Nyugat Nagyasszonya

„Mi t�rt�nt itt?” k�rdeztem hangtalanul. Sango �s Miroku �ppen kiv�gezt�k a p�vi�nbund�s szellemb�bot, Inuyasha pedig m�rgesen pillantott a val�di Narakura, aki �ppen megl�gni k�sz�lt.

„Teh�t hallotta... hallotta, mit mondtam akkor, ott az onsenn�l.” �llap�tottam meg magamban, azt�n leesett v�gre, mit is jelentenek szavai.

Felemelte testemet �s elindult az ellenkez� ir�nyba, mint amerre Narakut sejtettem. Ahogy egyre t�volabb �rt, �reztem, hogy az ez�st fon�l h�z�ereje, mely fizikai testemhez k�t�tt e pillanatban, lassacsk�n megsz�nik l�tezni. P�r l�p�ssel k�s�bb el is szakadt �s teljesen sz�tfoszlott. Ekkor �reztem, hogy m�g k�nnyebb� v�lik lelkem. Imm�ron semmi sem k�t�tt ehhez a vil�ghoz. M�g egyszer Sesshoumarura esett pillant�som: „�t is el kell engednem... igaz, m�r megpr�b�ltam ott, a h�forr�sn�l, de nem tudom, mikorra siker�l teljesen... egyszer... tal�n �jb�l tal�lkozhatok vele...”

Kipattantak szemeim, de m�g beletelt n�h�ny m�sodpercbe, mire kitisztult tekintetem. Lehetetlen volt szavakkal le�rni, mit �reztem akkor, csup�n a l�tv�nyt tudn�m. Ami a k�vetkez�k�ppen festett: h�tulr�l valaki t�masztotta a h�tam, hogy �l�helyzetben legyek, viszont, ahogy letekintettem, m�g mindig l�ttam a pirosl� foltot ruh�mon, ami eddigre megsz�radt, valamint kezeimen. Remegve emeltem fel ujjaim. „Az �n v�rem.”

P�nik k�szott fel torkomban, s szemeim �nk�ntelen�l is lecsuk�dtak; de legy�rtem f�lelmem, eml�kezve �desany�m szavaira. „�lek �s most csak ez a l�nyeg. �s Sesshoumaru... mintha Anya azt mondta volna, a Tenseig�ra is sz�ks�g volt ahhoz, hogy visszat�rjek.” �jb�l kinyitottam szemeimet �s megszeppenve pislogtam fel az engem tart� alakra.

– Sesshoumaru... – suttogtam. Hangom elcsuklott, azonban ez�ttal a boldogs�gt�l.

– Kohana, Te ostoba, soha t�bb� ne csin�lj ilyet! – hordott le, azonban kihallottam a megk�nnyebb�l�st hangj�b�l; egyszer�en k�ptelen volt azt elnyomni.

K�rbetekintettem �s l�ttam, hogy csakugyan messze elcipelt a csatat�rr�l.

– Mi... t�rt�nt? – hangom m�g mindig kiss� rekedt volt, ahogy zavartan r�tekintettem.

– Elhoztalak onnan, miel�tt m�g Inuyasha Bakuryuuh�ja mindent elpuszt�tott volna.

Ahogy tekintetem lejjebb siklott, �szrevettem, hogy kez�ben m�g mindig a Tenseig�t szorongatja. K�nnyek sz�ktek a szemembe – nem tudom, mi van velem, mostan�ban olyan sokszor t�rt�nik ez – ez�ttal a meghatotts�gt�l. Szipogva tekintettem r�, azt�n nem t�r�dve semmivel, a nyak�ba vetettem magam. Nem csal�dtam benne: �llta a sarat �s mozdulatlanul t�rte, hogy ott szorongatom megk�nnyebb�l�semben.

V�g�l megk�ny�r�ltem rajta �s elengedtem. Sz�gyenkezve-pironkodva tekintettem haorij�ra, amit siker�lt �sszev�reznem.

– Bocs�nat – szipogtam, a foltokra mutatva. – Nem akartam...

– Baka – morogta az orra alatt, de nem hallatszott d�h�snek. Azzal fel�llt �s belecs�sztatta h�vely�be a Gy�gy�t� Kardot. Azt�n pedig... a kez�t ny�jtotta nekem?!

Elengedtem fel� m�g egy-k�t megszeppent-�rtetlenked� pillant�st, v�g�l azonban ujjaim beletal�ltak tenyer�be �s � felh�zott engem. Fura volt: remegtek a t�rdeim, mintha egy hatalmas sokkon jutottam volna kereszt�l. „Nem is olyan nagy h�lyes�g; az�rt egy hal�l�lm�ny megviselhette a testemet...” nevettem magamban butas�gomon.

Elindultunk. Merre? Mindegy is, nem �rdekelt. Jelenleg, ami lek�t�tte figyelmemet, az az volt, hogy �szrevettem, Sesshoumaru m�g mindig nem engedte el a kezemet. L�gyan elmosolyodtam, de gyorsan levakartam k�pemr�l. Nem akartam, hogy � is r�j�jj�n erre; �gy tal�n m�g egy darabig tartani fogja az eny�met.

�reztem, testem m�g mindig kicsit kimer�lt – a Sesshoumarunak h�la t�bbnapos virraszt�som miatt –, valamint el�gg� megviselt�k az ut�bbi p�r �ra esem�nyei is. De �n nem adtam fel: kitart�an k�zd�ttem az �bren-marad�s�rt! Bizony!

Ugye nem kell mondanom, hogy alig f�l �ra m�lva �sszeestem, de szerencs�mre Sesshoumaru ism�tcsak elkapott...?

*

„Mmmhmmmmilyen puha...” gondoltam, ahogy egy mosoly k�szott fel arcomra �s egy kicsit mocorogtam. „H�m. Takar�?” k�rbetapogatva r�j�ttem, hogy tal�n egy �gyban lehetek. „M�gpedig milyen k�nyelmes �s puha! Az�ta nem aludtam rendes �gyban, mi�ta a k�z�pkorba j�ttem... Hopp�... k�z�pkort mondtam volna...? A fene.” kiss� szorongva nyitottam ki szemeimet, f�lve, mire �bredek – m�r megint.

Egy ismeretlen szob�ban voltam. Az �gytakar� �rint�sre �gy t�nt, selyemb�l k�sz�lt, gy�ny�r�, ez�stsz�nben pomp�zott. Igaz�n k�pr�zatos volt a szoba; mint egy t�nd�rmes�ben, gazdag b�torzattal, meg mindennel, ami csak kell! Az �gyon az�rt meglep�dtem, de v�g�l elk�nyveltem magamban a furcsas�got, biztos Eur�p�b�l hozathatt�k... de hol is vagyok tulajdonk�ppen?

R�gt�n el is felejtettem e k�rd�semet, ahogy �szrevettem egy �vegajt�t (nan�, hogy ez is ritkas�g volt! A luxus csak �gy s�t�tt mindenr�l, ami a szob�ban volt!), s kisurranva rajta, egy t�gas erk�lyen tal�ltam magam. L�legzetel�ll�t� l�tv�ny t�rult a szemem el�: nagy-nagy, z�ld-z�ld erd�, ameddig a szem ell�t, d�s f�v� legel�k �s r�tek, telis-tele vir�gokkal. Egyszer�en gy�ny�r� volt! Ver�f�nyes naps�t�s ragyogott le r�nk, s a kertben megl�ttam k�t ismer�s alakot ezen az idegen helyen: Rint �s – Jakent. J�t mulattam magamban a menek�l� d�monon, akire a kisl�ny mindenf�le vir�gkoszor�kat sz�nd�kozott aggatni.

L�gy szell� borzolta meg a k�rny�k f�it, s bek�szott ruh�m al� is. Megborzongtam �s lepillantottam; ekkor vettem �szre, hogy m�r nyoma sincs v�rfoltoknak – vagy �ppens�ggel a miko ruh�mnak. Tiszta voltam �s a yukata, amiben aludtam, az is makul�tlan volt.

„Nem, nem akarom megtudni a r�szleteket...” d�nt�ttem el magamban, ahogy behunytam a szemem. �lveztem a naps�t�s kellemes simogat�s�t b�r�m�n �s a friss leveg�t. �lveztem, hogy �jra �lhetek. M�g egy pillanatig a szabads�g �rz�se ker�tett hatalm�ba, azt�n �gy d�nt�ttem, ideje felfedez��tra indulnom a szob�ban.

Mik�zben fejemben a Mission: Imposibble zen�je p�rg�tt, megkezdtem kutat�exped�ci�mat. Volt m�g k�t ajt�, ami egy hatalmas ruh�sszekr�nyt fogott k�zre. Az egyikhez l�pve kikukkantottam �s l�ttam, hogy az egy hossz�-hossz� v�gtelennek t�n� folyos�ra vezet. Kicsit megr�m�ltem a monument�lis m�retekt�l, �gy �gy d�nt�ttem, addig is, m�g �sszeszedtem b�tors�gom, hogy kimer�szkedjek, bevizsg�lom a m�sik kij�ratot is.

H�t, majdnem sz� szerint leesett az �llam, ahogy bepillantottam oda! M�g a legmodernebb f�rd�szob�k is vetekedhettek volna a helyis�ggel, pedig k�rem sz�pen a k�z�pkorban voltam! �mulva l�ptem beljebb, �vatosan k�r�lpislogva. Komolyan, semmihez sem mertem ny�lni; mintha csak egy m�zeumba ker�ltem volna! Olyan csod�latos �s tiszta volt minden...!

Azt�n, amikor v�ratlanul sz�jjelebb h�zta valaki m�g�ttem az ajt�t, ijedtemben sz�kkentem egy apr�t. Kezem a sz�vemre tettem, �gy fordultam meg.

– Sesshoumaru – biccentettem mosolyogva, amint felismertem �t.

– L�tom, v�gre fel�bredt�l. Hogy �rzed magad?

„A hogyl�tem fel�l �rdekl�dik? Vajon mi baja lehet...?” r�miszt� gondolat furakodott be elm�mbe: „Csak nem beteg?!” Odasiettem hozz� �s k�zfejemet a homlok�hoz �rintettem. Morogva h�tr�bb h�z�dott:

– Mit csin�lsz?

– Csak megn�ztem, van-e l�zad... mindenf�le zagyvas�gokat hordasz itt �ssze, p�ld�ul agg�dsz, j�l vagyok-e �s...

– �n nem agg�dom! – ki�ltotta hevesen.

„Persze. Most m�r tuti nem fogod ezt lemosni magadr�l...” n�ztem r� szkeptikusan, de �gy t�nt, siker�lt f�l pillanat ut�n lenyugodnia. Alig l�that�an megr�zta a fej�t.

– Hol... vagyunk? – puhatol�ztam; sz� ami sz�, m�g mindig fogalmam sem volt r�la.

– A kast�lyomban.

– Hogy ho-ol? – pislogtam d�bbenten.

– J�l hallottad.

– Oh... h�t... sz�p, amit eddig l�ttam bel�le – zavartan vettem �szre, tekintetem rajta nyugszik, �gy gyorsan k�rbep�szt�ztam ink�bb a f�rd�szob�t, h�tha �gy elterelhetem figyelm�t az enyhe p�rr�l, ami �reztem, hogy megjelent arcomon.

Na tess�k, h�t persze, hogy megjelent sz�ja szeglet�ben az az �nel�g�lt vigyor! Amit egyszerre gy�l�ltem �s kedveltem; ami szinte... mondom, szinte ellen�llhatatlann� tette. Sebaj, most az egyszer eln�zem, t�nyleg b�szke lehet erre a sz�p kis... �hm... irt� nagy kast�lyra.

M�g n�h�ny percig csendben �lltunk egym�ssal szemben – � m�g mindig az ajt�f�lf�nak t�maszkodott –, �n igyekeztem mindenfel� n�zni a helyis�gben, csak r� nem, de miut�n kifogytam mindenb�l, �s m�g egy �rdekesnek t�n� foltot sem tal�ltam – de unalmasnak t�n�t sem; mondom, minden t�k tiszta volt! –, nos, ezek ut�n k�nytelen voltam r�n�zni, �gy most m�r azon igyekezhettem, ne piruljak el megint.

– Az eb�d mindj�rt k�sz, majd lek�s�rlek, ha �sszeszedted magad – t�rte meg v�gre a kiss� k�nos csendet, mire �n csak engedelmesen b�lintottam, mint �jsz�l�tt b�r�nyka.

– Istenekre, annyit aludtam volna?! – fakadtam ki.

– Nem – r�zta meg a fej�t �s egy kis gunyoros vigyor ism�t ott t�ncolt ajkain. – M�g ann�l is t�bbet.

– De... valahogy este volt, mikor Naraku... – elcsuklott a hangom; m�g mindig nem esett j�l visszaeml�kezni. Nade m�gis mikor eshetne j�l? Ostoba k�rd�s... m�r megint. – Sz�val, hogy elj�tt�nk, �s most meg d�lid� van.

– Igen, de az�ta m�g egy nap eltelt.

�reztem, ahogy szemeim dinnyenagys�g�ra kerekednek.

– Nehogy m�r annyit aludtam m�r megint! – v�gtam savany� k�pet.

– De bizony – b�logatott nagy komolyan.

– Oh... – kiny�jt�ztam. – Sebaj, most m�r legal�bb frissebbnek �rzem magam, mint valaha! – vigyorodtam el, azonban ez azonnal lefagyott k�pemr�l, mikor megl�ttam valami fura f�nyt a szem�ben.

„Nem tetszik, ahogy n�z r�m...” �sszesz�k�tettem szemeimet. „�, m�r megint nem j� helyre n�z. Perverz!” Az els� dolgot, ami a kezembe ker�lt, odav�gtam hozz�. Szerencs�re csak egy t�r�lk�z� volt az – az�rt nem akartam komolyan megsebes�teni.

– T�n�s kifel�! – ki�ltottam m�rgesen, azzal fel� robogtam �s kitess�keltem... kitoloncoltam �t a f�rd�b�l.

Miut�n megmosakodtam, el�sz�r csak a fejem bukkant ki az ajt� m�g�l, majd, miut�n megbizonyosodtam afel�l, �res a szoba, bemas�roztam �s a szekr�nyhez l�ptem. K�v�ncsian t�rtam ki �s legnagyobb meglepet�semre szebbn�l-szebb kimon�k voltak benne! Gyorsan ki is v�lasztottam egyet – annyi sz�p volt, hogy ink�bb v�gig se n�ztem �ket, f�l�, ott ragadok –, �s gyorsan beleb�jtam, majd kil�ptem az ajt�n – �s majdnem Sesshoumaru h�t�nak �tk�ztem.

Ott v�rt, am�g elk�sz�ltem �s �g�ret�hez h�ven lek�s�rt az �tkez�be. Furcsa volt �gy, p�nc�lzat �s teljes fegyverzet n�lk�l l�tni �t. De gondolom, ha otthon van az emb... akarom mondani d�mon, akkor nem m�szk�l a nap huszonn�gy �r�j�ban kardokkal, v�rtezet�t fel�ltve...

Az eb�d nagyon finom volt; Rinnel is csever�szt�nk j� sokat, azt�n d�lut�n megmentettem Jakent – �nk�nt jelentkezve, hogy a kisl�nnyal majd �n j�tszom; de m�r �gyis r�gen volt r�szem egy kis vid�ms�gban, �gy k�l�n�sen �r�ltem is neki.

A bonyodalmak estefel� kezd�dtek, mikor is Rint m�r siker�lt betuszkolni egy kis vacsi ut�ni j�t�k, meg mesefelolvas�s ut�n az �gyba. Mag�nyosan r�ttam a kast�ly hatalmas folyos�it; m�r megint egy�ni felfedez��tra adva a fejemet. Nagyj�b�l tudtam, merre van az �n szob�m, de m�g nem akartam visszamenni. Ekkor t�rt�nt a nagy eset, hogy r�tal�ltam egy helyis�gre, ami tele volt mindenf�le k�nyvekkel, egy nagy-nagy �r�asztallal, meg minden egy�bbel, ami egy k�nyvt�r �s egy dolgoz�szoba kever�k�b�l kij�het.

Semmi k�ts�g, Sesshoumaru csal�dja nyilv�nval�an nagyon gazdag lehetett, de h�t mit is besz�lek, elv�gre, ha hinni lehet Jaken szavainak, a kutyad�mon egy nap m�g a Nyugati Ter�letek ura lesz, m�g j�, hogy ekkorra b�s�gben �lhet! �s az a nap... minden bizonnyal hamarosan k�zeledik, ha a pletyk�k nem t�vednek...

A nap, mikor a nagy�r kiv�laszt majd egy (d�mon)asszonyt p�rj�nak �s akkor v�gre megkaphatja gazdag �r�ks�g�t is. Eml�tett szem�ly egy�bk�nt �pp ott �lt a sz�k�ben, valamiben nagyon elmer�lve. �szre sem vette szerintem, hogy betettem oda a l�bamat, ez�rt j�l hallhat�an beh�ztam magam m�g�tt az ajt�t �s beljebb engedtem magam.

– Te meg mit keresel itt? – k�rdezte mogorv�n.

„Aha! Ez m�r az a Sesshoumaru, akit �n is ismerek...” jegyeztem meg magamban, m�gsem t�lt�tt el marad�ktalan boldogs�ggal e tudat.

– Csak erre j�rtam, gondoltam, megn�zem, mi van em�g�tt az ajt� m�g�tt, �s a sok k�nyveket l�tva arra mer�szkedn�k, hogy megk�rdezzem, itt maradhatok-e egy kicsit olvasni; m�g nem vagyok f�radt – hadartam el mindezt egy szuszra, �gy a v�g�n nagy leveg�t vehettem. M�g a kicsi Rin is milyen b�szke lett volna r�m ezt hallva!

� csak pislogott r�m �res tekintettel – l�tszott m�r, hogy f�radt –, v�g�l azt�n b�lintott.

– Arigatou – mosolyogtam r�, azzal a nagy polcok egyik�hez l�ptem, a k�nyvgerinceket vizsg�lgatva.

„Mmm... igen �zletes p�ld�nyokra lelek itten... elk�pzelhet�, hogy ez lesz a kedvenc helyem itt...” t�prengtem el gondolatban, ahogy mindenf�le �rdekesnek �g�rkez� k�nyveket tal�ltam. Ahogy �gy m�l�zgattam magamban, a dolgoz�szoba ajtaja hirtelen kicsap�dott. El�sz�r nem l�ttam semmit sem, csak valami groteszk arcot, azt�n r�j�ttem, Jaken k�tfej� botj�t... lejjebb tekintve eml�tett kis d�mont is megtal�ltam, amint igyekszik valamit botladozva a kutyaszellemnek �tadni.

– Sesshoumaru-sama! – ki�ltotta; hangja hirtelen k�t akkorddal magasabban hangzott, mint el�tte. – Ez a lev�l most �rkezett Namaru-sam�t�l!

– Namaru? Mit akarhat...? – mormogta elgondolkozva a nagy�r, ahogy kivette szolg�ja kez�b�l az irom�nyt.

– Sajnos, nekem van egy nagyon j� �tletem, nagyuram – kotyogta Jaken, mik�zben Sesshoumaru a levelet bontogatta.

Nagy figyelemmel olvasta el. Azt�n m�g egyszer. �s m�g egyszer.

�s... akkor haragosan megvillant eddig k�z�ny�s tekintete – l�ttam, igencsak nagy er�fesz�t�s�be ker�l, hogy �ssze ne gy�rje galacsinn� a pap�rt �s bele ne haj�tsa a t�zbe.

– M-mi t�rt�nt, nagyuram? – Jaken is �rezte, hogy valami nincs rendben �s ugyan�gy k�v�ncsi volt, mint �n, aki szobork�nt megdermedve figyeltem �ket, h�tha elfelejtik volt egy szem�ly m�g rajtuk k�v�l a szob�ban.

– Holnap �rkezik Akin�val.

– I-igen...? – dadogta Jaken. – �s az nem j� nagyuramnak...

Neh�z volt eld�ntenem, ez k�rd�s volt-e avagy kijelent�s, de Sesshoumaru tekintete el�rulta, mit is gondol err�l az eg�sz Akina n�szem�ly �rkez�s�r�l.

– Szerintem te is tiszt�ban vagy vele Jaken, Namaru mi�rt hozza el ide Akin�t – vetett egy jelent�s�gteljes pillant�st a kis z�lds�gre.

– De nagyuram ugye nem akarja...

– Ne mondd meg nekem Jaken, mit akarok – emelkedett fel a kutyad�mon d�h�sen; hab�r most az egyszer l�tszott, alapvet�en nem is szolg�j�ra m�rges. – �n v�lasztok majd... – tette m�g hozz� halkabban, ahogy tekintete v�gigsiklott a szob�n, majd rajtam �llapodott meg.

�n gyorsan a k�vetkez� k�nyv gerinc�re kaptam pillant�somat, hab�r �gy is sejtettem, tiszt�ban van vele, eddig �ket figyeltem �s hegyeztem a f�leimet, ahogy csak tudtam. Pr�b�ltam kord�ban tartani mellkasomban verdes� sz�vemet, ahogy k�zel�teni kezdett fel�m fels�ges l�pteivel, azonban �nk�ntelen�l is nyeltem egy hatalmasat – szerintem m�g Nippon t�ls� fel�ben is hallott�k...

Folytat�sa k�vetkezik...