2.   fejezet: Kötődés

-        Ez valóban nagyon érdekes… - mondta Inutaisho, miközben szemügyre vette a kis csöppséget, Sesshoumaru karjában. – Mutasd csak azt a medált!

-        Tessék! – szedte elő az ezüst nyakláncot.

-        Igen, minden bizonnyal ő lehet Aiko, akit néhány nappal ezelőtt raboltak el a Keleti palotából. – magyarázta Inutaisho. Sesshoumaru a gyermekre tekintett, aki gügyögve nézett fel rá. – Csak azt nem értem, hogy miért itt, Nyugaton akarta Kagevara megöletni…?

-        Amikor megtaláltam a párducszellemmel együtt, akkor az a macska valami olyasmit mondogatott, hogy talán ez már elég messze lesz… - Inutaisho felnevetett.

-        Micsoda ostoba egy állat… Valószínűleg Kagevara azzal bízta meg, hogy vigye el a kis hercegnőt jó messzire, és úgy látszik, túlságosan is messzire hozta…

-        Valószínű… - mosolyodott el Sessh.

-        Nanami! – dörrent Inutaisho hangja. Egy fiatal szolgálólány sietett be. Sesshoumaru átadta neki Aikot, de a kislány rögtön felsírt.

-        Most meg mi van? – nézett dühösen Sesshoumaru.

-        Tessék, úrfi! – adta vissza Nanami a kis hercegnőt, aki azon nyomban elhallgatott.

-        Na de… Minek adod ide? – mordult rá a démon.

-        Ez egyértelmű Sesshoumaru… Ragaszkodik hozzád! – nevetett Inutaisho.

-        De én mihez kezdjek egy gyerekkel? – fakadt ki Sessh.

-        Majd Nanami megtanít, hogy mihez kezdjél vele!

-        Remek… - sóhajtott Sesshoumaru.

-        Jöjjön, úrfi! – mosolyodott el Nanami.

-        Nem fogom túlélni! – ment a szolgálólány után Sessh. Inutaisho vidáman nézte fiát, karjában Aikoval. Hm… A sors összehozta Kelet hercegnőjét, Nyugat hercegével… Együtt majd talán visszafoglalhatják a Keleti birodalmat… Sesshoumaru és Aiko…

Teltek a napok, hónapok. Sesshoumaru már egészen jól megtanulta, hogy hogy kell bánni Aikoval. A kislány pedig továbbra is csak a démon karjában volt hajlandó megmaradni, de ott aztán mukkanás nélkül. Az inuyoukai egyre jobban megszerette a vidám, kedves gyermeket. Lassan úgy érezte, hogy nem meri lerakni Aikot, vagy bárki másra rábízni (ami nem is volt lehetséges Aiko ragaszkodása miatt), mert félt, hogy elveszítheti…

Gyakran kimentek a palota kertjébe, ahol Sesshoumaru eljátszadozott a kislánnyal, de egyik alkalommal, amikor Aiko emberi idő szerint 7 évesnek felelt meg, valamiféle repülő démonok támadtak rájuk.

-        Sesshoumaruuu! – kiáltotta Aiko, akit ebben a pillanatban kapott el az egyik, és felemelkedett vele. A kutyaszellem nem volt rest, utána ugrott, és energiaostorával darabokra tépte a démont, és Aikot ügyesen elkapta. Szerencsére jöttek a palota őrei, és kiírtották a támadókat. Aiko félve odabújt megmentőjéhez, aki átölelte.

-        Én annyira féltem… - szipogta.

-        Ne félj! Vigyázok rád! – nyugtatgatta Sesshoumaru. Aiko felnézett, nagy, könnyes szemeivel. Az inuyoukai rámosolygott, majd elindult a palota felé, ahol lerakta a gyermeket aludni, és Aiko kérésére bent maradt a szobában, vigyázni rá.

Másnap a kislány vidáman kelt fel, és észre vette a szobája kanapéján alvó Sesshoumarut. Nem bírta ki, felnevetett. Kacagása bejárta az egész folyosót, felkeltve így az alvókat, köztük az inuyoukait is.

-        Hm??? Mi az? Ki az? – kelt fel az, és álmosan törölgette szemeit. Miután már rendesen látott, észrevette, hogy Aiko rajta nevet.

-        Te kis csibész! – mosolyodott el Sessh, és elkezdte kergetni az ágyából kimászó kislányt, aki kiszaladt a szobából, és bevéve egy kanyart a folyosón, majdnem belerohant a most kelő Inutaishoba.

-        Mi ez a rohanás, hölgyem? – kérdezte az inuyoukai viccesen. Aiko ismét felnevetett, majd futott tovább.

-        Úgyis elkaplak! – ért a kanyarhoz Sesshoumaru, de amint meglátta apját, sétára fogta tempóját, és úgy tett, mintha semmi se történt volna…

-        Ohayo, Chichi-ue! – vigyorgott Sessh.

-        Ohayo, fiam! Egy kis reggeli torna? – nevetett Inutaisho, majd továbbment. Sesshoumaru megvárta, míg apja bekanyarodik, majd ismét futásnak eredt. Hamarosan beérte Aikot, a levegőbe emelte, és megpörgette.

-        Naa! Szédülök! – vihorászott a kislány. Sessh lerakta Aikot, és kimentek a kertbe, ahol ismét elkezdődött a fogócska…

-        Nem csoda, hogy ilyen hamar elaludt… Jól kifáradt… De ahogy látom az úrfi is… - mondta Nanami mosolyogva. – Akkor én megyek is! Jó éjt! – kiment a szobából. Sesshoumaru visszanézett az alvó kislányra, majd ő is nyugovóra tért…

Folytatás következik…