A Sors �tjai 3 - Midoriko harca

Kayou m�r hajnalok hajnal�n talpon volt; nem b�rt rendesen aludni, mi�ta felfedezte, hogy Arani jele begy�gyult. Fel-al� m�szk�lt, utas�t�sokat adva minden elhalad� szolg�l�nak, hol sz�ks�geseket, hol pedig... csup�n idegess�gb�l valami jelent�ktelen dolgot.

Sesshoumaru m�g egy darabig pr�b�lt pihenni, de nagyon zavarta, hogy Kayou nincs mellette, ez�rt � is felkelt �s gyorsan fel�lt�z�tt. Kil�pett az ajt�n �s a leveg�be szimatolt. Arra vette az ir�nyt, ahol a leger�sebbnek �rezte Kayou illat�t. Azzal, hogy felbukkant �pp egy szerencs�tlen szolg�t mentett meg a n� egy �jabb felesleges parancs�t�l.

V�g�l �gy d�nt�ttek, ideje megreggelizni, s fel�bresztett�k Rint is, hogy egy�tt menjenek le az �tkez�be... ami hatalmas volt – nagyobbnak t�nt, mint a Nyugati Palot��, de val�j�ban kisebb volt –, s az asztal roskad�sig telt k�l�nf�le finom falatokkal. Kayou amint le�lt, azonnal falatozni kezdett, majdnem mindenb�l v�ve egy kicsit. Rin kuncogva n�zte, ahogy a t�ny�rj�ra rak mindenf�le finoms�got, majd azt�n egy pillanat alatt elt�nteti. A kisl�ny be�rte egy szer�nyebb reggelivel; Sesshoumaru pedig csak mosolyogva figyelte Kayou minden mozdulat�t.

M�r majdnem befejezt�k, mikor a n� hirtelen abbahagyta az ev�st �s kiegyenesedett sz�k�ben. Szemei alig �rz�kelhet�en kerekre t�gultak. Gyorsan ivott n�h�ny kortyot a friss gy�m�lcslev�b�l �s kisietett a helyis�gb�l; egyenesen a nagy kapuhoz.

– Rin, maradj itt �s fejezd be a reggelid! – utas�totta a kisl�nyt Sesshoumaru, majd pedig siet�sen kis�t�lt asszonya ut�n. – Mi t�rt�nt?

– Arani... hazaj�n – v�laszolta Kayou, s alighogy elhagyt�k ajk�t e szavak, egy vill�ml�s has�tott bele a der�s �gbe, s megjelent el�tt�k Kelet �rn�je, a maga teljes val�j�ban... egy gyermekkel a kez�ben?!

Kayou �sszer�ncolta szem�ld�k�t, s minden �vatoss�g�t f�lret�ve a n�v�r�vel szemben, k�zelebb hajolt a kisl�nyhoz. Azt�n kiegyenesedett �s k�rd� tekintettel n�zett Aranira, aki most leengedte a karjaib�l a gyermeket. M�r �pp megsz�lalt volna, mikor a h�tt�rb�l felhangzott kicsi Rin hangja:

– Sesshoumaru-sama, befejeztem a reggelit... mi volt az a nagy villan�s...?

Ekkor �rt oda a j�vev�nyekhez �s meglepve pislogott r�juk. Aranira eml�kezett, de a kisl�nnyal, aki nagyj�b�l vele egykor� lehetett, m�g nem tal�lkozott. K�v�ncsian l�pett egyet el�re, de a h�ta m�g�tt felhangz� figyelmeztet� morg�sra, mely Sesshoumarut�l sz�rmazott, megtorpant.

– Ki vagy te?

– A nevem Zana... – felelte halkan a kisl�ny, Arani szokny�nak sz�l�t markol�szva.

– Szia, �n Rin vagyok! – mosolyodott el a barnaszem� l�ny. – Nincs kedved j�tszani? K�pzeld, van egy csom� j�t�k a szob�mban �s...

– T�nyleg? �s mondd csak, te k�rbej�rt�l m�r a kast�lyban? Vannak benne titkos j�ratok? �s...?

– Zana... – sz�lt r� kicsit t�relmetlenkedve Arani, de Kayou�k �szrevett�k, hogy tekintete megl�gyult, mikor r�n�zett a kisl�nyra; b�rmennyire is apr� volt ez a momentum.

– T�nyleg, Kayou, vannak titkos j�ratok? – n�zett fel r� Rin.

A n� b�lintott, ajk�n halv�ny mosoly suhant �t, ahogy megrohamozt�k az eml�kek.

– Igen, van j� n�h�ny...

– H�! Akkor Zana �s �n elmehet�nk felfedezni �ket? – k�rdezte rem�nykedve.

– H�t...

– K�rlek sz�pen! K�rlek, k�rlek, k�rlek! – k�ny�rg�tt Rin.

– Rendben van – s�hajtott Kayou. – De Zana nev�ben nem besz�lhetek – azzal n�v�r�re emelte tekintet�t, aki n�mi gondolkoz�s ut�n lassan biccentett.

– Juhh�! – ujjongott a k�t kisl�ny, s a k�vetkez� pillanatban m�r el is t�ntek.

Ahogy ut�nuk n�ztek, mindh�rmuk sz�ja szeglet�ben egy kis mosoly jelent meg. De mikor ism�t egym�sra emelt�k tekintet�ket... von�saik megkem�nyedtek.

– A-arani... – kezdte volna h�ga, de a megsz�l�tott f�lbeszak�totta:

– Kayou – s�hajtott. – �r�l�k, hogy te vagy itt, nem pedig valami j�tt-ment ir�ny�tja a dolgokat – mondta, mire h�ga se k�pni, se nyelni nem tudott. Meglepve hallgatta n�v�re szavait; Sesshoumaru pedig gyanakodva m�regette a n�t. – �s annak is �r�l�k, hogy Takamaru m�g nem �rt ide – szemei d�h�sen megvillantak. – L�ttad, mit m�velt a falvainkkal?! Ha egyszer a kezeim k�z� kaparintom...

– Arani, pr�b�lj meg lenyugodni – sz�lt k�zbe Kayou. Valamely ismeretlen okb�l �gy �rezte, n�v�r�nek sz�ks�ge van a t�mogat�s�ra. Tal�n a szavai voltak ilyen hat�ssal r�; nem tudta. Csak azt �rezte bizonyosan, hogy most �ssze kell fogniuk �s meg kell b�zniuk egym�sban, ha le akarj�k gy�zni Takamarut. – Gyere, ne �csorogjunk itt a kapuban...

Azzal beljebb mentek, s Arani elvezette �ket egy hossz� folyos�n egy neh�z cseresznyefaajt�ig. Benyitott, s egy dolgoz�szoba t�rult fel el�tt�k. Kayou eml�kezett r�; �desapjuk itt t�lt�tte napjai nagy r�sz�t, s Sesshoumarunak is hasonl� volt a Nyugati Palot�ban.

Kayou �s Sesshoumaru le�lt a k�nyelmes karossz�kekbe, de Arani nem �lt az asztal m�g�, hanem odah�zott mell�j�k egy harmadik, hasonl� �l�alkalmatoss�got, �gy k�rben �lve vitathatt�k meg a tov�bbi teend�ket.

A besz�lget�s v�g�re Kayou �rezte, hogy n�v�re nagy v�ltoz�son ment kereszt�l, s �r�lt ennek, hab�r az�rt id�r�l-id�re figyelmeztette mag�t, hogy r�sen legyen. Ezzel szemben Sesshoumaru szkeptikusan fogadta a n� minden szav�t, s tov�bbra is gyanakodva m�regette �t.

F�l �ra m�lva azt�n kezdtek sz�lling�zni a tisztek befel�, a dolgoz�szob�ba. Kayou m�lyet s�hajtott, mikor esz�be jutott, hogy Tanaka-san ism�t r�szt fog venni rajta. A tegnapi napra m�g mindig eml�kezett, s idegess�g�ben g�rcsbe szorult a gyomra. Sesshoumaru, mintha csak meg�rezte volna, gyeng�den a v�ll�ra tette a kez�t:

– Nyugodj meg, nem hagyom, hogy megism�tl�dj�n az, ami tegnap t�rt�nt – jelentette ki elsz�ntan.

Kayou �vatosan b�lintott, s siker�lt egy mosolyt er�ltetnie arc�ra. Lassan kezdett lenyugodni.

– Mi�rt, mi t�rt�... – Arani azonban nem fejezhette be k�rd�s�t, mert ekkor bel�pett az ajt�n Tanaka-san �s hangosan �dv�z�lte �t:

– Arani-sama! Kimondhatatlan �r�m�mre szolg�l, hogy visszaj�tt k�z�nk! – majd pedig m�lyen meghajolt.

Kayou �s Sesshoumaru fintorogva n�ztek r�, s legnagyobb meglepet�s�kre Arani is – b�r mindh�rmuk r�sz�r�l ez alig volt �rz�kelhet� a k�lvil�g fel�.

„Undor�t� ez a teny�rbe m�sz� modor... de ha nem lenne j� strat�ga, m�r r�g nem �lne.” gondolta mag�ban Arani, mikor egy apr�t biccentett a parancsnok fel�. Hamarosan m�r mindenki jelen volt, akire sz�m�tottak a tan�cskoz�son; egy hatalmas asztalt �lltak k�rbe mindannyian, az asztalf�n�l Arani, mellette Tanaka-san, a m�sik v�g�n pedig Kayou �s Sesshoumaru �llt. Pontosabban a n� �lt, mivel ura ez�ttal nem hagyta, hogy v�gig�llja a tan�cskoz�st, ami ak�r �r�kig is elh�z�dhatott.

Egy nagy t�rk�pet ter�tettek ki az asztalra, �gy mindenkinek j� r�l�t�sa ny�lt a csat�rre. A tisztek egyenk�nt r�szletesen besz�moltak a saj�t embereik helyzet�r�l.

Takamaru embereket �s d�monokat toborzott, valamint a m�r elfoglalt ter�leteken �llom�soz� hader�ket vonta a parancsnoks�ga al�, �gy indult meg Keletnek. Hatalmas seregre t�maszkodhatott; emberei egy r�sze h� volt hozz�, de a t�bbs�g tartott t�le vagy megzsarolt�k �ket a csal�djukkal, szeretteikkel, �gy nem volt m�s v�laszt�suk, mint Takamaru oldal�n harcba sz�llni.

Tanaka-san l�zasan magyar�zott valamilyen csavart �szj�r�s� strat�gi�t, miut�n a tisztek besz�moltak a fejlem�nyekr�l, mikor Sesshoumaru sz�l�sra emelkedett; pontosabban bel�fojtotta a sz�t:

– Ez �gy nem lesz j�... m�shogy kell t�madnunk – cs�v�lta meg lassan a fej�t.

– Hogy �rti ezt? – k�rdezett vissza felh�borodottan Tanaka parancsnok.

Kayou �s Arani k�v�ncsian v�rt�k a v�laszt, ak�rcsak a t�bbi tiszt.

– Ha �gy tesz�nk, ahogy Tanaka mondja, akkor itt – a t�rk�p egy pontj�ra b�k�tt, majd pedig egy m�sikra – �s itt k�nny� c�lpontokk� v�lhatunk. Nem engedhet�nk meg ilyen felel�tlens�get ebben a csat�ban.

– M�gis mit k�pzel? – v�gott vissza d�h�sen Tanaka. – Szerintem csak f�lre akar vezetni minket... nem a maga emberei mennek a harcmez�re, hanem a mieink! A tervem pedig t�k�letes volt. T�bbsz�r is �tgondoltam!

„Na, m�r megint t�m�n�l vagyunk...” forgatta a szemeit Kayou, eml�kezve a tegnap t�rt�ntekre. �k�lbe szor�totta a kez�t, majd pedig ellaz�totta, rem�lve, ezzel a d�he kicsit al�bbhagy. T�bb-kevesebb sikerrel j�rt.

Arani ezt �szrevette, hab�r csak egy fut� pillant�st vetett r�, majd pedig ism�t Tanaka-san fel� fordult, s besz�lni kezdett, miel�tt m�g b�rki m�s sz�hoz juthatott volna:

– El�sz�r is, kedves Tanaka... – kezdett bele, kiss� g�nyosan kihangs�lyozva a „kedves” sz�t – kor�ntsem elk�pzelhetetlen, hogy a terved nem t�k�letes. M�g fiatal vagy, de j� �tleteid vannak... Sesshoumaru-sama pedig, ha j�l tudom, tapasztalt ilyen t�ren, teh�t, ha lenn�l sz�ves visszafogni magad �s egy�tt dolgozni vel�nk, annak kimondhatatlanul �r�ln�k. M�sodszor pedig... – itt Arani tekintete els�t�t�lt – hadd jav�tsalak ki: nem a Te embereidr�l van sz�, hanem az Eny�mekr�l �s Kayou�r�l. Te csak egy tiszt vagy, h�t tudd a helyed!

Szavai nyom�n n�ma csend borult a helyis�gre. Kayou meglepetten pislogott n�v�r�re – ezt a reakci�t egy�ltal�n nem v�rta t�le, m�g az el�z� besz�lget�s�k ut�n sem, ahol bebizonyosodott, hogy valamennyire megv�ltozott.

A tisztek f�lve pislantottak Aranira, akin egy�rtelm�en l�tszott, hogy m�r t�relme v�g�n j�r, s ilyenkor nem j� ujjat h�zni vele; r�ad�sul �k is �pp �gy led�bbentek v�lasz�n, mint �rn�j�k h�ga. Sesshoumaru arc�r�l pedig semmit sem lehetett leolvasni, ahogy szemei sem �rultak el semmilyen �rzelmet.

Tanaka-san... � csak t�togott d�bbenet�ben, hi�ba pr�b�lt t�bbsz�r is megsz�lalni, egy hang sem j�tt ki a tork�n. Arani m�g v�rt egy keveset, h�tha m�gis megtal�lja a parancsnok a hangj�t, majd, mikor elege lett, ism�t megsz�lalt:

– J�l van, ezt �gy veszem, beleegyezt�l, hogy egy�tt dolgozz vel�nk – ajka egy kegyetlen, g�nyos mosolyra h�z�dott. �szint�n: nem sok v�laszt�st hagyott neki. Azt�n Sesshoumaru fel� fordult:

– K�rlek, folytasd, Sesshoumaru-sama, k�v�ncsi vagyok, te hogyan alak�tan�d ki a v�delm�nket Takamaruval szemben.

A d�mon rezzen�stelen arccal n�zett a szem�be, majd fut�lag Kayoura pillantott, hogy ellen�rizze, lenyugodott-e m�r, s tekintete egy kicsit megl�gyult, mikor l�tta, minden rendben van. Visszafordult Aranihoz, majd pedig egy m�ly l�legzetet v�ve magyar�zni kezdte a strat�gi�t, ami m�g el�z� nap fogant meg fej�ben.

*

– Hmm... �gy t�nik, ez a falu meg�szta Takamaru puszt�t�s�t – jegyezte meg elgondolkodva Miroku, majd pedig m�g t�prengve hozz�tette:

– Viszont egy f�rfit sem l�tni, csak feh�rn�pet...

– M�sra nem is tudsz gondolni, Miroku? – �rdekl�d�tt a maga gyermeki �szintes�g�vel Shippou.

– Igaza van – kelt bar�tja v�delm�be Inuyasha. – Itt t�nyleg csak n�k vannak �s gyerekek... meg kell tudnunk, mi t�rt�nt...

N�mi nyomozgat�s �s n�h�ny kunyh� ut�n megtudt�k, amire k�v�ncsiak voltak. Takamaru serege a falu k�zel�ben haladt el, de a d�mon aj�nlatot tett nekik: ha beh�dolnak �s a f�rfiakat mell� adj�k katon�knak, akkor megk�m�li a falu lakoss�g�t. K�nytelen-kelletlen belementek; egy sem volt, aki el�g er�s lett volna visszaverni a szellem t�mad�s�t, r�ad�sul akkora hader�vel a h�ta m�g�tt.

– M�gis milyen sokan t�mogatj�k? – k�rdezett k�zbe Sango, mik�zben Kirara bund�j�val babr�lt.

– Nagyon kevesen... – felelte az �regasszony, aki sz�ba elegyedett vel�k. – De ha arra c�lzol, mekkora a serege, akkor bizony...

– Mondd m�r, �reg! – noszogatta Inuyasha, mire Kagome r�sz�lt.

– T�bb ezren vannak... k�sz csoda, hogy m�g maradt valami kis �lelm�nk, miut�n �tvonult a falun az eg�sz hadsereg. Mind a Keleti Palot�nak tartottak.

– Kelet... van valami h�r Kayour�l vagy Aranir�l? – k�rdezett k�zbe agg�dva Kagome.

– Ha j�l tudom, Kayou-sama m�r napokkal ezel�tt meg�rkezett t�rs�val, Sesshoumaru-sam�val – b�tyja nev�nek hallat�ra Inuyash�b�l �nk�ntelen is kiszakadt egy halk morg�s, hi�ba javult k�zt�k a viszony az elm�lt h�napokban –, Arani-sama pedig... h�t, r�la nincs semmi h�r, de pletyk�k keringenek arr�l, hogy �tl�pte Kelet hat�rait.

– Min�l el�bb el kell �rn�nk a Keleti Kast�lyt, ha Takamaru odatart... – gondolkozott hangosan Inuyasha. – Ha lenne valamilyen m�d r�, hogy el�be ker�lj�nk...

– Szerintem rosszul gondolod – jegyezte meg Miroku.

– Mi�rt?

– El�tte Kayou �s Sesshoumaru csapatai v�rj�k... ha m�g�tte maradunk, akkor k�t t�z k�z� ker�l...

– Egyet�rtek, szerzetes – kapcsol�dott bele Sango. – �gy tal�n nagyobb es�ly�nk van elpuszt�tani.

– �s visszaszerezni az �kk�szil�nkot – fejezte be Inuyasha.

– Nem – cs�v�lta meg a fej�t Kagome. – Az �kk�vet... �jra teljes, eml�keztek?

– �gy van, a Shikon no Tam�t – suttogta a f�lszellem, gondolataiba mer�lve.

– Inuyasha... – sz�l�totta meg Kohaku. – Van valami terved az �kk�vel, ha v�gre visszaszerezt�k...?

A hanyou nem felelt. Maga sem tudta, mit felelhetne erre. Hiszen, a hatalom, amire v�gyott, az nem olyan volt, mint amit akkor �lt �t, mikor �tv�ltozott, ha a Tessaiga elker�lt t�le. � m�smilyenre v�gyott... de mi�rt is v�gyott annyira a hatalomra...? „H�t persze... hogy megv�djem azokat, akik fontosak nekem... legf�k�pp azt, akit tiszta sz�vemb�l szeretek.” v�laszolta meg mag�ban a k�rd�st, s Kagome fel� pillantott. A l�ny �szrevette, s visszan�zett r�. Inuyasha megpr�b�lt v�laszt kapni az �t zavar� k�rd�sre. Felhaszn�lja-e az �kk�vet arra, hogy teljesen szellemm� v�ljon? Vajon akkor milyen lesz a t�bbiekkel szemben... s ami a legfontosabb... meg tudja-e Kagom�t v�deni... ha kell mag�val szemben is...?

Kagome tekintete sokatmond� volt, de Inuyasha nem tudta kivenni bel�le, mit �zent neki a l�ny. Tal�n egyszer... egy sz�p napon r�j�n. De addig is...

– M�g nem d�nt�ttem el – �llt fel, s indulni k�sz�lt. – Gyertek, hossz� m�g az �t. �s �rzem, hogy egyre k�zelebb ker�l�nk ahhoz a nyavaly�shoz!

Folytat�sa k�vetkezik...