22. fejezet – La Isla de Quatro Almas – Az út

- Föld! Föld! – hallatszott Samuel kiáltása.
A felkelő nap halvány fényével körülölelte a titokzatos szigetet. InuYasha fáradtan lépett ki kabinjából, ezüst hajtincsei borzoltan ültek fején. Kagome magára kapott némi ruhát és a köntösét, majd csatlakozott férjéhez, aki immár a hajó oldalánál állt. A lány megborzongott a hűvös szél simogatásától. InuYasha szorosan magához vonta szerelmét, hogy felmelegítse Kagome ernyedt tagjait.
- Miután elhagytuk ezt a szigetet, az életünk gyökeresen megváltozik majd… - suttogta a hanyou. Kagome torkában érezte a már ismert gombócot e szavak hallatán. Ekkor meglátta azt a hatalmas hegycsúcsot, ami a térképen is szerepelt. Magas volt és meredek. Maga a sziget is önmagában elég nagynak tűnt. Kagome még jobban simult InuYashához. Érezte, hogy a félelem átjárja a testét.
- Minden rendben lesz, szerelmem. Megígérem – a kapitány szavai némiképp megnyugtatták a lányt. – Megígérem, hogy megvédelek.
Eredetileg InuYasha a hajón akarta hagyni a lányokat, de tudta, hogy Kagome ebbe úgysem egyezne bele. Végignézett a partvonalon. Se egy város, se egy kikötő... A sziget elhagyatottnak és lakatlannak látszott.
- Bízom benned… - Kagome fejét a hanyou vállára hajtotta. InuYasha megremegett, karjait még jobban a lány köré fonta.
- Gyerünk, ti ketten! – korholta őket Miroku. – Szeretném még az est leszállta előtt magam mögött tudni ezt a helyet.
- Hé! – mordult fel InuYasha. – Úgy beszélsz, mint egy kapitány, pedig tudtommal én vagyok az egyetlen ezen a hajón!
Miroku szó nélkül megragadott egy zsákot, és az egyik csónakba helyezte. InuYasha fagyosan meredt az első tiszt irányába.
- Gyere már, hisz igaza van – engesztelte Kagome. Megfogta férje kezét és elindult visszafelé a kabinba.
InuYasha néhányat lépett a lány mellett, de úgy döntött, inkább kint marad ellenőrizni az embereit. Tíz perc után a legénység tagjai tátott szájjal bámultak az ismét a fedélzetre lépő Kagoméra.
- Arra gondoltam, hogy talán nem kéne összekoszolnom azokat a drága ruhákat, nem? – mentegetőzött mosolyogva a lány. Fekete nadrágot és hozzá való övet viselt, felső ruházatát egy bő, fehér ing alkotta, haját feltűzte.
- Azok az… én… az én ruháim? – InuYasha leesett állal bámulta csinos feleségét, aki jelenleg inkább hasonlított egy kalózra, mint egy hölgyre. Kagome kacsintva sétált el férje mellett, majd a csónakhoz ment. A hanyou kis híján térdre rogyott.
- Na mi van, te hős szerelmes?… Szentséges…! – Miroku elképedve nézte a felbukkanó Sangot, aki viszont az ő ruháit viselte. A lány pimaszul elmosolyodott, és csatlakozott Kagoméhoz.
- Szerintem most már nyugodtan becsukhatjátok a szátokat – nézett végig Kagome a még mindig dermedten álló legénység tagjain. A matrózok elvörösödve láttak ismét munkához. Miroku ravasz mosollyal közeledett Sango felé. Kezét egyre lejjebb eresztette, nagyjából fenékmagasságba…
- Sango, olyan vonzó v…
- Ne is gondolj rá, perverz! – ütötte el az első tiszt kezét Sango.
- Olyan aranyos az akcentusod!
- De hát neked is van!
- Igen, de… nem ilyen erős… és aranyos… - Miroku ismét a lány felé nyúlt volna, de Sango előre látta a mozdulatot, és arrébb lépett.
- Miroku…
Az első tiszt zavartan megköszörülte a torkát és folytatta a készülődést. Kagome és Sango fejcsóválva néztek össze. Eközben Shippou boldogan ugrott a csónakba.
- Mit képzelsz, mégis mit csinálsz? – kérdezte Paul a kis démont.
- De Kagome és a kapitány azt mondták, jöhetek!
- Igaza van – mondta kelletlenül InuYasha, miközben egy újabb zsákot dobott a lélekvesztőre. – Még hasznunkra lehet a felderítéseknél, és hogyha szűk helyekre kéne bemászni… - ördögien elvigyorodott – Na meg a jaguároknak is kell valami nassolnivaló, ha bejönnek a táborba.
- Kagome! – nyöszörgött a kis rókaszellem. Szemeibe könnyek gyűltek és rémülten meredt a kapitányra. InuYasha orrát megcsapta Kagome illata. A lány elég dühösnek tűnt. A hanyou lassan megfordult, és „Ugyan mi rosszat mondtam?” pillantással meredt Kagoméra. A következő másodpercben arcára rémült kifejezés ült ki, mikor felesége dühösen ráripakodott. Sango és Miroku tágra nyílt szemekkel inkább a háttérbe húzódtak.
- Elég ijesztő, mikor dühös! – állapította meg Miroku.
Sango sóhajtva bólintott.

*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*

InuYasha partra segítette a lányokat, majd Kagome kiterítette a térképet.
- Körülbelül innen egy mérföldre, nyugatra kezdődik innen az út, ahol a csontok mutatják az utat.
- Remek – remegett meg Sango. – Olvastam a könyveket, sejtem mire számíthatunk: mindenfelé kincssóvár kalózok oszladozó holttestei fognak heverni, meg egyéb gusztustalanságok, a csapdákról nem is beszélve!
- Ez az! Jó kis mókának ígérkezik! – InuYasha a reszkető lányra vigyorgott és felnevetett. Sango felsóhajtott, majd Kagoméra tekintett.
- Talán mégis a hajón kellene maradnunk.
Kagome is hasonlóképp rémült volt, de próbálta bátornak tettetni magát.
- Gyerünk, Sango-chan… hová tűnt a… kalandvágyad?
- Ez az én feleségem! – mosolyodott el a hanyou, miközben felkapott egy csomagot.
- Igen… - Kagome kétkedve nézett férjére – persze… ez vagyok én… nagyon is bátor vagyok…
InuYasha a lányhoz lépkedett, és finoman megpöccintette kedvese orrát.
- Kagome, te vagy a legbátrabb ember, akit ismerek. Vagy a legbátrabb… vagy a legnagyobb bolond, aki bátran szembe mert szállni velem! Merész vagy! Legyél az a nő, akivel először találkoztam, és akit megismertem!
- Tudod, igazad van – vidult fel a lány arca.
- Még szép, mikor nem? – magabiztosan pillantott Kagoméra.
- Igen… talán túlságosan is elkényeztettelek és túl finoman bántam veled mostanában…
- Várj egy percet… ez nem… én nem úgy gondoltam!
Kagome közelebb hajolt a hanyouhoz, kikapta a fiú karjaiból a zsákot és átdobta a saját válla felett. InuYasha leesett állal bámult az elsétáló lány után.
- Ego! Mina! – kiáltott Kagome.
- Eléggé állhatatos, nemde? – súgta a kapitánynak Paul.
- Gyerünk, fiúk! – InuYasha felsóhajtott, és pár ugrással felesége mellett termett. – Tudod, én vagyok a kapitány. Ezért nekem kéne parancsokat osztogatnom, nem gondolod?
- Erős nő vagyok. Senkinek sem hagyom, hogy alábecsüljön engem. Még neked sem.
- Félsz… - tekintett előre InuYasha.
- Én nem félek! – fakadt ki a lány.
- Félsz… és ezért tetteted magad olyan erősnek….
Kagome kíváncsian pillantott a hanyoura, aki részben magának is szánta az előző szavakat.
- Nem félek, megtagadom, hogy az…
A következő pillanatban Kagome rémülten felsikoltott, mikor egy moszkitó túl közel repült hozzá, és InuYasha karjaiba vetette magát.
- Nem félsz, mi? – nevetett fel a kapitány.
- Fogd be! – meredt rá dühösen a lány. A hanyou elmosolyodott, Kagome pedig tovább folytatta útját. – Menjünk…
InuYasha fejcsóválva indult utána. Ekkor észrevette, hogy felesége ádáz csatát vív a hátán lévő súlyos csomaggal.
- Add csak ide… - a kapitány megpróbálta elvenni a lány terhét, de Kagome lerázta őt.
- Nem! Meg tudok vele birkóz…
- Gyerünk már, Kagome! – InuYasha ismét megragadta a zsákot. – Meg fogsz sérülni…
- Ha nem engeded el… Hé!
- Add már ide!
Kissé hátrább a többiek értetlenül bámultak a két fiatalra.
- Mintha csak egyre több fát raknál a tűzre… - sóhajtott Sango.
Mindenki egyetértően bólintott.

*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*

A nap egyre magasabban járt, a levegő pedig egyre inkább felmelegedett és párával telítődött. Hirtelen Sango megbotlott valamiben.
- Sango-chan! – hallatszott Kagome agoodalmas kiáltása. – Daijobu?
- Hai… Ita…
InuYasha végigpásztázta a földet azt a valamit kutatva, amiben a lány megbotlott.
- Ez a csontváz… - suttogta a hanyou.
Shippou sikítva felugrott Kagome vállára. A kapitány lesöpörte a homokot a maradványokról, amik kelet felé mutattak. Kagome eközben felsegítette Sangot.
- Induljunk… - InuYasha a dzsungel irányába meredt.
- De kapitány, arra nincs is út.
- Álljatok hátrébb – a hanyou előrántotta a Tetsusaigát. – KAZE NO KIZU!
A fák recsegve foszlottak szinte semmivé. A kapitány eltette kardját és önelégülten vigyorgott.
- Látod? Ott az út!
- Akkor mehetünk is… sóhajtott megkönnyebbülten Kagome.
A lány csatlakozott férjéhez és mindannyian beléptek az erdőbe. A fák rendkívül sűrűn nőttek, szinte éjszakai sötétség uralkodott, de legalább sokkal hűvösebb volt, mint a parton.
- Szerinted mikor találunk rá a következő nyomra? – kérdezte Sango.
- Mondjuk most – InuYasha megtorpant. – Nézzétek!
Előttük egy tábla tornyosult, mely két irányba mutatott. Kagome megvizsgálta a rajtuk lévő betűket, amik leginkább a Kanjikra hasonlítottak.
- Hatalmas szerencsének tekinthetjük, hogy japán vagyok, nem? – kérdezte a lány.
- Akárcsak én! – vettette fel Miroku, Shippou, Sango és InuYasha.
- De csak Sango és én tudjuk elolvasni, szóval, hagy nézzem kicsit közelebbről…
- Keh! – InuYasha karba tett kézzel nézett feleségére. Kagome rámosolygott, majd lehajolva olvasni kezdte a jeleket. Sangonak és a hanyounak feltűnt, ahogy Miroku szemeivel mohón vizslatta a táblánál ügyködő lányt. InuYasha megvetően felmordult, míg Sango egy kisebb oldalba könyökléssel jutalmazta az első tiszt igyekezetét. A matrózok vidáman felnevettek a kis jelenet láttán.
A táblán szereplő karakterek ismerősek voltak Kagoménak, még az iskolában tanulta őket. Volt, amelyik 11 vonásból állt, ezért a lánynak kis időbe telt elővenni emlékeit.
- „Vigyázzatok, melyik utat választjátok. Az egyik a biztos halálba vezet, de ezt csak akkor tudjátok meg, mikor már túl késő a visszaútra. Mindkét út a kincshez vezet, ám az egyik biztonságosabb a másiknál… bár még ez sem garantálja, hogy túlélitek…”
- Keh! Ezek csak elrémítő célzatúak! Senki nem töltené azzal az idejét, hogy mindkét utat csapdákkal rakja tele! – mindenki a kapitányra nézett. – Jaj, ne mondjátok már, hogy ezt ti elhiszitek! Amúgy meg senkit sem kényszerítek. Vagy visszafordultok, vagy nem!
- Akkor… mégis melyik utat válasszuk, kapitány?
InuYasha zavartan meredt a két ösvényre. Kagome felkacagott, mikor férje a földre vetette magát és szimatolni kezdett.
- Uram, a kalózok szaga valószínűleg már rég eltűnt… - vetette fel Paul.
- Már én is tudom, ostoba! – csattant fel a hanyou.
- Öhm… Hanyou, kedves, mi az ott lent? – Kagome észrevett valamit a földön.
- Mi? Hol lent?
A lány a narancssárgás, fényes valamire mutatott. InuYasha tanácstalanul vizslatta az „izét”. Hirtelen kén és tűz bűzét érezte meg.
- Láva… Az nem egy hegy, hanem egy szunnyadó vulkán!
- Egyre csak jobb és jobb lesz! – „örvendezett” Sango.
- Miért, tán másként gondolod? – vigyorgott ismét magabiztosan InuYasha, de Kagome a könyökével jobb belátásra térítette. – Aú!
Shippou felmászott az egyik fára, hogy jobban beláthassa a szigetet.
- Mit látsz onnan, Shippou? – kiáltotta Miroku.
- Túl sok a fa ahhoz, hogy jól láthassam az utakat, de mindegyik keresztez egy lávafolyamot.
Kagome idegesen nézett InuYashára, és beharapta alsó ajkát.
- Minden rendben lesz, szerelmem – a hanyou szeretetteljesen átkarolta kedvesét.
- Tényleg? – kérdezte mosolyogva a lány. A fiú bólintott. Kagome követte példáját és kibontakozott az ölelésből. Társai tanácstalanul nézték, amint elindult a bal oldali ösvényen.
- Öhm, mégis mit csinálsz? – InuYasha sem tudta mire vélni Kagome viselkedését.
- Nos, mint mondtad, minden rendben lesz, azonkívül egyik útvonal sem lehetetlen, csak veszélyes. Bátor leszek!
- De kedvesem, ez nem bátorság, hanem őrültség!
Kagome megállt és hátrafordult.
- Nézd csak, ki beszél!
- Keh! – a hanyou ismét tüntetően keresztezte karjait. A lány magában mosolyogva ment tovább. Ekkor egy kis szőrcsomó haladt el InuYasha bokái mellett.
- Hova is sietnél ennyire? – a kapitány farkánál fogva a levegőbe emelte a rókadémont.
- Követem Kagomét!
Hamarosan Sango is elment a hanyou mellett.
- Chotto! Sango!
InuYasha tehetetlenül nézte, amint a két lány megállíthatatlanul csörtet felfelé az ösvényen. Nagyot sóhajtva utánuk indult, de nem hallotta, hogy bárki is követné őket.
- Mire vártok még? – fordult hátra.
A matrózok idegesen összenéztek, majd ők is a bal oldali útra léptek. Kagome alig hitte el, hogy ezt tette az imént! Az általa kiválasztott ösvény talán a biztos halálba vezeti mindannyijukat. Hirtelen észrevette, hogy InuYasha immár mellette lépked.
- Sajnálom… - Kagome zavartan felnevetett. – Valószínűleg megint megsebeztem a büszkeségedet.
- Nagyon úgy tűnik…
Kagome bocsánatkérésre nyitotta száját, de a hanyou beléfojtotta a szót.
- De ez már amúgy sem nagyon számít. Megmutattad nekem. Azonkívül… - a kapitány a lányra nézett és rámosolygott – Máshogy el sem tudnálak képzelni.
Felemelte könyökét, a lány pedig belékarolt. Történjék bármi, ők mindig együtt lesznek.


VÉGE AZ ELSŐ RÉSZNEK

*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*

Nos… megkérnék mindenkit, hogy ne kövezzetek halálra! Azt reméltem, (és Sailor X is nagyon ígérgette a folytatást), hogy mire ide érek, addigra elkezdi felrakni a 2. részt (amiből elvileg már van neki pár fejezet…). Kérem mindenki elnézését, hamarosan ismét írok Cherie-nek (az alkotó valódi neve), hogy mégis mi a helyzet. Bár nemrég nagyon rám ijesztett. Á, most tudtam meg, hogy pánikrohama volt, meg vírusos lett a gépe, plusz efféle „jópofaságok” (akit érdekel, itt a „naplója”: www.sailorx.deviantart.com).
Amúgy itt egy kép Cherie-ről: http://profile.myspace.com/index.cfm?fuseaction=user.viewprofile&friendid=19181684

Tényleg bocsi, igyekszem intézkedni az előrehaladás érdekében. Amúgy remélem, eddig tetszett a fanfic ˆˆ’.