A Sors �tjai 3 - Midoriko harca

– L�m-l�m, a j�v�b�l �rkezett szellemasszony... – jelent meg egy gunyoros mosoly a fiatal Sesshoumaru sz�ja szeglet�ben.

Kayou meglep�d�tt.

– Ezt meg honnan...?

– Hogy honnan tudom? – k�rdezte magabiztosan a f�rfi, amire egy biccent�s volt a felelet. – A papt�l, aki m�ltkor visszak�ld�tt t�ged... milyen k�r, hogy ez�ttal m�r nem teheti meg...

– Tess�k? Ezt meg hogy �rted? – k�rdezte �vatosan a n�, b�r volt egy nagyon rossz �rz�se ezzel kapcsolatban. S a g�nyos f�lmosoly, amely m�ly sz�lesebbre h�z�dott az ifj� Sesshoumaru ajkain, csak al�t�masztotta ezt.

– T�voz�sod ut�n sajn�latos m�don elhal�lozott. Igencsak v�ratlan esem�ny volt... – vigyorgott s�t�ten.

– Mit... mit csin�lt�l...? – h�pogott a n�, s �rezte, sz�d�lni kezd. Csak botj�ra t�maszkodva tudott talpon maradni. Teljesen egy�rtelm� volt, mi t�rt�nt: a fiatal d�mon val�sz�n�leg meg�lte m�rg�ben a papot. „�s mindez csak az �n hib�m... �n kevertem �t bele, pedig senkinek, semmit se �rtott!” egy keser� k�nnycsepp g�rd�lt le Kayou arc�n, amit azt�n gyorsan let�r�lt. Terhess�g �s hangulatingadoz�sok ide vagy oda, �ssze kellett szednie mag�t, ha �lve akart kiker�lni ebb�l a szitu�ci�b�l. �s ha meg akarta v�deni m�g meg nem sz�letett fi�t...

– De l�tom, veled is t�rt�nt egy s m�s, mi�ta utolj�ra tal�lkoztunk... – jegyezte meg az ifj� d�mon, s l�pett egyet a n� fel�.

– Ne merj k�zelebb j�nni hozz�m! – h�tr�lt el t�le Kayou, mik�zben feltartotta maga el�tt a botj�t. A f�rfi egy pillanatra megtorpant.

– Ugyan, mit �rthat nekem egy �llapotos szellemasszony? R�ad�sul... nem is vagy teliv�r. A vil�gnak teszek sz�vess�get, ha megszabadulok t�led �s a fattyadt�l is! – osztotta meg gondolatait a kutyaszellem, azzal tov�bbindult.

E szavak �gy v�jtak Kayou sz�v�be, mint m�reggel �titatott �les peng�k. „Eml�kezz! Ez nem az a Sesshoumaru, aki a gyermeked apja! Ez nem �...!” hevesen r�zta a fej�t, h�tha el�zheti bel�le az el�bb elhangzott kegyetlen szavakat. Azonban ez nem nagyon siker�lt neki. Tudta, hogy nagyon r�gen az � Sesshoumaruja is ilyen volt, ha nem pontosan ez a szem�ly. �s hab�r ott volt a t�ny, hogy a sz�ban forg� f�rfi imm�ron sosem b�ntan� sz�nd�kosan, m�gis nehez�re esett kiverni e szavakat elm�j�b�l.

Er�sen �sszeszor�totta szemeit, hogy g�tat szabjon kicsordulni k�sz�l� k�nnyeinek.

– Hogy mered... – suttogta m�rgesen, majd nem b�rta tov�bb, d�h�sen az aranysz�n tekintetbe n�zett saj�t k�nny�ztatta szemeivel, s mag�b�l kikelve ki�ltozni kezdett:

– Van fogalmad egy�ltal�n r�la, hogy miket besz�lsz?! ... H�t persze, hogy nincs...! – vett egy m�ly leveg�t, hogy megpr�b�lja lenyugtatni mag�t kirohan�sa ut�n. – Hagyj b�k�n – tette m�g hozz� csendesen, azzal f�lig elfordult t�le.

Egy k�nnycsepp szaladt szabadon �tj�ra, mely v�gigfolyt sz�p arc�n. „Tudom, hogy Sesshoumaru sosem mondana ilyet... m�gis neh�z ezeket a szavakat kivernem a fejemb�l... nem tudhatom, mit �rezhet, hiszen t�nyleg nem lesznek teljesen d�monok a gyermekeink... de Taiki �s Miharu... �rt�k meg�ri kock�ztatnom!”

– Hn. Ostoba – hallatszott a fiatal Sesshoumaru hangja, majd Kayou hallotta, ahogy kipattan az energiaostor. Azonban �rezte, m�r nincs ereje arra, hogy f�lreugorjon a t�mad�s el�l. Kif�rasztotta a mai nap, s a narancsv�r�s sz�nek azt jelezt�k, az �j is hamarosan lesz�ll...

„Sesshoumaru...” ur�ra gondolt utols� erej�vel, miel�tt hallotta volna, hogy a fiatal d�mon lecsap az aranyl�-z�ldes ostorral. Behunyta szemeit, s v�rta a f�jdalmat, az azonban nem k�vetkezett be, csup�n egy d�h�dt ki�lt�s:

– Ne mer�szelj hozz��rni!

Kayou szemei azonnal kipattantak, s a hang ir�ny�ba fordult: sz�ve nagyot dobbant, ahogy megl�tta a mellette elsuhan� Sesshoumarut, az � Sesshoumaruj�t, amint h�r�tja a fel� k�zeled� csap�st. „Hogyan is lehetettem olyan ostoba, hogy k�telkedtem benne...?” dorg�lta meg mag�t a n�, s szipogva fordult a k�t f�rfi fel�.

Bel�l�k azonban nem sokat lehetett l�tni, mivel azonnal harcba bocs�tkoztak, felkavarva az avart, valamint a sz�raz f�ldet, mely a talajon �lepedett le; �gy azt�n minden elhom�lyosult, r�ad�sul olyan sebess�ggel mozogtak, hogy alig lehetett k�vetni �ket szabad szemmel!

„Ajaj... s�rg�sen ki kell tal�lnom valamit, miel�tt m�g ezek meg�lik egym�st! A k�t Sesshoumaru tulajdonk�ppen ugyanabb�l a szem�lyb�l sz�rmaznak, teh�t b�rmelyik�k is gy�zedelmeskedne, nagy val�sz�n�s�ggel az is meghalna, ha olyan lenne a s�r�l�se a m�siknak...” idegesen tekintett k�rbe-k�rbe, hogy vajon mit tehetne, azonban semmi haszn�lhat� �tlet nem jutott az esz�be.

Meglep�d�tt viszont, amikor k�t d�mont is �rzett m�g k�zeledni. Az egyik a n�v�re volt, a m�sik pedig... „Inutaishou!” ismerte fel. „Tal�n � seg�thet nekem!” Azonban m�r nem volt lehet�s�ge erre megk�rni a nagy kutyaszellemet...

– Nah�t! Ezt el sem hiszem! Egy falu! Pont napnyugtakor! – �rvendezett Kagome, majd a f�lszellem fel� fordult mosolyogva:

– H�t nem csod�latos, Inuyasha?

– De, nagyon... – mormogta amaz, gyanakodva m�regetve a rosszall� tekintet� helybelieket.

– Ahogy sejtettem, j�kora felt�n�st keltett�nk... – s�hajtott halkan Midoriko, azzal egy f�radt mosollyal az arc�n �tit�rsai fel� fordult:

– Sajnos egy�ltal�n nem vagyok abban biztos, hogy tal�lhatunk �jszak�ra sz�ll�st.

– �gy van. Menj�nk is tov�bb! – b�logatott nagyban a hanyou.

– Na de az erd�be? Ki tudja, mif�le l�nyek m�szk�lnak el� az �j s�t�tj�ben?! – n�zett r� az egyenruh�s l�ny, mintha a fi� meg�r�lt volna.

– Igaza van a fiatal papn�nek – hallatszott m�g�tt�k egy kedves n�i hang, mire mindh�rman megfordultak. Egy hossz�, barna haj�, kedves barna tekintet� h�lgy �llt vel�k szemben, kez�ben egy teli kos�r gy�m�lccsel. – Ilyenkor nem biztons�gos a k�rnyez� rengetegben. Sok vesz�lyes szellem m�szk�l arrafel�...

– Igen, �rezni is �ket, hogy m�r mozgol�dnak – er�s�tette meg Midoriko.

– Ha gondolj�tok, n�lam megsz�llhattok – aj�nlotta fel a n�. – Hab�r nincs sok hely, de az uram ma �jjel nincs itthon �s tal�n elf�r�nk...

Mivel a t�bbiek valamilyen furcsa okn�l fogva n�m�k maradtak, a miko mag�ra v�llalta a feladatot, hogy d�nts�n:

– Nagyon h�l�sak vagyunk Neked – hajolt meg enyh�n, majd bemutatkozott, azonban, mikor odaker�lt, hogy bemutassa �tit�rsait is, egy pillanatra megakadt a hangja. Mindketten megk�v�lten n�zt�k az el�tt�k �ll� szem�lyt, de legf�k�ppen a hanyou. El�sz�r a fiatal papn� t�rt �szhez:

– Bocs�nat, Kagome vagyok – hajolt meg � is, majd oldalba b�kte a bamba f�lszellemet.

– I-inuyasha... – ny�gte a fi�, mire a n� elmosolyodott:

– Izayoi vagyok. K�rlek, k�vessetek – azzal h�tat ford�tott nekik, s elindult az utc�csk�ban.

Mikor v�gre mindannyian felocs�dtak, a f�lszellem megszapor�zta l�pteit, m�gnem Izayoi mell� nem �rt.

– Majd viszem �n – aj�nlotta fel, majd meg sem v�rva a n� v�lasz�t, elvette t�le a kosarat.

– K�sz�n�m sz�pen – hajolt meg enyh�n a n�, mik�zben kedvesen r�mosolygott. Ett�l Inuyasha arc�n is felt�nt egy b�tortalan mosoly:

– Sz�vesen...

A k�t Sesshoumaru jav�ban k�zd�tt, azonban m�g egyetlen s�r�l�st sem siker�lt ejteni�k a m�sikon, amihez nagyban hozz�j�rult, hogy a felkavarodott t�rmel�kt�l �k maguk sem l�tt�k tiszt�n ellenfeleiket. Azt�n az id�sebbiknek v�gre siker�lt megsebes�tenie a m�sikat, �m legnagyobb megd�bben�s�re rajta is pont ugyanott megjelent a v�g�s, amikor karmaival csapott le, mint a fiatalabbikon.

Egy pillanatra annyira lek�t�tte figyelm�t ez a probl�ma, hogy �szre sem vette, altereg�ja kegyetlen�l kihaszn�lja ezt, �gy m�g egy karomcsap�ssal lehetett gazdagabb: ez�ttal a bal karj�n. Azonban a fiatal Sesshoumaru diadala nem tartott sok�ig: rajta is megjelent ugyanaz a s�r�l�s.

– Mi a...

– Hn. H�t m�g nem j�tt�l r�? – heccelte az id�sebbik, akinek minden vil�gos lett, mikor az el�z� t�mad�skor olyan k�zel ker�ltek egym�shoz, hogy a m�sik arc�t ki tudta venni. „Nem gy�zhetek ellene, hiszen akkor magammal is v�gzek... de, ha kell� er�ss�g� �t�st tudn�k m�rni r�, amit�l � �pp elvesz�ten� az eszm�let�t, �n viszont m�g �ppen, hogy nem, akkor tal�n...” gondolat�t nem fejezte be, hanem m�ris t�mad�sba lend�lt.

Az ifj� Sesshoumaru m�g megd�bbenve �csorgott, s csak k�s�n ocs�dott fel. „Ez az!” gondolta a harc hev�ben az id�sebbik, azonban, miel�tt lecsaphatott volna �ldozat�ra, valami hatalmas er� visszadobta �t, s egy f�hoz szegezte, ami mellett k�zvetlen�l Kayou toporg�lt.

– Ne mer�szeld a fiamat... – Inutaishou nem fejezhette be, mert a fiatalabbik k�zbev�gott, ahogy v�szesen k�zeledett a t�bbiekhez:

– Ne avatkozz k�zbe! Ez nem tartozik r�d!

– Dehogynem – tekintett vissza r� a szeme sark�b�l a nagy kutyaszellem. – A fiam vagy.

– Akkor mi�rt fojtogatod �t? – k�rdezett vissza az id�sebbik, akinek tork�ra m�g mindig Inutaishou keze kulcsol�dott, amit szokatlanul nyugodtan t�rt a f�rfi.

Apja �les tekintettel pillantott fel�, azonban arc�ra ugyan�gy d�bbenet �lt ki, mikor v�gre el�lt a t�rmel�k �s a k�zdelem hev�ben felkavarodott por, s v�gre l�tni lehetett ellenfele arc�t. Szemei elkerekedtek, ahogy a f�hoz szegezett alakra n�zett. Azt�n d�bbenten h�tr�bb l�pett egyet, elengedve az id�sebbiket.

– De... hogy lehets�ges ez...?

– Sesshoumaru! – szaladt oda hozz� Kayou, szem�ben aggodalom csillant, s azonnal a s�r�l�seket kezdte vizsg�lni.

– Hagyd, hamar begy�gyulnak – hessegette el mag�t�l a seg�t� kezet, m�g mindig apj�n �s fiatalabbik �nj�n tartva tekintet�t; csup�n egy pillant�st vetett a n�re, hogy megbizonyosodj�k r�la, semmi baja nem esett az ijeds�gen k�v�l.

– Kayou? – Inutaishou figyelme most r� terel�d�tt, mire � b�lintott. – Na de...

– Mennyi id� telt el az�ta, hogy tal�lkoztunk? – v�gott k�zbe a n�.

– H�t... tal�n p�r h�nap – felelte bizonytalanul a f�rfi, mire Kayou biccentett, azt�n az id�sebbik Sesshoumarura tekintett:

– Ez akkor azt jelenti, hogy ugyanott vagyunk, mint ahov� akkor ker�ltem, mikor az a d�mon visszak�ld�tt a m�ltba.

– �s az pontosan mikor is van...? – Kayou tudta, hogy a n�v�re a k�zelben van, most m�gis egy kicsit �sszerezzent, hogy ilyen v�ratlanul meghallotta a hangj�t.

Arani a k�rnyez� f�k takar�s�b�l l�pett el�, onnan, ahonnan az id�sebbik Sesshoumaru is �rkezett. Kayou a n�v�r�re emelte tekintet�t:

– Azt hiszem, nagyj�b�l �gy... tal�n k�tsz�z �vet utazhattunk vissza az id�ben...

– Akkor Inuy...

– M�g nem! – szak�totta f�lbe az id�sebbik Sesshoumarut Kayou, miel�tt m�g elsz�lta volna mag�t. – Legal�bbis, amikor legut�bb itt j�rtam, akkor m�g nem...

– Te meg ki vagy? – n�zett r� az �jonnan �rkezettre a fiatalabbik Sesshoumaru, mire Inutaishou is �rdekl�dve pillantott r�.

– Arani a nevem. Kayou n�v�re vagyok.

– De te teljesen szellem vagy – mutatott r� a t�nyre a fiatal Sesshoumaru.

– �gy van – biccentett a n�, majd az �gre emelte tekintet�t:

– Esteledik. Ideje lenne valami pihen�hely ut�n n�zn�nk.

– Hn. Tal�n f�lsz a s�t�tben? – heccelte a fiatalabbik Sesshoumaru, amivel siker�lt egy rosszall� pillant�st bezsebelnie apj�t�l. – Vagy nem b�rod az �jszak�z�st...?

– Egy�ltal�n nem err�l van sz� – r�zta meg udvariasan a fej�t a n�, majd kiss� fagyosabb hangnemben folytatta:

– De ha nem t�nt volna fel, a h�gom gyermeket v�r �s neki pihen�sre van sz�ks�ge.

Fesz�lt cs�nd k�vetkezett.

– �h, ugyan, csak emiatt nem kell, ho... – kezdett volna szabadkozni Kayou, azonban az id�sebbik Sesshoumaru k�zbev�gott:

– De igen. Pihen�sre van sz�ks�ged – jelentette ki hat�rozottan.

A fiatalabbik Sesshoumaru egy �rtetlenked� fintorral tekintett r�. Furcsa volt valaki olyan sz�j�b�l hallani ezt, akivel tulajdonk�ppen egy szem�ly. Inutaishou szem�ben azonban valami k�l�n�s f�ny csillant, amit annak el�tte m�g nem s�r�n l�tott fia egyik �nje sem.

– Na de... – pr�b�lt ellenkezni Kayou, mire az id�sebbik Sesshoumaru v�gre elszak�totta tekintet�t a t�bbiekt�l, s r�n�zett:

– Pihensz. Vita lez�rva.

– J� – s�hajtott belet�r�d�en a n�, b�logat�sok k�zepette.

A be�ll�, k�noss� ny�lt csendet Inutaishou t�rte meg:

– Az otthonom nincs messze, ha gondolj�tok, elmehet�nk oda.

– Remek �tlet, Inutaishou-sama – mosolyodott el Arani, mire a nagy kutyaszellem meg�tk�zve n�zett r�, ak�rcsak a t�bbiek.

– Honnan ismersz te engem? Tal�n a j�v�ben tal�lkoztunk volna...?

– Nem – r�zta meg a fej�t a n�. – Csak ap�mt�l hallottam R�lad.

A f�rfi egyel�re nem firtatta a dolgot, mikor megl�tta, hogy Kayou sikertelen�l pr�b�l elnyomni egy �s�t�st.

– �jjelre megh�z�dunk ott, azt�n reggel kital�lhatjuk, hogyan tov�bb – rendelkezett Inutaishou.

– Nincs mit ezen megbesz�lni – t�rta sz�t a karj�t a fiatalabbik Sesshoumaru. – Csak j�l elt�ng�lom ezt az idi�t�t �s... – hangja elcsuklott, mikor kapott egy j� nagyot a feje b�bj�ra.

– Milyen idi�t�t akarsz te elt�ng�lni, ostoba?! – k�rdezte id�sebbik �nje d�h�sen.

– Sessh... – s�hajtott f�radtan Kayou, ahogy meg�rintette a f�rfi karj�t. Furcsam�d, a n� k�zels�ge lenyugtatta a d�mon idegeit �s sz� n�lk�l elindult apja ut�n. A n� csak cs�v�lta a fej�t �s pr�b�lta visszafogni kuncog�s�t.

– Na, ne b�mulj m�r, hanem gyere, mert m�g lemaradsz! – sz�lt r� Arani a fiatalabbik Sesshoumarura, ahogy elhaladt mellette. Egy sz�vdobban�snyi id� ut�n azt�n felocs�dott � is �s a t�bbiek nyom�ba eredt.

Folytat�sa k�vetkezik...