Gyermeki kacaj-Szerelmi háromszögek

Kikyo halkan meredt rá az előtte álló lányra. Barna,
rezdületlen szemeiben nyugalom ragyogott, mégis,
tekintetének legmélyén halálos várakozás lobbant fel, amint
szelíd kezével lassan hátra nyúlt egy nyílvesszőért. A
kislány vidám kacaj közepette újra barátságos cincogásra
nyitotta száját:
-Hali!
-Elég legyen abből a gyermeteg játszadozásból. Tudom hogy mi
vagy.-azzal megvető hunyorral előkapott egy nyílvesszőt és
fenyegető recsegés közepette a lány fele feszítette ki az íjat.
-Lelőné egy kislányt?-kuncogott.
-Gonosz jelenlétét érzem. Te nem vagy kislány.-suttogta
magabisztos bátorsággal.
-Tévedsz.-azzal szemei hirtelen kigúbadtak, haja lobogó
hullámokat vetve szétterült a levegőben, mire körülötte
várakozó örvény csapott fel.
Kikiyo dühösen kilőtte a nyílvesszőt, mely ragyogva süvített
fel csilingelő hangjával.
Arisa idétlen mosolya kárörvendő fintorrá alakulva
kunkorodott fel kidudorodott bogászemei fele, mik őrült
golyókként ragyogtak medrükben. A nyílvessző lelassult,
mozgása nehézkessé vált, amint egyre jobban megközelítette a
vigyorgó gyereket, majd pont az orránál megállt és
kétségbeesett sikoly közepette eltűnt a sziszegő porkígyók
gyűrűiben. Kikyo ajkai döbbenten torzultak el, bátor
szemeire óvatos árny borult. A lélekreblók kígyózva
megrohamozták Arisát, de nem érték el őt. Testük cafatokká
olvadt a lány körül lobogó aura lángjaiban. Arisa ajkai
lassan lehervadtak és szemei fenyegető hunyorra szűkölve
meredtek rá a mozdulatlan papnőre, miközben kísérteties
arcán vörös fények kezdtek el lobogni, mint a dombokat
nyaldosó gyilkos nap:
-Hogyhogy annyira hasonlítasz arra a lányra?
-Lányra? Kagome...
-Kagome?
-Volt vele egy kutyafülű félszellem: Inuyasha.
Bántottad?-kezdett a dühtől lángolni az arca.
-Oh, Inuyasha.
-Válaszolj, különbe...
-Különben? Mi lesz?.
Hatalmas, derengő hullám robajlott fel, melynek forrása a
lány teste volt és bűdülő, láthatatlan víztömegként omlott
Kikyonak. A nő dühödt ajkai levegőért szomjazva lihegtek a
habzó, láthatatlan sodrásban, mely taszítani kezdte testét,
mintha meg akarta volna fojtani. Arisa arca kivirult. Véres
szemei körül feketés erek kezdtek el tekeredni, miközben
haja úgy lobogott a ragyogó aurában, mint a tűz. Kikyo lábai
lassan megtorpantak. Kezeit remegő erőfeszítéssel emelte
maga elé. Begörbülő ujjai körül tiszta energia kezdett el
forrani, próbálva utat törni a feléje kavargó, lobogó árban.
A papnő minden erejét összeszedte, mire lábai feszülten
eltaszították a talajt, ujjai pedig megkönnyebbülten
ellazulva kiegyenesedtek. A vízként zúduló erőhullám melette
robogott el és mély sebet vájt a földbe.

A vörös hajú lány kecses látomásként állt a ragyogó
napsugarakban. Bundája csábító ártatlansággal fehérlett az
átható fényben. Zöld szemei szelíd szenvedéllyel csillogtak,
úgy, mint a selymes hajfürtjei közt lévő írisz. Kouga
meglepetten a sűrűből előtörő lányra meredt. Arcára döbbenet
ült ki, miközben elkerekedett, kék szemei mellett halvány
verejték csorgott le bundájára.
-Ayame?-nyögte ki a fiú.
-Igen...És látom már megint Kagomét környékezted meg.
A fiú arcára először szégyenlő zavar ült ki, de aztán a
büszke méreg, amint hegyes szemfogai dühödt acsargás
közepette felszikráztak:
-Mi közöd van hozzá? Kagome a menyasszonyom, hozzám fog
jönni feleségül! Ne avatkozz a dolgaimba! Semmi közöm sincs
hozzád! Elpusztítottam a falkádat megtámadó ocsmányságot,
úgyhogy hagyj békén, mert útjaink már rég elváltak!
-Ne merd semmibe venni azt, ami évekkel ezelőtt
történt!-fakadt ki a lány, kinek arcára pír düh lobbant fel.
-A holdszivárvány...-morogta.
-Átkozottul makacs vagy Kouga. Legalább magadnak magadban
ismernéd el, hogy nincs semmi esélyed hogy Kagomét megkapd!
Egy halandó lány miatt járatod le magad, ki meg se érdemel
téged!-kezdetek el könnyek gyülekezni szemeiben.
Inuyasha és Kagome nem szólaltak meg. A lány, látva, hogy
Kouga mással van elfoglalva, lassan kicsúsztatta kezét a fiú
ujjai közül és félre állt, mert bár békét kötött Ayaméval,
félt, hogy a lány megtépi kétségbeesett dühében.
-Már vége Ayame! Már nem tartozom semmivel! Végeztem azzal a
behemót torzszülöttel!
-Most nem erről van szó, hanem rólam! Nem értük akarlak,
hanem magamért!-peregtek elő szemeiből az első
könnycseppek-A te szavaid segítségével vészeltem át a nehéz
időket, a te szavaid csengtek a füleimben, miközben
hosszasan álltam az esőben és tűrtem a próbákat, mert méltó
akartam lenni hozzád! Nem magamért csináltam hanem érted!
Csak azért mentem végig akiképzésen, hogy a feleséged
lehessek!-sírt megvetően.
Kouga szégyenkezve meredt Ayamére. Minden szó elvészett
nyelvéről. Csak nézte az elkeseredett lányt, ki ökölbe
szorult kezeivel törölgette arcáról büszke könnyeit és
hűséges, kétségbeesett szerelemtől forró tekintetével
dermesztette meg a fiú verejtékző izmait.
Kagome döbbenten nézte a könnyes szócsatát, mikor szinte
azonnal elmúló, görcsös zsibbadás szorította össze mellkasát:
-Mi ez?

Arisa hajtengere ernyedten bukott le a tüzelő szemeiből
kiömlő horizont alá. Kikyo fáradtan zihált a földön. Szemei
alatt dühödt ráncok feketéllettek, amint rátekintett a
felette magasodó lányra.
-Hogy lehet ez?-suttogta magában.
A lány kimérten elkezdett feléje lépkedni. A papnő kezei
feszülten az íjjai fele tapintottak, de körmei csak széttört
darabokat érintettek meg. Arisa nyugodtan elsétált mellette
és mintha mi sem történt volna, a sűrű erdő fele vette az
irányt. Bájosan visszafordult:
-A bácsi, akit keresel azok közt a hegyek közt
lakik...-mutatta, majd sarkon fordult.
Az erdő felől kuncogó, bájos énekszó visszhangott, mint a
mélybe merülő látomás, mely sokáig kísértette a papnőt:
-Hipp-hopp ugránozz és nézd hogy moszojog a nap
 Hipp-Hopp ugrándozz és nézd hogy civitelnek a madajak
 Hipp-Hopp ugrándozz és kacagjá velem
 mert ha nem moszojogsz akkor jaj lesz neked kedveszem...
 Hipp-hopp ugrándozz és é.....o..o.o......aa
 ...i.....pp.......u......áo......................
…..........................................................................

Kouga és Ayame már rég távoztak, de nem egy utakon, ugyanis
a megsértett lány észak fele indult, míg Kouga dél fele
tartott, de persze előtte egy érzelmes kézfogás kíséretében
elbcsúzott egy időre szeretett kedvesétől. A kis
féltékenységi csetepaté nem maradt el Inuyasháék részéről
sem, ki egy rakás „Fekszik” után sértődötten az erődbe
rohant. Kagome dühösen nyomai fele pillantott, de mogorva
mérge felengedett, mikor meglátta a közeledő Sangot.
-Örülök hogy visszatértél.-vigyorgott Miroku-Milyen
volt?-kérdezte undok hunyorral az arcán.
-Nem vagyok olyan, mint te szerzetes...-morogta dühösen a lány.
-Remélem jól érezted magad. Biztos jó érzés volt más
szelemírtókkal is találkozni. Mikor közölted az uticélodat
kissé megijedtünk. Azt hittük hogy itt akarod hagyni a
csapatot és velük akarsz tovább élni.-mondta megkönnyebült
szemekkel Kagome.
-A vezérük élő szellemeket tart fogva és azokkal
kísérletezik. Ráadásul a szellemírtók ősi hagyományainak is
hátat fordított. Nincs okom itt maradni. A legfőbb okom
azonban nyilvánvaló...Naraku...
-Megértelek.
-Mond, hol van Inuyasha?
-Duzzog...De mindjárt megkeresem.-azzal ő is elindult a sűrű
fele.

Inuyasha dühösen ropogtatta kezeit, miközben sértődött,
arany szemeivel a lombokat bámulva ugrált az ágakon. Úgy
rezte, muszáj lesz kiszellőztetnie gőzölgő fejét és ki kell
nyújtóztatnia meggyötört testét, mit Kagome rikoltozó szavai
döngöltek a földbe. Fülei makacs sértődöttséggel rebbentek
meg, miközben unottan hátra nézett önelégült arcával, hogy
nem követi-e valaki. Egy lélekrabló, mint egy kísérteties
látomás suhant el feje felett. A fiú szemei meglepetten
megrebbent, végtagjai pedig autómatikusan megfeszültek a
kígyózó lény fele, mely beleugrott a fák zöldes habjaiba.
Vágyakozó ajkai kiáltásra feszültek, ám rekedtes üvöltése
nem robajlott ki szájából, hanem nyögve visszazúgott
verejtékző testébe. Ott áll előtte a papnő. A fehér kígyó
engedelmes álltaként hozzádörgőlődzött feltartott kezéhez.
Kikyo csendesen megfordult a lihegő Inuyasha fele:
-Vártalak...
Inuyasha izmai elgyengülten zakatoltak, amint kissé derengő,
nyugodt szemeivel végigmérte a nőt:
-Kikyo...mi történt a ruháddal?
-Nem lényeges...
A papnő kimonója több helyen is fel volt szakadva, peremén
furcsa, narancsos foltokkal, mintha valami megégette volna.
Látszott testén a meggyötörtség, de nem foglalkozott vele.
Barna szemei szelíd nyugalommal hunyorogtak a fiú fele:
-Rég volt...
-Ki...
-Több szót...kérlek...ne...-mosolygott a papnő, azzal
lemondóan hátrafordult és büszke mozdulattal megindult a
lélekrablókkal, mik lobogó kísértetekként kísérték.
A fiú kinyújtotta feléje a kezét. Ujjai begörbültek, majd
keze ernyedten öklbe szorult, miközben derengő tekintetével
a nő nyomait nézte. Kikyo megállt és halkan megszólalt:
-Vár téged...-azzal becsukta szemeit és nyugodt
elégedettséggel folytatta útját.
Inuyasha is megfordult. Lépései alatt halkan ropogtak a
faágak. Gondolatoktól kavargó szemei váratlanul villantak
fel, miközben fülei megrebbetek, amint a távolodó nő hangja
megérintette őt:
-Tudom hogy merre van Naraku...

Folytatása következik...