölelve. Miután InuYasha visszatette az ágyába, Kagomehoz igyekezett. Kicsit szégyellte magát, hogy vele alig beszélt még, pedig 8 éve nem látták egymást. A nõ kint ült a ház elõtt. Haját lágyan fújta a szél. Végre boldognak érezte magát… igazán boldognak. Mély gondolkodását, egy izgatott „matatás” zavarta meg. A nõ felállt és ölelõ karokat vélt észrevenni a dereka táján. Hátra pillantott és nem látott mást, mint imádott kedvesét. InuYasha állát a lány vállára helyezte, és úgy nézték együtt a ragyogó Holdat. Ezt a pillanatot nem tudta semmi és senki sem elrontani. A két szerelmes lelke végre megnyugodott... Kagome megfordult és lágy csókot lehelt InuYasha ajkára, amit õ is szívesen viszonzott. A várva várt érintés, ami mindkettejüket éltette, ezekben a siralmas években… ez az összetartozásukat szimbolizálta…

Tudták, hogy Új Kalandok várnak rájuk, együtt a fiúkkal…

*

Másfél év telt el az örömteli pillanatok után. InuYasha, Kagome, Miroku, Sango, Shippo és a kis Inuteshio kint voltak a mezõn és boldogan élvezték a semmit, tevést. Miroku és Sango kislánya azóta meg szülelett. Miroku némileg megkomolyodott a nõkkel kapcsolatban, de a perverz megjegyzései nem maradtak el, aminek persze Kagome és InuYasha „örült” a legjobban, mert olyankor fiúk mindig kíváncsian tért vissza hozzájuk, hogy magyarázzák, meg neki mirõl beszélt a szerzetes.

Inuteshio vígan játszadozott Shippoval és Kiraraval, miközben InuYasha Kagome ölébe hajtva fejét, pihent. Miroku és Sango egy kicsit arrébb a babával „játszottak”. InuYasha hirtelen mozgatni kezdte a füleit, mire Kagome értetlenül nézte szerelmét.

-Veled meg mi a baj? Szellem jön?- a nõ aggodalmasan nézett körbe, de a hanyou leintette

-Nyugodj meg, semmilyen szellemrõl szó sincs! Csak… valami érdekes hallok..- a férfi még jobban odaszorította füleit a nõ hasához, akinek ismerõs volt már ez a jelenet…

-Öhm…InuYasha…csak nem..- a hanyounak idõ kellett, mire feleszmélt szerelme elõzõ mondatára

-Na, ne…ez nem lehet.. tudod mit hallok?- majd örömteli hangon, kiáltozni kezdett, amire Mirokuék és a távolabb játszó Inuteshioék is felfigyeltek…

-APA LESZEK, ÚJRA!!

Valaki eközben boldogan bólogatott, fent a magasban, ahol senki sem láthatta. Örült, hogy egykori szerelmét boldognak láthatja…végre…

THE END

Köszönöm szépen, hogy elolvastátok ezt a kis irományomat, remélem azért tetszett, és senki nem véli olyan rossznak=)

Ha valaki esetleg a honlapjára fel akarja tenni, akkor írjon emailt vagy a kritikákhoz.

e-mail és msn: flowers@vipmail.hu